All In - Mindent vagy Semmit

2.

Megvártam míg kimegy, csak azután indultam el én is. A terem mellett Márk és Roli beszélgettek egymással, valószínüleg engem vártak.
-Jaj Dorka ne haragudj, ha nem kezdelek el kérdezgetni, akkor nem történt volna ez.-nézett rám bűnbánóan Márk.
-Nem a te hibád volt, hanem...
-Ákos.-segített ki egy óvatos mosollyal Roli.
-Akkor az övé.-legyintettem.-Mindegy, igazából órák után befejezhetjük.
-De neked kettőtől edzésed van.-nézett értetlenül mindkettő.
-Én is ezt mondtam.-sóhajtottam lemondóan. A többi órát unottan ültem végig, meg sem próbáltam aktivizálni magam, a reggeli balhé a töri tanárral meg ezzel az Ákossal rányomta a bélyeget az egész napomra.
-Szia szívem, majd találkozunk.-öleltek magukhoz a lányok a könyvtár előtt.
-Ha nem jönnék ki élve, szerettelek titeket!-dramatizáltam túl, amikor Eszti hirtelen ledermedt, ami csak azt jelentette, hogy Ákos is megérkezett.-Na megyek, sziasztok!-köszöntem el a lányoktól, majd világfájdalommal a fejemen a sráchoz fordultam, hogy akkor menjünk be.
-Úgy viselkedsz mintha minimum elütötték volna a macskádat.-méregetett mosolyogva.
-A macskámat hagyd ki ebből!-mutattam rá fenyegetően, majd bekopogtam. Válasz híján benyitottam, de még senki sem volt bent, így leültem egy szimpatikus asztalhoz, ahhoz, amelyik a legtávolabb volt az ördög jobb kezétől.
-Kicsit sem vagy feltűnő.-ült le a velem szembe lévő asztalhoz a szokásos tenyérbe mászó vigyorával.
-Ha már egy levegőt kell szívjak veled, Isten őrizz, hogy még a másfél méteres körzetedben is legyek.-dobtam le magam a székre. A fiú ugyanazt csinálta amit töri órán is. Hintázott a széken és a telefonját nyomkodta, én pedig karba tett kezekkel néztem körbe a hatalmas könyvtárban.
-Elmúlt már negyed, hol a francba van ez az ember?-gondolkodtam hangosan, amire Ákos is felkapta a fejét.
-Nem tudom, de az edzőm szabályosan őrjöng.-sóhajtott egy hatalmasat. Egy pillanatra megenyhültem, hiszen tudom, hogy itt mindenkinek fontos a saját sportága, de aztán elkomorodtam.-Ha félig nem ér ide, én lelépek.-vont vállat, amire csak bólintottam. Végül felálltam a helyemről és a sorok között kezdtem mászkálni. Rögtön az ifjúsági irodalmak felé vettem az irányt, hiszen mindig is szerettem őket, gondoltam hátha találok valami kedvemre valót, amit holnap akár ki is kölcsönözhetnék.
-Könyvmoly.-hallottam meg magam mögül Ákos hangját, majd kivette a kezemből a könyvet, aminek aktuálisan a tartalmát olvastam.-Mondjuk nem vagyok meglepve.
-Megtennéd, hogy leszállsz rólam?-kaptam ki a kezéből a könyvet, mire csak megadóan felnevetett. Eltudnám tenni láb alól, pedig csak alig 8 órája ismerem. Tovább mászkáltam a sorok között Ákossal a nyomomban, amikor eszembe jutott, hogy ránézek az időre. 14:38. Fantasztikus.-Szerintem menjünk.-dünnyögtem és visszaraktam a könyvet a helyére ami épp nálam volt. Az asztalhoz lépve felkaptam a táskámat és a pulcsimat és az ajtóhoz léptem, ami legnagyobb meglepetésemre nem mozdult semerre.-Ne csináld ezt velem.-suttogtam kétségbeesetten.
-Mi az?-ért mellém Ákos és lenyomta a kilincset, egymás után többször is.-Kinek van ilyen beteg humora?-tette fel a kérdést inkább magának mint nekem, de teljesen egyetértettem vele.
-És még emeleten is vagyunk, semmi esély arra, hogy akár az ablakon kimásszunk.-dobtam vissza a táskám az asztalra és rátámaszkodtam egy székre.
-Mennyire magas?-méregette az ablakot.
-Normális vagy?-nőttek a szemeim a kétszeresükre.-Ha kiugrasz még meg is verlek.-fenyegettem meg, igazából magam sem tudom miért. Felnőtt ember - vagy mi - azt csinál amit akar.-Vagy tudod mit? Csak tessék.-mutattam az ablak irányába az esélytelenek nyugalmával, mivel gondoltam nem olyan elmeroggyant, hogy tényleg kiugorjon. Ákos csak szemöldökét felvonva nézett rám, majd a táskáját és a farmerdzsekijét levágva a földre, az ablakhoz lépett, amit ki is nyitott. Elképedve figyeltem minden mozdulatát és azonnal utána siettem, de mire odaértem, már sehol sem volt.
-Jézusom, ez egy komplett öngyilkossági kísérlet!-sikítottam fel és kihajoltam az ablakon, amivel egyidőben Ákos feje bukkant fel, kb. egy szintben a párkánnyal.-Te őrült!-ordítottam le azonnal, mire csak nevetett.
-Nyugi, áltető. Ha lecsúszok az ereszen, körbetudok menni és akkor keresek egy takarítót, hogy nyissa ki, oké?
