Elrabolva //BEFEJEZETT//

20.~ HATALMI HARCOK

Nicholas több emberét is New-Yorkba küldte, azzal a feladattal hogy találják meg Josht.
Nagyon meg volt ijedve attól, hogy ismét elveszítheti szerelmét, ezért éjt-nappallá téve azon ügyködött hogy a nyomára bukkanjanak. Alig evett és aludt, csak az járt a fejében hogy ismételten elszakítja tőle a feleségét. Éppen ezért nem is nagyon foglalkozott más dolgokkal, bezárkózott a szobájába és nem igazán beszélt senkivel sem.

Emmelinet is felzaklatta a levél, azonban bízott benne hogy Nick elintézi a dolgot, és próbált nem ezen töprengeni. Sok időt töltött Evannal, részben azért is hogy elterelje a figyelmét, és mert szerette volna visszanyerni az emlékeit, vagy azok legalább egy részét.

Éppen a kisfiúval játszott a kertben, amikor észrevette kisétálni Vanessát.

Fekete napszemüveget viselt, hátrakötött copfba fogta a haját és egy hosszú egyberuhában volt. Elég slamposan festett, tőle ez nem igazán volt megszokott.
Helyet foglalt fönn a teraszon egy asztalnál, és olvasni kezdett egy újságot.

Emmeline kevés gondolkodás után Deborára bízta a fiút, és odasétált hozzá. Vanessa amint ezt észrevette, úgy tett mintha nem is ezen a boygón lenne. Tovább temetkezett az olvasnivalójába.

-Szabad? -kérdezte Em, és kihúzott egy széket.

-Persze... -motyogta kissé sóhajtozva, majd letette az újságot. Kezét karbatéve föltette az asztalra, és hallgatni kezdte a mondanivalóját.

-Jobban érzed magad?

-Miféle kérdés ez? -nevette el magát szarkasztikusan.

-Illedelmes... -húzta oldalra a száját egy félmosollyal.

-Ha valóban érdekel igen. De, kétlem hogy ezért jöttél ide hozzám. Szóval elmondod mi az oka? Vagy cseverészünk még értelmetlenül egy órát amíg a lényegre térsz?

-Látom nem totojázol. -sóhajtott nagyot mosolyogva Em, mire Vanessa csak felhúzta a szemöldökét, és hátradőlt kitárt karokkal.

-Szóval, jobban vagy.... Helyes. Azért jöttem, hogy elmondjam, ezesetben meg kell kérjelek, hogy te, az anyád és a nővéred költözzetek át egy másik szobába.

Vanessa kikerekedett szemekkel kezdett figyelni, de nem vágott közbe.

-Szeretném ha eltűnnétek a nyugati szárnyból, már találtam is nektek egy megfeleő szobát, mely távolabb van a a miénktől. Így talán tisztes távolságban és konfliktusok nélkül élhetünk eggyütt, amíg még itt vagytok.

Vanessa itt már kezdett egyre ingerüktebb lenni, s tátotta volna a száját, de Emmeline folytatta.

-Ugyanis a teljes felépülésed után, meg kell kérjelek hogy keressetek magatoknak egy új otthont, és távozzatok a birtokról.

-Ez aljasság!! -csattant fel idegesen.

-Parancsolsz? -incselkedett Em.

-Hogy merészeled a jogot venni ahhoz hogy ilyen döntéseket hozz??! Mégis kinek képzeled magad??? Nicholas parancsol nem pedig te!

-Nos, felesége révén azthiszem nekem van egyedül jogom Nicholas mellett ebben a házban. És úgy döntöttem hogy ezeket a lépéseket hozom. Mivel elég elfoglalt mostanában kicsit megkönnyítem a dolgát.  -mosolygott.

-Jobb lesz ha azonnal elfelejted ezt az egészet, mielőtt még értesítem a buzgóságodról. -hajolt közelebb

-Csak rajta. -ült halálos nyugalomban. -Ha valami ellenvetésed van hamarabb is távozhatsz innen.