HOPELESS [Marvel ff]

08

A rendezvény hátsó bejáratához érve rögtön kiiktattunk két őrt, akiknek ellophattuk a ruháját. Utólag végiggondolva semmi értelme nem volt felvenni a bevetésekre készült, saját ruhánkat, mert úgy sem leszünk bennük egész este, de már mindegy.

Miután a rendezvényre tervezett biztonsági őr-szerelésben álltunk, elindultunk arra a pontra, ahova az eredeti emberek ki lettek írva. Pechemre egy helyre kellett mennünk Barnesszal, bár ez nem biztos, hogy a feladatunk szempontjából baj. Csak el kell tűrnünk egymást, az pedig már csak személyes probléma, amivel elbírunk.

A férfi ruháján lévő névtáblát leolvasva szórakozottan néztem fel az arcára, ő pedig a szemét forgatva olvasta le a nevet. Mintha ő is elmosolyodott volna, de lehet csak az adrenalin miatt tűnt úgy. Több időt nem is szántunk a névtáblára, amin a Steve név díszelgett.

Annak a képzeletbeli halvány mosolynak már semmi nyoma nem volt miközben elindultunk a második emeletre őrcserére. Az én ruhám névtábláján is állt egy név, de az lényegtelen volt, mert nekem az kellett, hogy 28 legyen ráírva. Teljesen kiment a fejemből! Már pánikolni kezdtem volna, de eszembe jutott, hogy legyúltunk egy üreset. Filcem viszont nem volt, szóval megszívtam. Le kell mennem elintézni, vagy valami.

- Miért vágsz ilyen kétségbeesett arcot?- kérdezte mellőlem a katona, mire majdnem elkiáltottam magam, hogy nincs filcem, de közben rájöttem, hogy ennél nyugodtabbnak kell lennem. Hogy lehetek ennyire szétszórt?! Borzalmas! Eddig annyival rendezettebb életem volt, mindent értettem, nem voltam felkészületlen, most pedig teljesen kikészít a gondolat is, hogy ezekkel az undortó emberekkel kell találkozzak és érintkezzek...

- Nincs filcem- válaszoltam halkan, majd megtorpantam és a térdeimen megtámaszkodva próbáltam rendszerezni a levegővételeimet. Miért estem hirtelen ennyire kétségbe?! Nem szoktam. Általában minden rendben, halál nyugodt vagyok és... És nem idegeskedek egy ilyen hülyeségen.

- Hope, mi a baj?- szólalt meg Bruce a fülhallgatóban.- A pulzusod az egekben- tette hozzá, ami nem segített.

- Semmi- ráztam meg a fejemet. Vettem pár nagyobb levegőt, hogy sikerüljön lenyugodni, ami úgy tűnt, hogy hatásos, majd amikor újból felemeltem a fejemet Barnes egy fekete filcet nyújtott felém.

- Nem kell pánikolni- ütögette meg a hátamat. A száját egy vonallá préselte és úgy tűnt egy pillanatra, mintha még akart volna mondani valamit, de nem szólalt meg, szóval a filcet elfogadva felírtam az üres névtáblára a nevemet.

Nem tudom mikor tűnt utoljára ennyire emberinek nekem Bucky. Talán soha. Néha, ha véletlenül egyszerre vagyunk a konyhában és eszik, akkor még emberinek tűnik, de azon kívül csak egy szigorúan néző férfi, akinek sok fájdalom van az arcára írva. Kivétel még, amikor Steve-vel beszélgetni látom, olyankor van, hogy mosolyog is... De ezeken a kivételes alkalmakon kívül... Inkább egy robot, mint ember.

Feltűztem a táblát és tovább sétáltunk a helyünkre, majd amikor szembe jöttek velünk, azok, akiket cserélni mentünk, jobban a szemembe húztam a baseball sapkát, ami az összes őr fején díszelgett.

Biccentettünk egymásnak és továbbsétáltunk. Bruce lekapcsolta a biztonsági kamerákat és jelzett nekünk, hogy elhagyhatjuk a helyünket. Ő volt most a székes ember, aki mindent a háttérből irányít. Szerintem tetszett neki ez a helyzet.

A legfelső emeleten volt a szuper titkos rendezvény, buli része, ami annyira titkosra sikeredett, hogy mi is itt vagyunk. Azaz, az a hely, ahol mindenki pezsgőt iszogatva, szépen mosolyogva kiterveli a következő világmegváltó ötletét. A gondolataik pedig csakis a világ leigázása körül forognak. Különleges vendégek és találmányok színtere. Sok ilyenen jártam.

- A következő ajtón menjetek be- szólt bele a fülesbe Bruce.

- Vannak bent?- kérdezte Barnes, mire a doki megerősítette, hogy többen is tartózkodnak bent.

