love language of the purple haired demon | 𝐡𝐲𝐮𝐧𝐥𝐢𝐱

||하나|| - 𝙖𝙣𝙙 𝙤𝙣𝙡𝙮

彡 ▀▄▀▄▀▄▀▄▀▄▀ ༊*·˚

Azt mondják, ha meztelenül állsz tükör elé...

Nehéz gőz tölti ki a helyiséget, az üveges felületekre pedig lecsapódott a vízpára. A zuhanykabinból kiszállva Felix nedves, meztelen teste jelenik meg a tükörben.
Milyen bizar berendezés ez.
Két kezét végigvezeti sötét tincsei közt, közelebb lép a tükörhöz, egy ponton letörli öklével a párát és ismét csak megnézegeti szeplőit.
Milyen undorítóak.
Mutató- és középső ujját végigvezeti a pettyezett területen. Még a szemhéját is érinti.
Miért kell ilyenekkel együtt élnie?
- Szerintem gyönyörűek - jelenik meg egy árny a háta mögött. Alakja a szürkés félhomályból lép elő, kopott lila haja Felixéhez hasonlóan a tarkójáig ér, két piszkos fehér szarva karcsún nyúl felfelé. Szemei zölden villannak a fürdőszoba félhomályában, a fiú nyakára fonódó ujjai hosszúak, kecsesek és játékosak. Fejét kis híján Felix vállára hajtja, hogy fülébe duruzsolhasson.
- Igen, csodásak. Hosszú életem során még nem találkoztam ilyen gyönyörű arccal.
Chh. Miről beszél ez? Valami, amit szép szavakkal eddig nem illettek, nem lehet szép. Valami, ami gyengeségnek bizonyul, nem lehet jó.
- Nem kell az én véleményemre adnod. Segíthetek is a problémádon, de tudod, én csak különleges embereknek segítek. Akik számomra különlegesek és akiket szeretek. Ez felelősséggel jár. Benne vagy?
Felőle aztán. Ha ezektől a förtelmektől megszabadítja őt, még a hobbiját is hajlandó feladni, ha azt kéri. Pedig igazán szeret például sütögetni.
- Kisujjeskü? Én megszabadítalak attól, amit annyira utálsz, és te cserébe gondomat viseled szíveddel-lelkeddel.
A kisujját adja rá. Egy, a semmiből felbukkanó démoni erő gondját viselni, mi az? Időnként, ha idegesítené, jól elbánik majd vele. Nem hiába volt az a rengeteg teakwondo edzés.

*:･ﾟ✧*:･ﾟ

Azt mondják, ha reggel fáj a nyakad...

Nap nap után jár iskolába, nap nap után rácsodálkoznak az ismerősei, hogy a szeplői immáron sehol nincsenek és nap nap után a szobában élő magas, karcsú, tulajdonképpen nem is létező teremtmény várja őt. Boldog, hálás öleléssel üdvözli őt a démon és a figyelmére éhesen lesi minden mozdulatát. Még csak hírből sem hasonlít arra, akivel napokkal ezelőtt szent szerződést kötött. De hol érdekli őt ez? Ő ugyanúgy éli a szocializációtól elzárt kis életét, leszámítva, hogy arcát rondító szeplői többé nincsenek; hogy démoni lakótársa szeretetre éhezve csüng a nyakán minden szabad percében; és hogy nem mer még véletlenül sem meztelenül tükör elé állni. A végén még egy ilyen ambivalens alakkal sodorná őt össze a sors. De ezt a bánásmódot, és hogy magányos érzelmeit továbbra is ignorálják, a szerződést kötött sötét lény sem igazán preferálja. Ha valaki kérdezné a véleményét, vagy belelátna a fejébe.

