Viszonzatlan szerelem

M

A BORÍTÓT KÉSZÍTETTE: DemonaWhite
‼️‼️
(innen is köszönöm🫶)

Megmentő / 1

Bevezető

Förtelem. Talán rossz évszázadba születtem vagy csak szimplán rossz helyre, de az is lehet, hogy meg sem kellett volna születnem.

Borzalmas, ahogy saját szemmel látom, hogy a körülöttem élő emberek rohannak, észre sem veszik, ha az ember fuldokol, elrohannak minden kisebb és nagyobb dolog felett. Tudom, hogy teljesen más felfogással vagyok mint a velem egykorúak. Tudom, hogy a velem egy idős csicskák csak vissza húznak.

De ez így mi a fasz? A férfiak elvárják, hogy a nő fusson utánuk, és a bolond szerelemre vágyó nő meg is teszi. Hogy miért? Nem mindenki hisz a sorsban. Abban, hogy nem mi választjuk a nekünk valót. Én hiszek a véletlenekben, de csodákba nem.

Ha valaki azt mondaná, hogy az én vagy a mi történetünk csoda, arra inkább csak azt mondanám, hogy balszerencse. Viszont az az érdekes, hogy egészen idáig egyetlen egy személyről beszéltem.

Én a szerelmet kerestem azaz még mindig keresem, de mindezek után kétlem, hogy valaha is megtalálom. Ez az én sorsom.

Hosszú, fárasztó, és fájdalmas egy történet a miénk. De utólag nézve, talán megérte. Plusz, mínusz egy szerelmi csalódás, de megérte. Ő volt az én drogom és én teljesen a függője voltam. És a végén bele is haltam.

2019-et írunk... Koronavírus azaz karantén. A zenészek és az ehez hasonló munkakörűek otthon ügyeskednek és új dalokkal készülnek a rajongóknak.

Én is ezt csináltam, mármint vártam. Arra vártam, hogy hátha valaki kidob valamit és azt a valamit szarrá hallgathassam, de nem.

Ha jól számolom 15 voltam, akkor kezdtem a szakiskolám. Orvosnak készültem, de egy részem mindig is az éjszakába húzott. Sosem akartam önszántamból tanulni, sosem gondoltam, hogy az eszemből vagy a tanulás miatt lesz belőlem valaki. Nekem tehetség kellett, mármint naív voltam több szempontból is és azt gondoltam, hogy ahoz a munkához amit választok vagy igazából minden munkához tehetség kell.

De az eredeti témához visszatérve szívesen elmesélem nektek a mi szerelmünket.

<>

5 év múlva - 2024

Sosem volt nagyon sok barátom, de mégis jól érzem magam. Eljárok szórakozóhelyekre és próbálom minél jobban érezni magam.

Egy ilyen éjszakán ismerkedtem meg vele is. Először egy közös bulinak indult, amit majd másnapra el is felejtünk... de mind tudjuk nem szabad előre tervezni, mert sosem jön össze amit tervezünk. Pontosan ez történt most is, barátok lettünk. Három éve ismerem Baukó Attilát és CSAK barátok vagyunk. Ohh ha tudná, hogy mennyire oda meg vissza is vagyok érte... Szerintem elfelejthetném őt örökre.

Esküszöm, hogy nem állt szándékomban bele szeretni egy hírességbe, akinek abból áll az élete, hogy folyton kimarad és alig van otthon. Sosem választottam volna ezt az életmódot. De a szívnek nem lehet parancsolni... de én mégis megteszem azt, hogy a barátságunkat ne szedjem szét az érzéseim miatt.

Imádom az esőt, a csendesebb fajtát, ilyenkor csak pár autó járkál és gyalogosokból is csak néhányan mennek ki az útra. Csendes, nyugodt, tudok gondolkodni. Néha-néha elszívok egy cigarettát és olykor irreális dolgokat hozok létre.

Épp a legjobb dolgok jártak a fejemben, amikor megcsörrent az a fránya telefon. Kissé frusztráltan húztam el a kis ikont és emeltem a telefont a fülemhez.

