Veszélyes idegen / HYUNLIX /

3.Fejezet

Hyunjin

Reggel halkan felöltöztem és kimentem a szobából otthagyva az alvó Felixszet.

-Jó reggelt.- köszöntem ahogy megláttam a konyhában szorgoskodó Minhot.
-Neked is. Na, beszéltél vele? Mit is mondtál neki? Hogy bocs, de beléd szerettem szóval nem foglak többé elengedni?- köszöntött kedvesen.
-Ahj, ne légy már ilyen! Én-Ja és azt ki is hagytam, hogy mivel itt tartod fogva azzal is számolnia kell szerencsétlennek, hogy nem fogja többé látni a családját?- kortyolt bele kávéjába.
-Hát...ebbe még nem gondoltam bele, de majd kitalálok valamit.- mondtam.
-Sok szerencsét!- mondta gúnyosan.

Jó oké, nem annyira helyes amit tettem, de majd lesz valahogy, nem?

Elkészítettem a reggelimet és el is majszoltam. Mikor végeztem az evéssel csináltam egy újabb adagot.

Az étellel együtt felmentem a szobámba. Amikor megérkeztem Felix felhúzott lábbal ült az ágyon és az arcát a lábaira hajtotta. Halkan szipogott amiből arra következtettem, hogy sírt.

Halkan odamentem  és hirtelen hátulról átöleltem vékony testét.

Az érintésemre összerezzent, de nem lökött el magától. Haladunk.

Pár percig még szorosan öleltem hátulról a halk szipogásait hallgatva, majd felálltam. A kezem után kapott.
-Kérlek ne hagyj itt! Kérlek maradj velem!- mondta könyörgő hanggal.
-Hé, nyugi, nem terveztem itt hagyni téged, csak azt szeretném ha ennél mielőtt kihűl az ételed.- mondtam és elé raktam a reggelijét.

-Ez kedves és köszönöm, de...nem vagyok éhes.- mondta.
-Muszáj enned valamit. Már legalább egy napja nincs benned semmi kaja.- mondtam.
-De nem vagyok éhes.- mondta újra.

Elengedtem egy sóhajt. Felvettem a tányért a kezembe, mire ő ijedten arcán elé kapta a kezeit.
-Kérlek ne vágd hozzám a tányért. Inkább eszek.- mondta remegő hangon. Jesszusom. Mit csináltak vele, hogy ennyire fél már ha csak egy kis mozdulatot teszek?

Lefejtettem arca elől a kezeit és a szemeibe néztem.
-Soha nem akarlak bántani. Már az ittléted okát is tudod amiből rájöhetsz, hogy nem akarok neked ártani. -mondtam, bár ez nem hangozhatott annyira bíztatóan, mert az igaz, hogy azt szeretném ha viszont szeretne, de mégis elraboltam.

Végül rá tudtam venni, hogy magától egyen. Mikor befejezte a tányért leraktam az asztalra és vissza ültem vele szembe csak most kicsit közelebb jöttem hozzá.

Kezem közé vettem arcocskáját és a hüvelykujjammal elkezdtem simizni pua orcáját.
-Felix, miért sírtál?- kérdeztem lágyan.
-Muszáj válaszolnom?- kerdezte a száját húzva.
-Nem kell. Nem akarlak kényszeríteni semmire, de azért örültem volna ha elmondod mi bánt, hátha tudok benne segíteni.- mondtam kicsit csalódottan.

-Most egy kicsit magadra hagylak. Szerintem jó lesz ha egy kicsit eltudsz merülni a gondolataidban.- mondtam és egy apró puszit nyomtam a szája sarkába.

Felix

Ahogyan az ajtó becsukódott mögöttem fellélegeztem. Jó, az előbb még itt bömbőltem a karjaiban, de az már a múlt.

Elhatározás, hogy megszökök. Hiába mondta, hogy nem akar tőlem semmi rosszat akkor is ez a szituáció nem túl bíztató.

Bár tegnap megígértem neki, hogy kap 3 hónapot, hogy megszeressem és addig nem megyek el, de én ezt nem bírom.

Elakarok innen menni. Azonnal.

Egy próblémám akadt még pedig, hogy az ablak nem megoldás, mert az emeleten vagyok.