2020. Október. 19.

62 4 2
                                    

22 évvel később:
Maya szemszöge;

Hello Maya Morozova vagyok. Angol, Orosz származású átlagos ember vagyok. Vörös hátközepéig érő hajjal és világos zöld szemmel. Telt ajkaim és idomaim vannak meg persze halovány szeplőim. Egyke vagyok. Apám kicsiként semmibe vett mivel nem fiú lettem és szégyenek hitt, anyám pedig prostituált volt ő még inkább nem foglalkozott velem. Habár már nem is élnek mivel anyámat az egyik ügyfele szó szerint halára baszott így ő hamar el patkolt apám pedig alkohol mérgezésben hunyt el. Tudjátok mondani szokás, hogy holtakról jót vagy semmit hát én a második opciót választom ebben az esetben. De inkább ne is beszéljünk róla. Gyerek koromból csak pár hónap maradt meg ahol egy bizonyos James nevezetű férfi aki olyan volt nekem mint egy apuka majd egyszer csak annyit mond, neki el kell mennie de azóta se láttam. Azóta is magam hibáztatom mivel olyan kis buta lány voltam aki sok rosszaságot csinált és ezért nem szeretne velem találkozni.

 Azóta is magam hibáztatom mivel olyan kis buta lány voltam aki sok rosszaságot csinált és ezért nem szeretne velem találkozni

Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.

Térjünk is a jelenbe inkább mielőtt itt meg ríkatnám magam. Szóval most éppen ősz van és péntek. Egy balett meg hallgatásra készülődöm már minden meg van csak az outfit-emet kell meg keresnem. Utána egy kis smink meg a hajamat egy erős kontyba kell csinálnom és már kész is vagyok. A ruhám egy fekete kötőt garbós pulcsi ami nyílván nagy rám,-mivel csak 165 magas vagyok és a pulcsi az L-es méretű- egy fekete bőr nacit, egy fekete bakancsot és azért hogy ez a szín meg maradjon egy fekete kis váll táskát kerestem hozzá olyan színes vagyok, hogy a szivárvány is meg irigyelne.

A hajamat ki vasaltam majd egy szoros kontyba fogtam fel a fejem tetejére majd be mentem a fürdőbe sminket csinálni

Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.


A hajamat ki vasaltam majd egy szoros kontyba fogtam fel a fejem tetejére majd be mentem a fürdőbe sminket csinálni. Egy kis alapozó a táskás szemeim miatt, egy kis epres szájfény, sötét zöldes szemhéj púder, és róka szem meg rajzolása tussal.

Ezután ki mentem majd meg fogtam a lakás és a kocsi kulcsot ki mentem

Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.

Ezután ki mentem majd meg fogtam a lakás és a kocsi kulcsot ki mentem. Be csuktam az ajtót majd a kulcsra zártam. Oda lépkedtem a kocsimhoz ami egy baba kék Jaguar XE volt. Be szállva csatlakoztam a telommal a kocsi rádiójára és indítottam el kedvenc zene lejátszásom. Majd a start/stop gombot meg nyomva indítottam be a járgányt és már tolattam ki a főútra.

Éppen az imegine dragons: enemy dalt énekeltem mikor hirtelen valami rá ugrott a kocsimra. Egy gyors satufék, kormány balra rántás és az a valami-vagyis inkább valaki-le került a kocsimról. Át mentem tolatásba és szalonozva ki kerültem a kocsikat majd egy mellék utcába térve hajtottam tovább. Még az a szerencsém, hogy két évig rendőr voltam és tudom, hogy kell menekülni. Már közel voltam célhoz mikor is ki lőtték az első jobb és hátsó bal kerekem. A kocsit egy oszlop felé irányítottam majd ki ugrottam és gurultam egy keveset. Majd csak annyit veszek észre, hogy valaki van felettem és el kezd fojtogatni. Én kezeimmel el szeretném tolni ezért a két csuklójára fogok s mikor meg érzi pici remegő kezeim gyors rám kapja tekintetét el engedi nyakam majd egyik kezével egy tincsem el tűri míg másikkal le veszi maszkját és szemüvegét majd újra bele néz a szemembe de most mosolyogva és egy kis könnyel szemeiben.

- моя маленькая лиса (Én kicsi rókám)- suttogja s közben nagy mancsával arcom cirógatja. Én még mindig remegek a félelemtől figyelem a felettem térdelő férfit.

- Ne félj небольшой nem bántalak (Kicsi)- suttogta még mindig. Óvatosan fel állt majd gyöngéden fel emelt lábaimat csípőjére kulcsolta, kezeimet vállára tette, fejemet pedig nyakhajlatába hajtotta. Óvatosan el kezdte fejemet cirógatni majd fülembe suttogta

- Minden rendben én vagyok az James Не бойся (Ne félj) - mikor ezt meg hallottam kezdtem el sírni és jobban bújni a férfihoz.

Még mindig a férfit szorongatom aki egyszer csak el indult valamerre. Ki bújtam nyakából majd könnyes szemmel néztem rá ő pedig mosolyogva majd egy puszit adva arcomra amitől el pirultam így inkább vissza bújtam amire csak egy kuncogást hallottam. Be kell, hogy valjam így felnőtt női szemmel igazán vonzó egy férfi akit apaként szerettem kicsiként de most. Nem is tudom. Olyan más és ez ijesztő.

Az szakított ki a gondolatomból, hogy James le tett a földre és meg fordítva engem láttam meg régi kicsiny házunkat kicsit fel újítva.

Egyszerűen gyönyörű lett

Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.

Egyszerűen gyönyörű lett. Oda szaladtam a bejárati ajtóhoz és be nyitottam. Hallottam, hogy a férfi követ így nyugodtan körbe néztem és az ajkam le volt esve a  látványtól.

- Emlékszel, hogy meséltem egy Steve Roges nevű ismerősömről?- kérdezte.

- Igen a kis Bruklini srác.- mosolyogtam rá amit viszonzott is.

- Szóval találkoztam vele és meg kértem, hogy újítsa fel nekünk majd mikor kész lett meg kerestelek, hogy magamhoz vegyelek de szüleid nem engedték én pedig megint rab lettem de erről majd később beszélek de most mond el nekem, hogy hova készültél маленькая лиса? (Kicsi róka)- nézett rám kérdőn s közben össze fonta kezeit mellkasa előtt. Majd el meséltem neki, hogyan s miként kaptam meg hívást egy balett meg hallgatásra majd a rendezőt fel hívtam, hogy miért nem mentem de meg nyugtatott, hogy el napolták a meg hallgatást mivel az egyik táncos le esett a színpadról és helyette kell keresniük egy újat.

Majd miután le raktuk el kezdtünk beszélgetni James-al.





Hát ennyi lenne a harmadik rész.
És képzeljétek túl éltem és nem történt semmi☺️.
Megint google fordítóztam🤫.
Ha tetszett jelezzétek valahogy.
Addig is legyetek jók ha tudtok na szevasztók!👋🏻😘 
  

Tiéd vagyok "Bucky Barnes ff"-szünetel :( -Où les histoires vivent. Découvrez maintenant