- Szia! - szólt bele egy nagyon ismerős hang. - Nem lenne kedved sétálni? Tudom, hogy imádod az ilyen időt. - Hallottam a hangján, hogy mosolyog. Ez jó jel nem?

- Szóval, most egy randira hívsz?

- MI? Dehogy, csak egy séta. - ...egy próbát megért.

- Öhh nem tudom... - Kissé elment a kedvem.

- Már mindegy itt vagyok a ház előtt. - mondta vidáman, mintha az előbb nem törte volna össze a szívem.

- Ne haragudj, de tényleg nincs kedvem kimenni...

- Hát jó! Akkor felmegyek én! - nyomta ki egyből. Nem hiszem, hogy ez jó ötlet, de már nem tudok ellenkezni.

Perceken belül már csengettek így hát ajtót nyitottam. Ott állt velem szembe, arcán egy levakarhatatlan mosoly volt. Mitől ilyen boldog?

- Szia Kicsi! Olyan mesélni valóm van. - nem értettem a helyzetet, úgy néz ki mint egy kisgyerek és ez nem jelent jót.

Ha egy férfi úgy viselkedik mint egy kis srác, az egyenlő azzal, hogy szerelmes...

- Figyelek!

- Van egy lány... egyszerűen imádom! Hasonló gondolkozással van mint én és, és egyszerűen nem találok rá szavakat, meg kell, hogy ismerd! - mondta mosolyogva, szemei csillogtak.

- Ati... Miért mondod el ezt nekem? - kérdeztem óvatosan.

- Mert barátok vagyunk és a barátok mindent elmondanak egymásnak! - mindent mi? Ez eléggé ironikus.

- Menj el! - hajtottam le a fejem, ez a nap már ennél rosszabb nem lehet.

- Tessék?

- Menj el, kérlek!

- Kicsi... én mondtam, hogy ne szeress belém! - állt elém és szemeivel a tekintetem kereste, de hiába képtelen voltam a szemeibe nézni, mintha én követtem volna el valamit.

- Ezzel kurva sokat segítesz Baukó, de meg kell, hogy nyugtassalak soha, ismétlem soha nem lennék olyan hülye, hogy beléd szeressek az körülbelül egyenlő lenne egy öngyilkossággal. - teljesen kiakadtam, hogy lehetek egy ilyen szemét emberbe szerelmes, aki nem látja a fától az erdőt. Ha mégis ennyire nyilván való volt az, hogy szerelmes vagyok bele akkor mi a francért nem szólt hamarabb?

Megválaszolatlan kérdések, amiket soha nem fogok feltenni.

- Ez kibaszott bántó volt. Kamu barát vagy, hogy is hihettem azt, hogy bízhatok benned... - folytatta volna, de a bennem lobogó tűz szép lassan felégetett minden egyes kis részletet, ami Attilához kötődött.

- Ez rohadtul nem a bizalomról szól, csak arról, hogy én erre nem vagyok kíváncsi. Nem akarom tudni, hogy kivel dugsz három napja.

- Honnan tudod, hogy három napja ismerem Laurát?

- Minden csoda három napig tart és te kifejezetten ragaszkodsz ehhez a szokáshoz, plusz hülye nem vagyok, három napja kezdtél el posztolni ilyen szerelmes faszságokat. - vettem egy mély levegőt, majd az ajtóra mutattam. Meglepődötten nézett rám, nem értette kitörésem és azt sem értette, hogy hogy ismertem ki ilyen jól. Lemondóan megrázta a fejét és távozni készült.

- Azt hittem mi többre vihetjük... - vetett rám egy utolsó pillantást.

- Az ilyen szarságaidat tartsd meg Deshnek. - csaptam be az ajtót.

Az a lány aki mindent elnézett egy bizonyos fiúnak végleg eltűnt. Eltört bennem valami. Semmilyen kötödésem nem maradt Baukó iránt. Mintha már nem is létezne számomra. Sose fogom már őt magam elé helyezni. Sosem fogok már rávárni. Sosem fogom mát őt szeretni, úgy mint azelőtt. És végül sosem fogom ezt az egészet bosszú nélkül hagyni.

Megéri folytatni?
Ig: _banani__from_wattpad <- ide írjátok a véleményeteket!💋💚