Elvarratlan szálak

Huszonnyolcadik rész.

-Értettem.-engedett el, majd lassan kigurultunk a parkolóból. 

Csendesen telt el az út, kétszer majdnem elaludtam, de Ghost felébresztett. 

-Nem alszunk, mert nemsokára ott vagyunk. Tipikus női dolgok várnak még rád, például az evés. 

-Ne akarj te is megtömni kérlek. Alecja végig etetett, mert szerinte lefogytam. 

-Igencsak..Amikor megérkeztél, akkor még normális súlyban voltál és bírtad is az elején a gyakorlatokat. 

-Most is bírom, nem kell ennyire fosni.-morogtam, ahogy néztem a távoli város fényeit. 

-Nem fosok semmitől, csak tényeket mondok ki. 

-Lehet, hogy tény, de nem értek vele egyet. 

-Mikor is láttunk enni téged? Szerintem mindenki állíthatja, hogy talán egyszer, akkor is futtában. 

-Nem kell aggódni, mondom. Nincs semmi bajom. 

-Akkor hány kilót is adtál le? 

-Nem tudom, nem mértem magam már egy ideje, mert tartom a súlyomat.-néztem rá. 

Egyenesen az útra bámult, nem mondott semmit. 

-Nincs semmi bajom, nem vagyok beteg, nem vagyok mentálisan sem az, teljesen rendben van minden. 

-Én elhiszem. 

Nem éreztem őszintének ezt a kijelentését, de legyen, hiszékeny és buta nő leszek. 

-Megérkeztünk. Majd felviszem a cuccaidat, menj és fürödj le. 

-Felőlem.-csatoltam ki az övet. 

-Nem mondtam azt, hogy bunkónak is lenni kell.-fogta meg gyengén a karomat. 

-Tudod, nem szeretem azokat a férfiakat, akik azt hiszik mindig bunkó vagyok.-néztem rá flegmán. 

Meglepődött, szerintem nem számított arra, hogy visszaszólok, pont neki. Leszakadt az ég, és körülbelül a húsz méter alatt csurom víz lesz mindenem. 

Így is mindegy lesz, hisz a mosásban végzi majd a ruhám. 

Gyorsan lépkedtem, hogy hamar bevethessem magamat a fürdőbe. Hallottam, hogy Ghost lépked a lépcsőn, cipeli a csomagjaimat. 

-A szobád elé teszem, rendben? 

-Nincs zárva a szobám. Tedd be nyugodtan, és nem, nem félreértendő. 

-Felőlem.-bökte felém mondatát. 

A kis rohadék! Nem hiszem el, hogy átveszi a stílust ami amúgy az enyém. Nem mintha annyira számítana, mert az ember mindig átveszi a másik szokásait. 

A köntösömet felvéve léptem ki a folyosóra, egyből megcsapott a hideg. Belépkedtem a szobámba, ahol egyből megláttam a furcsa látványt. Ghost a lila ágyneműhuzatba belegabalyodva, horkolva és kitekeredve nem emberi alváspózba. 

-Ghost..-ráztam meg az embert, aki mit sem törődve velem megfordult. 

-Ha nem kelsz fel és adod vissza a pihe puha ágyikómat, bizony Isten, hogy lerúglak és a földön alszol. 

-Soha többet nem megyek vissza aludni a saját ágyamba.-morgott félálmában. 

-Nem hiszlek el ember...-néztem rá.-Van három perced, míg visszamegyek és felöltözök. 

-Jó, jó nekem mindegy.-terült el. 

Nem éreztem valósnak ezt az estét. Teljesen paranormálisnak, emberfelettinek tűnt ez a pillanat. Felkaptam magamra a pizsamámat, de amikor visszaértem ugyanaz a látvány fogadott. 

-Ghost...Nem könyörgök. Ha nem mész arrébb, akkor átmegyek a férfi szinte és bebújok valami random pasi mellé és ott alszok. 

-Megártott neked a hazai levegő, vagy mi?-nézett rám. 

-Nem, csak aludni szeretnék és úgy nem lehet, ha a huzatot is lecsiklandozod a takaróról. Kelj fel. 

Nevetésben tört ki, nem tudta hova tenni az előző mondatomat. 

-Mi van?-húztam le róla a takarót amit elrendeztem.-Ráadásul még a szutykos ruhádban vagy? 

-Nem szutykos, és nem értem mi bajod van vele, mert még le is fürödtem, mint minden este. 

-Nem érdekel.-toltam le az ágyamról.-Most pedig ha nem haragszol, akkor jóéjszakát. 

Leoltottam a kis éjjeli lámpámat. 

-Ezt ugye te sem hitted el?-támaszkodott felém.