persona - 𝚙𝚜𝚢𝚌𝚑𝚎

p e r s o n a

   Kint ólomszürke, felhős az ég, kevés a fény. Az évszakhoz képest enyhe az idő, olvad. És mindjobban kiütközik a világ piszka a hó alól. Mondanám, hogy ez is egy átlagos nap, de nem tehetem, mert bár annak indult, a későbbiekben megmutatkozott az a bizonyos piszok, ami kikívánkozott a fehér hó takarása alól. A parton sétálva friss fagyos szellő csípi arcom. Próbálnám érezni e szellő kellemes simogatását, azonban egy alakot vélek felfedezni tőlem nem messze. Nem igazán akarok foglalkozni vele, de ahogy közeledem hozzá, egyre jobban érzem, hogy valami nem e világi erő hív felé, szinte vágyódom, hogy már oda érjek. Pár lépés megtétele után egy szédítő érzés kerít hatalmába és bár próbálom a lehető legjobban kezelni ezt a szituációt – és valahogy sikerül is túllendülnöm rajta – azonban az a bizonyos alak túlontúl közel kerül hozzám. Pontosan nem tudom megnevezni ki az, vagy mi az, de abban biztos vagyok, hogy erős. És még ekkor is, csak egy pillantásnyi időt engedett, hogy vessek rá. Minden, ami körülöttem volt, sötétbe burkolódzik és kusza csillagképek jelennek meg az éjszakai égbolton. Lélegzetelállító látványt nyújtott a csillagos ég, de egyben félelem ült ki az arcomra és reszketni kezdtem. A hűvös levegő már-már csípte az arcomat, rázott a hideg és a fogaim is szinte vacogtak. Az éjszakával nem csak sötétség ölel körbe, de borzasztóan dermesztő hideg is.

   Hirtelen egy meseszép lány bukkan fel előttem, aki hatalmas szemeivel csak bámul, és nem szól egy szót sem. Amint megjelent, még inkább változni kezdett minden. Fehér jégbe borult a táj, szeme mégis meleg csillogással kémlel körbe. Úgy vizslatta a tájat, mintha még soha sem látott volna ilyet. A tájat, amit ő változtatott meg.

   Eltartott egy darabig, míg szóba elegyedtünk, és akkor is csak nevét tudhattam meg. „Darlya" – súgta alig hallhatóan és kíváncsian várta, hatalmasra nyílt szemekkel, és kacér mosollyal az arcán, hogy milyen válasszal illetem majd. Végül igazán egyszerűre és barátságosra véve a szituációt, Wendy-ként mutatkoztam be neki, amire nem igazán volt különösebb reakciója. Mindössze kérdőre vont, hogy mit keresek itt, amire őszintén még én se tudom pontosan a választ. „Hol is vagyok egyébként?" – kérdeztem, valóban kíváncsian, de a lány nem adott használható információt ez ügyben, így kénytelen voltam még tudatlanul válaszolni az összes egyéb kérdésére. Darlya igazán okos és művelt lány, csak úgy sugárzik belőle a tudás, viszont mindezek mellett minden mást precízen képes álcázni. Szűkszavúságának ellenére könnyen lehet vele beszélgetni, igazán sokoldalú és megjelenésével ellenére már nem olyan fiatal. A tinédzser éveiben van, de jóval fiatalabbnak tűnik, mint amennyi. Testalkata vékonyka, és az átlagnál alacsonyabb is. Tű egyenes és halványlila színű haját kétoldali copfban hordja, kislányos megjelenését az aranyos frufru is csak megerősíti. Íriszei szintén halványlila színben pompáznak, amik egyszerre okoznak szorongást és melegséget az emberben. Porcelánbaba orcája pirospozsgás, és egy halvány mosoly mindig ott ékeskedik a szája szélén.

   Mikor felébredtem, egy újabb napot húzhattam ki a naptárban. Azonban, amikor körültekintőbben megvizsgáltam a környezetemet, furcsállottam, hogy Darlyának hűlt helye sem volt. Ámde nem ez az egyetlen furcsaság, amire felfigyelek. A kinti időjárás is száznyolcvan fokos fordulatot vett, és tűző nap, meg kánikula fogadott. Magam sem értettem, hogy mi az, ami most velem történik, de úgy gondoltam, hogyha újra kisétálok a partra, talán válaszokat találhatok. Egy bő és lezser ruha magamra vétele után meg is indultam, szinte rohantam a partra, hátha újra láthatom Darlyát. Így is lett. Megérkezésem után nem sokkal Darlya is ide ért, és neki is kezdtünk nagyon komoly és világokat megmozgató témákról beszélgetni.

   Attól a naptól kezdve mindennap találkoztunk, és hipotézisem is lassan kezdett összeállni az időjárással kapcsolatban. Ugyanis mindig máshogy nézett ki a körülöttem lévő világ. Egy nap teljes fehérbe borult a táj, az ég csak úgy csillogott, minden hófehér volt, de cseppet sem volt hideg. Máskor pedig a fák, a fű és még az ég is lila volt, az állatok barátságosak voltak. Harmadik, vagy negyedik nap, már nem is emlékszem pontosan, minden piros színbe borult, a növények átlátszó színűvé váltak, minden állat megszűnt létezni, csak mi voltunk. A természet és a homokos part. Eszméletlen élmény volt, de választ és magyarázatot, azt nem találtam rá. Darlya elmondása szerint, nem történt semmilyen változás, így végül legyintettem rá és felfogtam úgy, hogy biztos a képzeletem szórakozik velem. Végtére is sok unalmas és bezárkózott hónap után újra képes vagyok kint, önfeledten szórakozni, méghozzá egy igazán kellemes lánynak a társaságában.