Halk, gyors léptek visszhangozzák be az üres folyosót.
-Megint el fogok késni -morogja kelletlenül a harmadéves, elég magas, alkatú férfi, miközben végigsiet a folyosón. Óvatosan nyit be az előadóterembe, majd rögtön az egyik legfelső sorban talál egy helyet.
-Szabad? -mutat a székre, az ezüstös hajú személyre nézve, melyre az illető csak bólint. A különös kinézetű urat Aesop Carlnak hívják. Nem valami beszédes típus, és igen fura egy alak.
Mindig a hideg ráz tőle -meg is borzong egy kicsit- olyan, mintha folyamatosan figyelne... persze nem szabad ilyeneket feltételezzek róla, hisz nem is ismerem -magában elmélkedve Eli észre sem veszi, hogy Aesopra mered.
-Mr. Clark nem ért valamit? -a professzor éles hangjára kapja fel a fejét, majd maga elé néz, a jegyzeteire, és megrázza a fejét.
-Elnézést uram. -rálegyint a tanár, majd visszatér a tanításhoz. Ismét valaki tekintetét érzi magán, és picit kényelmetlenül mocorogni kezd a székén. Óvatosan Aesop irányába néz, majd el is kapja a fejét a hirtelen szemkontaktustól. Az óra ezután a szokásos módon folytatódik, majd a csengő megszólaltával mindenki szedelődzködni kezd. Eli a szokásosnál is gyorsabban siet ki a teremből, hogy ne kelljen Aesoppal társalognia.
-
Másnap épp valamit körmöl az órán, majd egy kis hiányérzet fogja el, de nem tudja mihez tulajdonítani, ezért egy ideig csak ignorálja, majd maga mellé néz, ahol Aesop szokott ülni.
Jé, ilyen is ritkán van... -vállat von, majd az óra közben megint a gyomrába vág az a kis émelygés, ami mindig ott van, amikor tudja, hogy valaki nézi. Az ablak fele pillant, de nem lát senkit, és egy minutumra meg is szűnik az a kis görcs. Érzi hogy valaki finoman megütögeti a vállát, így felnéz, majd elmosolyodva köszönti az illetőt.
-Szervusz Naib! -míg leül mellé, megtörli a szemüvegét.
-Eli hogy vagyunk? -vet egy pillantást az asztalon fekvő füzetre- Látom egész jól haladsz a jegyzetekkel.
-Köszönöm, jól. -ismét a hasába vág az ismerős érzés, és az ablak fele sandít- Igyekszem... És te hogy vagy? -mintha Aesop hajának csillogását vélte volna látni egy pillanatra, de gyorsan el is hesegeti a gondolatot.
-Fáradtan, de csak a szokásos, lenne kedved kávézni tanítás után? -kérdi tétován, és alig láthatóan vörösödik a füle.
-Ma nem lesz jó, de talán holnap ráérek. -ezt hallva Naib halkan felsóhajt.
-Rendben, akkor majd holnap -rávigyorog, majd kacsint egyet, és elmegy az ő órájára, nehogy elkéssen becsengő előtt.
Próbál a tanítási idő alatt tőle telhetően figyelni, de a mai napon ez csak nem megy neki annyira.
*click*
...!
Ismét az ablakra mered.
Ez szakadjon rám a plafon, de egy villanás volt egy napos délutánon! -ráncolja a homlokát, majd összefonja a karjait, és úgy fürkészi, hogy hátha van ott valaki.
~
Hogy hagyhattam bekapcsolva a vakut?! -szitkozódik magában a maszkos férfi, akinek ezüst színű haja, mint tükör veri vissza a napfényt.
Szaporán veszi a levegőt, s lassan ismét felemeli a telefonját, amin egy igen jól sikerült kép virít. Kissé remegő ujjakkal nagyít rá a számára oly drága arcra, melynek minden egyes apró ráncát már százszor szemügyre vette. Csak úgy, mint a sminket, melyet oly pontosan rajzol fel minden nap, és azt a csodás égszínkék szempárt. A maszk alatt lassan kéjes mosolyra húzza a száját.
