5.rész

458 19 4
                                    




Boldogan pattantam ki az ágyból, talán túl gyorsan is mivel a fejembe bele nyílalt a fájdalom. Elég hamar lepergett a szemem előtt a tegnap este. Lassabban elindultam konyhába, mikor kiértem Moni már ott volt.

-Hogy aludtál?-kérdi majd tölt kávét az egyik bögrébe.

-Jól és sajnálom a tegnap estét. Elég bunkón válaszoltam-miután kimondtam elvettem az italt a barátnőm kezéből. Válasz gyanánt csak legyint egyet.

-Viszont elkell mesélned mivolt tegnap Pabloval-amint leült a kanapéra megpaskolta maga mellet a helyet, rögön mellé huppantam majd bele kezdtem a mesélésbe. 

❁✭❂❦❁✭❂❦

-Végül este küldött egy üzenete-rögtön megmutattam neki.

-Azta mindenit, sok minden történt-megsimogatta a karom.

-Tudom és még mindig nem bírom felfogni-felelem majd megiszom a kávém végét.

-Mégértelek-válaszol az előző kijelentésemre. Bocsánatot kérve tőle kimentem a teraszra felhívni a szüleim.

1 órával később

Éppen a part felé tartunk Monicával mikor egyszer csak ismerős hangokat hallunk meg. Szinte ugyan akkor fordítottuk a fejünket a hang irányába. Nem tudom eldönteni, hogy sajnos vagy sem, de Pedri és Gavi tartott az irányunkba. Úgy gondolom, hogy nem állok készen beszélni vagy egyáltalán találkozni vele. Az a baj, hogy már esélyünk sincs vissza fordulni mivel megláttak minket.

-Sziasztok-köszön először Pedri. Válaszként integettem nekik.

-A partra mentek?-kérdi Gavi.

-Igen-Monica rögtön rávágta. Értetlenül fordultam felé ő meg alig láthatóan megvonta a vállát.

-Mi is-feleli Pablo. Csodás gondoltam magamban, fürdő ruhában fogunk feszíti mellettük. Egyszer csak megindultak mindhárman a másik irányba.

-Hova mentek?-nézek rájuk kérdően.

-Van egy part rész ahol kevesen vannak-feleli Pedri. Nem tudtam mást csinálni utánuk mentem. Gyaloglás közben kialakultak kisebb párok, Monica nagyon cukin úgy intézte, hogy Gavi mellet kössek ki.

-Ki pihented a tegnapot?-kérdi Pablo.

-Igen-szűkszavúan válaszoltam neki. Ez után kihalt a beszélgetés.

Amint a homokos partra értünk levettem a szandálom, igaz rohadtul égette a talpam de utálom ha homok megy a lábbelimbe. Pár méter után lepakoltuk a cuccainkat. Én nagyon körülményesen leterítettem a pokrócot majd rátettem mindenki táskáját. Lehet nem mondtam de egy csöppet rendmániás vagyok , de tényleg csak egy kicsit. Mikor végeztem a pakolással nem mertem levenni a ruhámat. Ez olyan fura volt nekem, ismeretlen emberek előtt nem volt probléma de akik ismertek ott igen. Eddig még csak a szüleim és Moni szülei láttak fürdő ruhába. Főleg a fiukkal van a problémám ilyen téren. A gondolat menetemből egy kéz rántott vissza. Rá néztem az illetőre aki rögtön beszédre nyitotta a száját.

-Nem jössz?-kérdi a barátnőm aki már vizes volt.

-Nem tudom-válaszolom neki.

-Nem fognak semmit mondani rád, nyugi-felel, ő tud a kisebb szorongásaimről az idegenek felé -de ha mégis velem gyűlik meg a bajuk-végén már egy mosollyal a száján mondta viszont tudtam, hogy komolyan gondolja. Meggyőzött a beszéde ezért levettem a ruhát majd bekentem magam naptejjel.

Mikor úgy döntöttem, hogy elégé beszívta a bőröm a krémet akkor elindultam tenger felé. Amint megéreztem a hideg vizet a lábamnál boldogság öntött el és mérhetetlenül nagy hála Monica és a szüleim és az ő szülei felé, hogy most itt lehetek. Gondolat mentemből egy nagy adag hideg víz rántott víz. Oda néztem az illető felé hát ki más lett volna, mint Gavi. Úgy éreztem, hogy eljött a bosszú ideje. Pár lépéssel beljebb mentem majd megmártóztam a vízben és elindultam Pablo felé.

