HOPELESS [Marvel ff]

01

Tompán érzékeltem a külvilágot, ami egészen meglepő volt, mivel az esetek többségében én vagyok, aki a leghamarabb kiszúrja azt, amit keres. Most pedig úgy érzem, hogy még a szemeimet sincs erőm kinyitni. Ennek ellenére megpróbálkoztam vele, így hunyorogva néztem körül.

Egy ágyban feküdhettem, a karjaimból csövek lógtak ki. A szobában rengeteg gép volt, amik némán jelezték- feltételezem, hogy- az életjeleimet. Ha most megállna a szívem, vagy megfulladnék, lehet sípolnának... Úgy érzem, hogy ez nem most fog megtörténni.

Már kicsit több erőt éreztem magamban, így megpróbálkoztam az egyik karom felemelésével. Ezt egy apró sikernek könyveltem el, bár még mindig zúgott a fülem. A fejemet oldalra fordítva találtam egy lapot, amire rá volt firkantva valami.

,,Mindjárt jövök, csak itt a kaja! :)"

A szemöldökeimet ráncolva olvasgattam a lapot, majd az üres székre pillantottam. Nem lehet kényelmes ott ülni, de ez sem jobb.

- Óh!- szólalt meg a másik oldalamról valaki.- Nem gondoltam, hogy felkelsz...- tette hozzá halkan a férfi.- Különben Thor vagyok- tette le a dobozt, amit a kezében tartott. Kínosan elmosolyodott, majd felpillantott a képernyőkre. Rákattintott valamire az egyik monitoron, aztán leült a székre.- Khm...- köszörülte meg a torkát, mire kérdőn pillantottam fel rá.- Te... Tudod mi történt? Úgy értem emlékszel, hogy miért vagy itt? Mi megmentettünk, aztán Tony azt mondta véletlen benyugtatózott, bár szerintem szándékos volt. Szerintem ez volt a terve. Na mindegy. Kb óránként váltjuk egymás, hogy ki figyeljen rád. Éppen ezért nem számítottam arra, hogy most fogsz felkelni. Tök jó!- mosolygott rám a szöszi, miközben kinyitotta a dobozt, amit behozott.- Kérsz enni? Inni? Bármit?- beszélt folyamatosan hozzám.

- Befognád?- fújtam ki hosszasan a levegőt.

- Mi?

- Kérlek- hunytam le a szemeimet.- Rohadt idegesítő...

- Bocsi, Hope...- kezdte de kipattantak a szemeim. Kirázott a hideg és olyan érzésem volt, mintha süllyedni kezdenék. Utoljára gyerekkoromban szólított bárki is így. Senki nem tudta a nevemet. Néha már én sem.- Hé, j-jól va-vagy?- kérdezte aggódva Thor.

- Ki a fene vagy?- csattantam fel, majd ülésbe tornászva magamat kérdőn meredtem a férfire.

- Thor, Odin fia- húzta ki magát büszkén. Ez nem mondott túl sokat nekem...

- Thor!- csapódott ki az ajtó, mire meglepetten fordultam arra.- Nem megmondtam, hogy csak akkor nyomd meg azt a rohadt gombot, ha...- kezdett el idegesen magyarázni a barna hajú férfi, majd nagyokat pislogva rám elhallgatott.- Ez minimum három napra ki kellett volna üsse...

- Én megmondtam, hogy nem így lesz- jelent meg egy vörös nő mögötte. Most én voltam, aki meglepetten pislogott. Natasha? A nő mellém állt, majd kedvesen elmosolyodott. - Hope- biccentett.

- Natasha...?- kérdeztem halkan.

- Rég találkoztunk, Jenkins- vigyorodott el. Rég volt, bizony. Talán 12 évesek lehettünk. Azóta sokat hallottam róla, de nem találkoztunk.- Hogy vagy?- kérdezte, mire bólintottam egyet.- Van mit mesélned, nem gondolod?- kacsintott rám.

- Nem sokra emlékszem- húztam el a számat.

- Majd azt mondod el, amire emlékszel- legyintett, majd a barna hajú férfi jelent meg, a képernyőket vizsgálva és nyomogatva.

- Miért vagyok itt?- néztem a férfire, aki úgy tűnt mindenhez ért és mindent tud is.

- Megmentettünk- válaszolt.- Veszélyben voltál, így idehoztunk, hogy normális életed lehessen.