Elrabolva //BEFEJEZETT//

19.~ FENYEGETÉS

Emmeline és Will visszafelé tartottak a birtokra az ügető lovak hátán, útközben pedig kellemesen elbeszélgettek, és sok mindent megtudtak egymásról.

-Lehetne egy kérdésem? -nézett rá Em.

-Persze, természetesen.

-Miért vagy ilyen feszélyezett a társaságomban?

-Hogy, hogy én? Feszélyezett?

-Haha, igen, te! -nevetett harsányan.

-Nos, én ilyen vagyok. Mindíg.

-Will, nem tudsz hazudni!

-Talán csak, a rangjaink miatt. Nyomás lehet rajtam.

-Hmm... értem. Akkor most megparancsolom neked, hogy a társaságomban, feletkezz meg a rangjainkról, és tekints rám barátodként.

-Öhm, de, az lehetetlen... -akadozott a fiú szava.

-Miért, nem szeretnél a barátom lenni? -kérdezte habókosan

-De, nagyon is szeretnék, illetve nem, tudom hogy nem szabad. Nekem a munkámmal kell foglalkoznom. Azért fizetnek.

-És, ha már a munkádról van szó, elégedett vagy mindennel?

-Hogyne, nem is kívánhatnék jobbat. MR. Henderson minden téren jó főnök. Igazából nem sokat piszkál minket, a fizetés is megfelelő, kapunk szállást és ételt, és hetente meglátogathatom a családomat.

-Miért csak hetente?

-Nos, a szüleim nagyon messze laknak, a bejárás nem lenne megoldható. Nekem is jobb így, ha nem megy a pénzem az utazásra több pénzem marad amit félre tudok tenni. Ssjàt autóra és lakásra gyűjtök. Hogy belevághsssak a saját életembe.

-És, később is a lovakkal akarsz foglalkozni?

-Igen, ha minden jól megy. A legnagykbb álmom hogy saját iskolát nyithassak. De ez csak egy nevetséges mese. -nevette el magát.

-Már miért lenne az? Az álmok valóra válhatnak, ha igazán hiszünk bennük. -mosolygott rá.

-Ez kedves és pozitív gondolat.

-Én mindíg pozitívan állok a dolgokhoz. Vagyis próbálok. 

-Nem lehetett könnyű... amikor...

-Hát igen. -nyelt egy nagyot. -Egyáltalán nem volt könnyű. De, mostmár könnyebb.

-Elhiszi hogy kicsoda ön? 

-Magam sem tudom néha hogy mit higyjek. -rázta meg a fejét. -De talán igaz.

-Siessünk, jobb ha összekapjuk magunkat. -mondta Will, látván az elgondolkozó tekintetét.

-Gyí, Démon! -kiáltott Emmeline, majd a távolból visszanevetett Willre. -Na nem jössz???

Will is nevetni kezdett, majd üldözőbe vették őket.

Amikor visszaérnek a birtokra, az ideges  Nick éppen valakivel telefonál. Ahogy megpillantja a folyosón besétáló Emmelinet, azonnal eldobja a kezéből és felé szalad.
A magasba emeli és rögtön hevesen megcsókolja őt.

-Te meg hol voltál?? Annyira aggódtam érted! Ilyet mégegyszer ne merészelj csinálni! Megértetted!? -nézett rá epekedve

-Nyugodj meg! -mosolygott. -Csak visszahoztam Démont.

-Igen tudom de, legalább szólhattál volna! -ölelték meg egymást szorosan.

-Ne aggódj, nincs semmi baj. ...hallottam a jó hírt. -nézett örömmel a férfi szemébe.