Bár miért ne tették volna? Ott van az infó, ami kell nekünk. A mi feladatunk pedig, csak annyi, hogy kiiktassuk a bent lévőket, ugyanis a másik csapat tagjai már úton vannak, hogy az ebben a szobában lévő információkat letöltsék, és befejezzék a balhét.

Az oldalamra erősített fegyvert a kezembe vettem, majd kibiztosítottam. Ebben a pillanatban pedig, valami más lett. Talán magabiztosabb lettem és bátrabbnak éreztem magam. Lehetséges ez egyáltalán?!

Az ajtó bal oldalára álltam, míg Barnes a jobbon maradt. Én fogom nyitni, így neki lesz lehetősége először rálátni a szobára, vagy akár teremre. Bruce nem említette mennyien vannak, és az ajtó előtt állva már késő lenne megkérdezni.

Van egy ilyen érzésem...

A katona is kibiztosította a fegyverét és a kezén, háromtól számolt vissza. Amint lehajtotta az utolsó ujját, lenyomtam a kilincset, ő pedig a fegyvert maga elé tartva kezdte kilőni a teremben tartózkodókat. Követtem a példáját, így már mind a ketten az ellenséges embereket lőttük ki.

- Az egyik fickó benyomta a vészjelzőt! Nemsokára megy az erősítés, szóval siessetek!- informált minket Bruce rövidesen, így kicsit gyorsabb tempóra kapcsoltunk.

Ha szigorúan titkos infó lennék, akkor hova bújnék? Ha a Hydra embere lennék,  hova tenném?

Sok monitoros gép. Bingó!

A gépházra helyeztem egy GPS-re hasonlító kütyüt, ami jelzett Natasha csapatának, hogy hol vagyunk és, hogy hol keresse az információt. Innen nekünk csak annyi a dolgunk, hogy kilőjük azokat, akik támadnak. Próbáltam olyan helyre rakni, ahonnan nem látszik, hogy ha mi el is kell menjünk a teremből, Rogersék megtalálják a termet, bár Bruce nyilván nekik is segít.

- Jenkins!- kiáltott rám a katona, mire összerezzentem.- Segíthetnél ezekkel...- tette hozzá kicsit nyugodtabban. Bár nem tűnt annak. Kifejezetten mérgesnek tűnt. Ritkán ilyen... Általában csak... Mogorva.

Nem válaszoltam, hanem az egyik közelemben lévő, már kiiktatott ellenség gépfegyverét lenyúlva, fél térden megtámaszkodva kezdtem újabb biztonsági embereket kilőni. Ez egész jól ment. Aztán valaki hátba rúgott, így a gépfegyver a földön landolt velem együtt.

Az egyik béna jelmezes őrnek nevezett valaki mögém került. Hanyatt fordultam, megtámaszkodtam az alkaromon és az egyik lábammal gyomron rúgtam. Valahogy egy másik is a közelemben került, akit pedig egy jól irányzott ütéssel küldtem földre. Feltápászkodtam és egy újabb őrrel találtam szembe magam. Mennyien vannak még ezek?! A férfi egy gumibottal oldalba vágott, amiért én kicsit meginogtam. Nagyon megbánja ezt a húzását! Leakasztottam az oldalamról egy újabb pisztolyt és a markolatával fejbe vágtam.

- Menjetek a teremből, őr csere van! Küldöm, hogy hova menjetek!- hallatszott Banner hangja. A társammal egymásra néztünk és mind a ketten még kifektettük az éppen kezünk ügyébe kerülő őröket. Barnes felkapta az egyik adó-vevőt a földről és megerősítette a központnak, hogy minden rendben és tiszta a helyzet.

Rögtön elindultunk a Bruce által megadott folyosóra, ami ezúttal ott volt, ahol a rendezvény is. Mi voltunk a következők, akik a bejáratát őriztük. Biccentettünk az elhaladó őröknek, akik közül az egyik mintha felvonta volna a szemöldökét a névtáblám leolvasását követően. Nem szólt semmit, de ezúttal Tony szólt a fülesbe, hogy gyanús személynek jelentett minket a fiatalember.

Ó, hogy rohadna meg!

Az ajtó két oldalára álltunk, megszorítottam a kesztyűmet és a fegyveremet visszahelyeztem a tartójába. Eddig minden a legnagyobb rendben.

- Én... azt hiszem van egy kis gond...- szólalt meg a vonal egyik végéről Parker.

- Mégis mi?!- kérdezte Stark rögtön.

- Mr Pierce itt van- válaszolt rögtön a kölyök.

- Lehetetlen!- szólalt meg egyszerre Steve és Natasha.

- Ott voltam, amikor meghalt- magyarázta Natasha.

- Úgy néz ki mégsem halt meg- motyogta Peter.

Az baj. Az az ember ismer minket. Tudja kik vagyunk és befolyásolnia is egyszerű. A rémálmaim okozója volt rendszeresen, bár még most is az. A Tél Katonáját is ő küldte rám. Nem normális.

Véget kell vessünk ennek!