-És ha nem találsz senkit?
-Akkor ugrasz!-vont vállat, majd lebukott és az állatkert tényleg lemászott a csatornán. Hitetlenül megráztam a fejem és fel-alá kezdtem sétálgatni a könyvtárban. Felültem az asztalra, körbe-körbe járkáltam, már lassan a földön fetrengtem, amikor pici fadarabok sorozata kezdett kopogni az ablakon.
-Nem találtál senkit sem, ugye?-könyököltem rá a keretre amolyan "én megmondtam" stílusban.
-Nem hát, nem is értem.-fújtatott idegesen.-Mindegy, hajítsd ki a cuccokat, elkapom.-emelte fel karjait. Kisebb hezitálással, de kidobtam először az ő holmijait, aztán a sajátjaimat.-Oké, most te jössz.-rakta le maga mellé a pulcsimat a táskámra, majd visszaállt ugyanabba a pozícióba.
-Hülye vagy? Biztos hogy nem!-rökönyödtem meg.
-Dorottya, ott akarsz maradni a bezárt könyvtárban, vagy sem? Gyorsan döntsd el, mert szívesen ellépek edzésre egy szó nélkül!-emelte meg a hangját.
-Te ne kiabáljál velem!-fújtattam idegesen ugyanazzal a hangerőben amiben ő.
-Jól van Hiszti királynő, csak gyere már!-emelte meg ismét kezeit.
-Ezt még nagyon megfogom bánni.-sóhajtottam vészjóslóan, majd egyik lábamat átemelve, épphogy leérintettem a cipőm orrát az áltetőre, amikor már biztonságban éreztem magam alatt a "talajt", átlendítettem a másik lábam és behajtottam magam mögött az ablakot.
-Eddig nagyon jól csinálod, csak így tovább!
-Befogod?-néztem le rá a legcsúnyább pillantásommal. Ákos megforgatta a szemeit és csak ismételten nyújtotta a karjait, hogy ugorjak, ő meg majd jól elkap.-Ha kitöröm valamimet, az a te lelkeden fog száradni!-fenyegetőztem, de nem igazán vett komolyan.
-Jézusom, ugorj már!-kiabált rám, mire hirtelen elrugaszkodtam és összeszorított szemekkel leugrottam az áltetőről. Körülbelül három méter magasan voltam és már készültem a halálomra, amikor is Ákos karjaiban találtam magam. Kinyitottam a szemeimet. Alig pár centi választott el az arcától, mire rögtön elkaptam a tekintetem és megköszörültem a torkomat.
-Öhm, köszönöm. Mostmár letehetsz.-kezdtem fészkelődni és leugrottam az öléből. Ezek után már nem szóltunk egymáshoz, felkaptuk a cuccainkat és ő a pálya felé vette az irányt, én pedig a csarnokba siettem.
-Jó napot, sziasztok! Elnézést a késésért.-pillantottam egy másodpercre Molnár edzőre.
-Hát jó nagy késés volt Dorka!-ingatta fejét.-Ezért minimum ötös legyen az a történelem dolgozat!
-Hát ha még megírtam volna...
-Hogy mondod?-ráncolta szemöldökét.
-Ott vártunk fél órát a könyvtárban, de a tanár úr nem jött és hát... belettünk zárva.-húztam el a számat kínosan.-De megoldottuk a problémát és most már itt vagyok.-tártam szét karjaimat.-Hanyagolhatjuk a témát?
-Persze, menj a többiekhez.-biccentett Zoé csapata felé. Az edzés este hatig tartott, hét órára estem haza. Márk fél órával előttem végzett, gondoltam jelzem neki, hogy hazaértem, de szokatlanul nagy hangzavar jött ki a szobájából.
-Te Isten.-billentettem oldalra fejem. Bekopogtam, szokásához híven nem válaszolt, így félve, de benyitottam.-Ezt nem hiszem el!-nevettem fel hitetlenül. Márk, Zéti, Levi és Ákos fetrengtek különböző pozíciókban az öcsém szobájában és mindannyian a TV-t nézték.
-Elhallgass, meccs van.-hurrogott le azonnal Márk. Felvont szemöldökkel néztem a képernyőre, majd vissza a fiúkra, de csak vállat vonva hagytam őket és bementem a saját szobámba. Táskámat ledobtam a gurulós székemre és kicipzárazva előhalásztam belőle a telefonomat. Még nyolckor elmegyek egyet futni, addig gondoltam felrakom töltőre és lejelentkezem Rolinál is.
-Szia, na mizu?-vette fel jókedvűen. De jó neki.
-Hali, azon kívül, hogy majdnem kitörtem a nyakam, nem sok.-legyintettem, mintha csak semmiség lenne, de nyilván ő ezt nem láthatta.
-Mi történt?-sóhajtott, nekem pedig valami belenyilallt a mellkasomba. Hirtelen olyan érdektelen lett a hangja és nem értettem miért.
-Semmi, nem zavarlak. Jó éjt.-feleltem egy cseppet sértődötten és a válaszát meg sem várva, rácsaptam a telefont. Lehajítottam a készüléket az ágyamra, de nyilván végig pattogva a matracon, beesett a bútor mögé.-Zseniális, lehetne ennél szarabb ez a hétfő?-tettem fel a költői kérdést magamnak. Ami hatalmas hiba volt, ugyanis ha azt hiszed nem lehet rosszabb, mindig lesz rosszabb.