Tegnap óta fáj Felix nyaka. Két napja. Három. Nem is tudja, mit kéne ezzel kezdenie. Két keze egész nap a tarkóján csüng, hogy masszírozza magának a fájó pontokat. Otthon kicseréli a párnáit, hátha az segít.
Nyakát tekergeti, ahogy átlépi a szoba ajtaját.
- Hát téged mi lelt? - érdeklődik házi démona egy fáradt ölelés közben. - Csak nem fáj a nyakad?
- Mit érdekel az téged?
- Tudod, igazán lehetnél velem kedvesebb is - susogja fülébe. Törékenynek ható, vékony ujjait végighúzza a fiú nyakán. Az érintésbe beleborzong és úgy érzi, mintha enyhült volna gyötrő fájdalma. Félrelöki a démont.
Hagyja már őt aludni. Ha ennyi energiája van, írjon helyette házit.
Ledől, hogy kipihenje a nap fájdalmát, ám ötlete nem tűnik túl hatékonynak. Az a pár óra, amit magának szánt, kellemetlen fájdalmakkal és forgolódással telt. Hiába érezte azt, hogy a kellemetlen érzés intenzivitását vesztette démona érintése után, most olyan, mintha semmi sem történt volna abban a pillanatban. Sőt mintha rosszabb lenne. És hamár aludni nem tud tőle, csináljanak valamit.
Kérdő pillantást vet az alak felé. Rendellenesen hosszú lábait a levegőben lógatja, miközben a földön hasal és egy könyv felé görnyed. Kopott lila haja eltakarja az arcát és az is titok, hogy miféle könyvben merül el.
- Hát te mit csinálsz? - guggol le a démon elé, hajába beletúr és kicsit össze is kócolja azt. Előtte a lény az ő házija felett könyököl és körmeivel kapargatja a lapokat. A tinta kikopott már, csupán csak az érdes felületű oldalakat bámulja és egyre agresszívabb módon járatja rajtuk körmeit. - Ez a házim lenne te félkegyelmű!
- Már mindegy - emeli rá vibráló zöld szemeit a lény.
Na igen. Most már nincs hova megírnia a háziját, és aludni sem tud, pedig démona kivételesen megengedett magának egy szünetet és nem nyaggatta őt. Netflix?
Felix leveti magát az ágyára, hogy lássa a képernyőt, a démon puha testével pedig keresztbe fekszik rajta és balján könyökölve néz ugyarra, amerre ő is. Már néhány napja együtt él a szeretetre éhező lénnyel, de még sosem szúrt neki szemet vendége szőrzete. Ha rá szánt egy kis időt, akkor is max a rendellenesen magas és mellé lehetetlenül vékony testalkatával hívta fel magára figyelmét. Most viszont... Puha. Kellemes érzés simogatni a kiadós filmmaraton alatt. Mintha lenne egy kiscicája. A külsője és a viselkedése egyaránt szokatlan, ha macskához hasonlítja, sőt meglehet, hogy alultápláltnak is számítana, hiszen érzi apró bordáit, de neki nagyon is tetszik így. Mégis miket beszél?
- Te, én is aludnék - bökdösi meg a szőrös lényt, aki a három film valamelyike alatt elaludt. Szép arcának vonásai most teljesen simák, szája sarkában egy icipici kis mosoly húzódik. Még lányként is gyönyörű lehetne. - Hát jó, akkor aludjunk ilyen nyakatekert módon.
Betakarja magukat, ő is eldől, kezét átveti a démonon és fejét magához húzza. Ügyel rá, hogy a hosszú szarvak ne szúrjanak át semmit, amit nem kéne.
- Jó éjt. Vagy mi.
Fájó nyakát figyelmen kívül hagyta az este folyamán.

