Elrabolva //BEFEJEZETT// ~Javítás Alatt~

41. ~ BÚCSÚ

-Megmondtam! Nem kell a segítségetek! -Kiáltozott Sophia az utcán, a kórház előtt.

-Mi csak jót akartunk. -mondta Emmeline felráncolt szemöldökkel, mire Nick a vállára tette kezét.

-Hagyd csak. Hagy menjenek.

Vanessa óvatosan odalépegetett hpzzájuk.

-Én, nagyon sajnálom ami történt. -mondta lehajtott fejjel.

Emmeline zavarában bólogatni kezdett.

-Hát, remélem mostmár jól vagy.

-Igen, semmi vész. -legyintett.

-Köszönjük a segítséged. -mondta Nick. -És ha bármiben...

-Tudom, tudom, de nem lesz rá szükség. Azthiszem jobb lesz, ha különválnak az útjaink. Megleszünk Sophiával. -mosolygott.

-Rendben, hát akkor, viszlát. -mondta Em.

-Viszlát. -búcsúzott el, majd beszállt nővére mellé az autóba, és elhajtottak.

Nick és Em hazamentek a Henderson birtokra, ahol már összecsomagolva várta a kocsiját Rosalinn.

-Máris indulsz?? -kérdezte Em odaszaladva hozzá.

-Nemsokára itt van értem az autó. -hadonászott a kezével.

-Megakartál lépni, igaz? -vette le Nick a napszemüvegét.

-Nem szeretek búcsúzkodni. -mondta, miközben a szél folyton a szájába fújta a haját.

-Azért, egy ölelés belefér? -lépett oda a férfi.

A lány megkönnyezett, majd bólogatni kezdett.

-Köszönök mindent! -ölelte át Nicholast, majd Emmelinet is.

-Vigyázz magadra! -mondta Em.

-Vanessa és Sophia? -nézett vissza Rosalinn kezében a csomagokkal.

-Nem kértek a segítségből. -válaszolt Nick.

-Hm... -hajtotta le a fejét. -Az enyémből sem.

-Mit is vártunk tőlük igaz? -érdezte Em.

-Hiányozni fog. -nézett a házra a lány.

-Sok sikert neked, Rosalinn. -mondta Nicholas, mire megérkezett az autó.

A lány integetett, majd mosolyogva beszállt, és elhagyta a birtokot, egy új élet reményében.

Emmeline az istállóba ment délután, hogy végre kiszellőztesse a fejét és lovagoljon egyet Démonon.

Természetesen keresnie sem kellett, Willt azonnal megtalálta ahol szokta.
Éppen abrakot hordott a lovaknak, amikor megpillantotta az ajtóban álló Emmeline árnyékát.

-Hogy-hogy itt? -kérdezte mosolyogva.

-Kedvem támadt kivágtázni a mezőre. -csavargatta a haját.

-Hm... reméljük ezúttal nem éri majd semmi galiba.

-Hol marad a tegeződés? -pimaszkodott a lány. -És kikérem magamnak, én sosem keveredem galibába.

-Hát persze. -kacagott hangosan Will.

-Nincs több mondanivalóm. -indult a box felé nevetve.

-Mrs.... Emmeline, -javította ki magát Will.

-Igen?

-Semmi... -gondolta meg magát. -Csak jó látni, hogy minden rendben van.

A lány rámosolygott, majd elindult felnyergelni Démont.

Közben megjelent Nick is, és eggyütt eredtek ki a birtok szélére, hogy megjártassák az állatokat.

Egy puha kis tisztáson álltak meg pihenni.
A lány rácsodálkozva bámulta a naplementét.

-Most meg mit nézel annyira? -kérdezte Nicholas.

-Semmit. -bámészkodott tovább. -Csak, soha nem voltam még ilyen boldog. -mondta.

-Szeretném ha örökre az maradnál.

-Ha nem cserélsz le valaki másra akkor jó úton jársz. -nevetett Em.

-Mmm, elgondolkodtam rajta. -nevetett a férfi, majd lekapta a lányt a lováról, és az ölébe emelte.

Kivett egy tincs hajat, mely zavarta a szemét, és a füle mögé dugta.

-Soha nem hagylak el téged. -nézett hosszasan a szemeibe.

-Én sem téged. -válaszolt a lány. -Örökre eggyütt maradunk.

-Örökre, és azután is. -érintette össze lassan forró ajkaikat a férfi, miközben kezével a csípőjét markolászta.

-Ne itt! -szakította félbe a feszengő Em.

-Miért? Nincs itt senki. -mosolygott, majd folytatta a lány csókolását. Aztán lehaladt az ajkaitól, a nyakán át egészen a dekoltázsáig, és finom mozdulatokkal elkezdte kipattintani blúza gombjait.

Em egy pillanatig csak tűrte amit vele tett, majd vágytól fűtve rávetette magát a férfira, a mező kellős közepén.

-Szeretlek. -súgta halkan a fülébe.

-Szeretlek. -hangzott a válasz.

                   TO BE CONTINUED