11. rész

234 13 2
                                    



Mikor elfoglaltuk a helyünk rögtön bedugtam a fülesem és csak az ablakon bámultam ki. Amint elindulta a gép megjelent az első könnycsepp és azt követe a többi is. Nagyjából 10 perc után álomba sírtam magam.

Monica kedves szavaira ébredtem, rögtön kinyitottam a szemem majd elkezdtem össze pakolnia a dolgaimat.

-Már itt vannak a szüleid?-kérdem tőle bár megremeget a hangom ami azt jeleneti, hogy újra megindulhat a könnyáradat.

-Igen már itt vannak és a tieid is-feleli. Válaszára csak bólintottam majd felvettem a táskámat a hátamra és elindultunk a kijárat felé. Amint kiszálltunk a gépből elindultunk az épületbe a bőröndökért. Nagyjából 5 perc után mindketten megkaptuk ezért elindultunk.

Ahogy kiértünk megláttuk a szüleinket így rögtön feléjük igyekeztünk. Szoros ölelésbe zártam őket és egy jó darabig el sem engedtem. Mégegyszer megköszöntem Monica családjának ezt az utat majd elbúcsúztam tőlük és elindultunk a kocsi felé. Amint hazaértük segítettek a bőrönddel meg a többi csomaggal. Elkezdtem beszámolni az egész nyaralásról, kivéve egy dolgot nem mertem megemlíteni nekik az pedig Pablo. Nem éreztem még magam olyan állapotban, hogy elmeséljem ezt is.

Gyorsan az órámra néztem ami 18.30-at mutat. Mielőtt a szüleim elindultak volna haza oda adtam nekik a kis ajándékot amit vettem nekik, amint meglátták egyből egy mosoly jelent jelent meg az arcukon. Egy hosszú ölelés után elindultak haza. Miután elmentek, elővettem a telefonom és kikapcsoltam a repülőgép módot. Megannyi Instagram értesítés jelent meg de egyiksem volt olyan érdekes. Ezért úgy döntöttem, hogy én fogok ráírni igaz nem tudom, hogy mit.

di.harper Hola Pablo

di.harper Csak annyit akartam, hogy ezek után ha nem szeretnél beszélni teljesen megértem de én itt vagyok ha kellek és ugyan úgy szurkolok a meccseken mint eddig

di.harper Remélem, hogy ,megtalálod az igazit ha már én elrontottam mindent

Most ennyit bírtam írni és nem is vártam rögtön válaszra ezért inkább kiléptem az alkalmazásból és megnyitottam a Spotifyt, hogy hallgassák valami zenét míg pakolok. Meg is találtam a Barcelonás lejátszási listámat.

❁✭❂❦❁✭❂❦

Amint végeztem a pakolással ami körülbelül egy óra volt. Úgy döntöttem, hogy neki láttok valamilyen vacsorát készíteni magamnak. Szerencsére drága szüleim bevásároltak nekem mielőtt haza értem így találtam minden félét a hűtőben. Most legjobban egy tál görög salátára vágytam, ezért elővettem a hozzá valókat és neki kezdtem. 

Nem telt sok időbe elkészíteni így hamar neki tudtam kezdeni a vacsorámnak. Mi közben ettem úgy döntöttem, hogy ránézek a telefonomra. Amint a kezembe vettem a készüléket felvillant a képernyő. Amilyen gyorsan csak tudtam megnéztem, hogy mi az. Miután elolvastam, csalódottan feloldottam és válaszoltam az egyik ismerősömnek. 

Mivel nem nagyon találtam érdekesnek, hogy ki-belépkedek az  alkalmazásokba azért inkább bekapcsoltam tv-t, majd megkerestem a Disney + ahol rögtön a Star Wars kategóriába kezdtem elkeresgélni. Úgy döntöttem, Star Wars maratont tartok ezért rögtön elkezdtem böngészni, hogy megtaláljam a Baljós  Árnyak című részt. Pillanatok alatt meglett ezért elindítottam és a kanapéra telepedtem.

❁✭❂❦❁✭❂❦

Mikor vége lett a filmnek, úgy döntöttem, hogy elpakolok a konyhába. Mivel lassan 10 óra lesz így úgy döntöttem, hogy elkezdem a második részt is. Mielőtt elindítottam volna csináltam egy kis popcornt és öntöttem magamnak egy pohárba Kólát. Éppen kényelmesen elhelyezkedtem amikor egyszer csak megszólalt a telefonom. Először nem foglalkoztam vele majd mikor a második pittyenést hallottam elvettem a készüléket a dohányzóasztalról és megnéztem, hogy ki üzenget. 

monicahills elnevezte a csoportot Miért?-re

Miután megnyitottam az Instagramot rögtön az üzeneteket nyitottam meg. Egy új csoport jelent meg. Rányomtam, hogy megnézem mi is ez.

monicahills Diana nagyon gyorsan írjál vissza!!!

pedri Monica nyugodj meg

monicahills Nem nem majd ha választ kapok megnyugszok

monicahills Diana válaszolj már!!!

Miután elolvastam gyorsan megállítottam a filmet és inkább beírtam a csoportba.

di.harper Itt vagyok

Kicsit kellet várnom és Monica rögtön válaszolt is.

monicahills Na végre

monicahills Csak annyi, hogy miért??

pedri Monica, mostmár vissza írt szóval lenyugodhatsz 

monicahills Jó jó

di.harper Moni nem tudom, hogy miről beszélsz

monicahills Persze persze

di.harper Nem segítene valaki, hogy mi van 

pedri Tudjuk, hogy mi van köztetek Pabloval

di.harper ohhhh

Ez az üzenetem után inkább lehalkítottam a telefonom és elindítottam a filmet és próbáltam elterelni a figyelmem a beszélgetésről. 

❁✭❂❦❁✭❂❦

Mikor befejeztem a második részt is inkább úgy döntöttem, hogy lefekszek aludni. Elindultam a fürdő felé.

Miután végeztem a fürdőben kimentem a telefonomért és megnéztem, hogy mitörtént abban a 2 órában míg filmet néztem. Most nem éreztem a legjobbnak, hogy vissza írjak Mónicának, mert csak baj lenne belőle. Inkább Pablo profiljára kerestem rá. Még nem nézte meg, hogy mit írtam amit meg is értek én sem tettem volna, hogy őszinte legyek. Én nem tudom, hogy mennyire bántottam meg és, hogy mennyire esett neki rosszul. Mivel nem bírtam már tovább fent maradni és ilyeneken gondolkozni ezért inkább letettem a telefonom és befeküdtem az ágyamba.


❁✭❂❦❁✭❂❦

Remélem elnyerte a tetszéseteket ez a rész, és igyekszem haladni a tizenkettedik résszel, hogy hamar kirakhassam nektek! 

Véletlen találkozás /Pablo Gavi ff./Where stories live. Discover now