*:･ﾟ✧*:･ﾟ

Ködös szirteken közlekednek. Az ő talpát felsérti a sok kavics és hegyes felület, míg idegenvezetője sólyomszerű karmos lábaival boldogul a terepen. Beleképzeli a színeket, tudja, hogy minek milyen színűnek kéne lennie, de nincs lehetősége szemrevenni a valódi árnyalatokat. Nem képes rá. Szeme előtt minden fekete-fehér árnyalatú, de tudja, hogy valójában, az álmok világán kívül milyennek kell lennie.
- Hova megyünk? - kiált előre idegenvezetőjének. Az árny hátraveti a fejét, de nem fordul hátra.
- Kreatív leszek. Meglepi.
Hah, gondolhatta volna. De hát nincs mitől félnie, hiszen csak álmodik, igaz? Igaz?
Hívogató barlang előtt haladnak el. A végét nem látni, a sötétség elnyeli azt. Bejáratánál pipacsok és liliomok hajlonganak árván, késztetést éreztetve az arra járóban, hogy vessen rájuk egy pillantást. Onnan már csak egy lépés a tágas és kényelmes barlang.
Felix elkalandozik. Mit neki egy hülye démon, aki szerelme jeléül még az álmaiban is kísérti őt? Baj nem történhet, hiszen bármikor kiléphet ebből a világból. Elnéz a barlanghoz. Leguggol a virágokhoz, néhányuk szirmait óvatosan megcirógatja, a legszebbet meg is csókolja. A növények szeretetet érdemelnek, nem embertelenséget. Vagy növénytelenséget?
Egyre gyakrabban téved tekintete a gomolygó sötétség felé, mígnem letép egy liliomot, feláll és kezében a virággal belép oda.
- Hé, hé, hé! - néz rá a démon, miután karjánál fogva megragadta őt és maga felé fordította. - Hová mész?
- Nem egyértelmű? - kérdi Felix és kirántja felkarját az erős szorításból. -Ha ennyire "aggódsz", gyere velem.
Az árny arcára apró, ám annál látványosabb, szórakozott mosoly kúszik.
Felix az érdes falfelületen végighúzza kézfejét, így halad egyre beljebb.
- Te, nem tudnál egy kis tüzet-
Felsőtestével hátra fordul, amikor valaki hátulról ráfonja ujjait a torkára. Kecses, vékony ujjak ezek hegyes körmökkel. Ismerős számára a helyzet, azonban a cirógató, csiklandós érzés sehol sincs, helyükben fájdalom és halálfélelem lép fel. Nem látja az ő démonát. Akinek piszkos fehéres-arqnyszőkés bundája és kopott lila haja van, akinek a szarvai kecses kétágú szigonyként nyújtózkodnak az ég felé. És akit az elmúlt napokban el kellett viselnie azért, hogy megszabaduljon a francos szeplőitől. Most, hogy jobban belegondol, nem érti, mi volt a baja velük.
Megremeg, nem mer megmozdulni. A szorítás lassan, de egyre biztosabban erősödik. Miért nem kel fel? Most kéne felkelnie egy rémálomból. Most kéne valahol a barlang fala és a talaj mentén megszakadnia az álomnak, ahogy kipattannak a szemei. Nem?
A démon a másik karját keresztben átveti Felix felsőtestén, ezzel lebilincselve a fiút és nem engedve el őt.
- A napokban fájlaltad a nyakad, ugye? Szokták mondani, hogy ilyenkor egy démon megpróbálta eltörni a nyakad az éjszaka - sustorogja a megrémült fiú fülébe.
- Miért tennél ilyet? - préseli ki magából a merész kérdést. Háta mögött a lény jóízűen felnevet.
- Emlékszel, mit mondtam neked, amikor találkoztunk? Hogy szerelmes leszek beléd, ha egyszer egymáshoz köt minket valami. Én nem hazudtam, ellenben nem preferálom ezt a bánásmódot. Bunkó voltál velem, lenéztél, figyelmen kívül hagytál. Összetörtél, úgyhogy most én is összetörlek - suttogja a kezei közt ragadt fiú fülébe. Felix nehézkesen felemeli egyik mutatóujját.
- Legalább a neved... a neved... hogy hívnak?
- Hyunjin - válaszolja a démon. Az álomvilág Felixének a feje lebicsaklik, szeplői ismét megjelennek, kezéből a fehér liliom tehetetlenül lehull. Még nem kelt fel.

*:･ﾟ✧*:･ﾟ

- Drágám, hívd a mentőket!
Egy női hangtól zeng a lakás.