Elrabolva //BEFEJEZETT//

21.~ SÚLYOS TITOK

Vanessa, Sophia és Violet az új lakosztályukat élvezték éppen, amikor megzavarta őket egy kopogás.

-Szabad! -kiáltott Violet.

-Oh, gondolhattam volna hogy te vagy az. -nézett végig Sophia Agothán undorral az arcán.

Az alacsony, fekete hajú törékeny kis fiatal nő nem tudta leplezni a mosolyt az arcáról.

-Most büszke vagy magadra, igaz? -szólította meg Violet, miközben szájához emelte a boros poharat.

-Engedelmükkel elvinnék még néhány dolgot. Mrs. Hendersonnak egy erősebb lámpára van szüksége az olvasáshoz. -mosolygott, majd csettintett egyet.

Két férfi lépett be és a lámpával melyre mutatott elindultak kifelé a szobából.

-Légy átkozott... -zsörtölődött csöndesen a láthatóan megtört asszony. -Ne felejtsd el, hogy az ember egyszer fent, máskor lent. -hunyorgott.

-Anya, hagyod hogy elvigyék a holminkat?? -kérdezte Sophia, mire Agotha már függönyöket és párnákat is kivitetett a szobából.

-Ez csak a nappalitok. Túl fogjátok élni, valószínűleg. -nevetett.

-Nem szégyelled magadat Agotha? -kérdezte a mindezidáig csendes Vanessa.

-Miért is kellene?? -húzta magasra a szemöldökét.

-Elfelejted hogy milyen jók voltunk hozzád, mindent megkaptál amire szükséged volt. És mégis visszamész hogy talpnyaló legyél. Ellenünk fordulsz!

-Ellenük??! -kezdett hangisan kacagni. -Jók voltak hozzám???! Kérem, ne nevettessen tovább.

-Nem értem mi volt a problémád, annyira azért nem volt szörnyű velünk a helyzet. -mondta Sophia.

-Nos, hogy is mondjam, Mrs. Hendersonnal szivesebben töltenék el egy egész életet, mint önökkel további 10 percet. Erről ennyit...

-S ha már itt tartunk, Agotha... -mondta ki Violet a nevét gúnyosan, -Ha volnál szíves megerőltetni magadat és emlékezni, milyen jól bántunk veled, talán hálád jeléül, szólhatnál az érdekünkben pár szót... Mrs. Hendersonnál... -fintorgott megint.

-Fiúk, mehetünk! -tett úgy, mint aki meg sem hallotta, majd az ajtóból résnyire visszafordult.

-Egyébként, igaza volt, Mrs. Westerling. Viszont, a szerencse forgandó. Most ő van fent, s maga lent. -kacsintott egyet, majd behúzta az ajtót.

-Nem hiszem el ezt az ócska némbert! -Csapott Violet az asztalra.

-Kérlek hagyd, anya... fölösleges minden erőfeszítésed. -mondta Vanessa.

-Szóval te ennyivel, föladtad a harcot igaz?

-Miféle harcot?

-A harcot, hogy újra a régi pompájában ragyoghasson a családunk! -emelte fel a hangját.

Közben Rosalinn sétált el az ajtó előtt, majd felfigyelve a hangoskodásra megállt és hallgatózni kezdett.

-Nem kellene ennyire túlzásba esni. Van egy nagy társalgónk, három hálószoba, három fürdő, mitől nem elég ez nekünk?? -kérdezte

-Én nem ehhez vagyok szokva! -kiáltott Sophia. -Ez a hálószoba egy egérlyuk, erkélyem sincsen, a fürdőm kicsi, ocsmány és igénytelen! A bútorok ódivatúak, a ház alsó szegletében vagyunk, a legcsúnyább szobákban! Azt még ha nem vetted volna észre hozzáteszem, hogy az ebédlő és a konyha oly' távolságra van tőlünk, hogy a lábaim ólommal telinek érzem mire felsétálok! Takarítást már csak heti egyszer kapunk, szinte mindent magunknak kell csinálnunk! Mond, ez nem elég indok neked, hogy ki legyünk borulva??!