-Te akartad- miután kimondtam én is lefröcsköltem. A fején megláttam a meglepettséget ami mosolyra bírt. Egyszer csak a hátam mögül éreztem meg a nagy adag vizet. Hátra fordultam és megláttam Pedrit. Azonban a bosszút Moni intézte el ami mindenkit megdöbbentett ám ő sem maradhatott ki vagyis Gavi nem hagyta. Az elkövetkezendő percekben ilyen felnőttek módjára viselkedtünk.

Mikor meguntuk a pancsolást kimentünk, mi lányok napoztunk a fiúk meg fociztak vagy beszélgettek velünk. Egy ismeretlen női hang csapta meg a fülemet ezért rögtön kinyitottam a szemem majd a hang irányába pillantottam. Mivel négy lány és három fiú állt a focisták körül így gondolom rajongók. Már egy ideje nézem őket mikor megláttam, hogy egy szőke hajú lány elégé elkezd nyomulni Gavira. Pedri nem tudott segíteni neki mivel ő az egyik fiúval beszélgettet és a csapatnak háttal állt Moni pedig élvezte ahogy a nap sugara a bőrét érték, ezért inkább nem zavartam meg, úgy látszik én maradtam az utolsó aki segíthet neki. Összeszedtem magam majd felálltam és oda léptem Pablo mellé.

-Gavi telefonon keresnek-nyújtottam felé a telefonomat. Jobb ötletem nem volt így is csak a sima mobilt tudtam neki adni. Szerencsére megértette, hogy mit szeretnék csinálni ezért elvette a készüléket és arrébb sétált. Pedri pont abban a pillanatban köszönt el a fiútól mikor oda léptem hozzá. Óvatosan elkezdtem a pokróc felé invitálni. Mivel a többiek megértették, hogy menni szeretne a két játékos ezért elköszöntek és elindultak. Gavi meglátta, hogy elemnek ezért vissza adta a telefonom, mikor vissza adta pont akkor csörrent meg valójában. Ránéztem a kijelzőre és mosolyra húztam a szám. Bocsánatot kérve tőlük arrébb mentem rögtön fel is vettem majd beleszóltam. Drága unokatesóm Tristan hívott.

Amint letettem vissza mentem többiekhez, majd leraktam a telefonom és bementem vízbe. Ha jól láttam Gavi jött be utánam egy úszógumival a kezében. Mikor oda ért hozzám át nyújtotta nekem a gumit ami egyből bele ültem. Nagyjából 5 perce ülhetek benne mikor valaki kiborít belőle. Rögtön feljöttem a víz alól és megláttam Monica mosolygós arcát.

Már egy ideje a vízben beszélgettünk mikor a fiúk felvettek az ötletet, hogy röplabdázunk. Ki vittem az úszógumit és cserébe bevittem a labdát. Meg kell mondjam mindenkinek nagyon jól ment. 

❁✭❂❦❁✭❂❦

6 óra körül elkezdtünk össze pakolni a parton. Mikor végeztünk Pedri felajánlotta, hogy elvisz minket mi pedig hálásan elfogadtuk. Fél óra alatt haza értünk. mielőtt kiszálltunk volna a kocsiból elköszöntünk tőlük és bementünk a házba. Úgy döntöttünk, hogy mindketten lezuhanyoztunk majd rendelünk valamilyen vacsorát.

7 órakor elkezdtük nézegette, hogy honnan rendeljünk. Nehezen de kiválasztottunk egy éttermet ahonnan vettünk krumplis tortillát és churrost. Azt írja, hogy a szállítási idő nagyjából egy óra ezért elkezdtünk egy filmet nézni.


1 óra múlva

Amint csengettek az ajtón felpattantam a kanapéról majd kinyitottam az ajtót futárnak. Rögtön fizettem neki majd elvettem tőle a vacsoránkat. Oda vittem Monihoz aki egyből kibontotta az ételt.

Úgy 9 óra körül befejeztük az étkezést. Mivel mindketten nagyon fáradtak voltunk ezért úgy döntöttünk, hogy elmegyünk aludni. Mindketten szép álmokat kívántunk a másiknak utána bementünk a szobánkba. Nagyon gyorsan felhívtam a szüleimet.

Amint letettem a telefont elindultam a fürdőbe fogat mosni. Mikor kipipáltam a fürdőszobát felvettem a pizsamát és ágyba bújtam. Mielőtt elaludtam úgy döntöttem írok Gavinak ha már tegnap ő is írt.

di.harper Buenos noches Gavi😴

Másodperceken belül érkezet a válasz.

pablogavi Buenos noches Diana!

Ismét boldogan csuktam le a szememet.

Véletlen találkozás /Pablo Gavi ff./Where stories live. Discover now