Jimin One Shots

Fecskék vagy mégsem? - 1

Sziasztok kedves olvasók, ha vagytok még!

Hosszú idő telt el, mióta erre jártam. Utolsó könyvemnél említettem, hogy nem írok már hosszú történeteket, legfeljebb néhány részeseket.

Az elmúlt két évben sok minden történt velem, jó is, rossz is, az egészségemmel is voltak gondok, de bevallom ... hiányoztatok és hiányzott az írás is. Ötletem sok van, most kinyitottam a képzeletbeli fiókot, és elővettem egyet.

Az első rövid történetem mindössze három fejezetes lesz, és ki más is lenne a főszereplője, ha nem Jimin. Persze nem csak vele képzeltem el a továbbiakat, természetesen JungKook sem maradhat el :)

Fogadjátok szeretettel kis irományomat!

* * *

Az utcán fázósan húzták össze magukat az emberek. Hideg szél fújt, és egyre több falevelet sodort utolsó útjára a kopaszodó fákról.

A szobában azonban kellemes meleg volt. A bútorok és a fal bézs színét narancssárga függöny törte meg, a tavaszra emlékeztetve lakóját. Az ablak mellé egy ágy volt tolva, hogy az abban fekvő könnyen kilásson az utcára.

Minden nap leginkább ezzel töltötte idejét, hogy nézte az embereket, a hulló faleveleket.

Haja valamikor fekete volt, most azonban a vékony pamut sapka alatt nem volt semmi. Ahogy a kezelés elkezdődött, először lassan, majd csomókban hullottak ki a megfakult hajszálak. Először sírt, idővel beletörődött. Nem akarta látni, hogyan veszíti el ébenfekete hajkoronáját, ezért édesanyjával leborotváltatta a fejét. Ő már nem sírt, anyja viszont sűrűn törölgette szemét.

Arca beesett volt, szeme alatt a karikák fájdalomról, kialvatlanságról árulkodtak, szeme sem csillogott már úgy, mint régen. Karjait a takaró fölé helyezte, vékony kis ujjai egymásba fonódtak. A gyilkos kór lerombolta ifjú szervezetét.

- Kicsim, hozzak valamit enni? – lépett be egy fiatal nő a szobába.

- Talán csak egy kis levest, úgy üresen – válaszolt a kislány.

Az asszony mosolyogva fordult vissza, de ahogy becsukta maga után az ajtót, nekitámaszkodott annak. Két kezébe temette arcát és hangtalanul sírt. Odabent nem mutathatta ezt, hiszen valakinek erősnek kellett lennie. A kicsi lány nem láthatja mennyire elkeseredett és reményvesztett lett.

A tálcán gőzölgő leves egy kis tálkában, hisz úgysem eszik sokat belőle, pohárban narancslé és kis tányéron néhány szelet alma, pár gerezd narancs és egy banán volt. Talán ma jobb étvágya lesz, bár a csodával érne fel ha minden elfogyna.

Az asszony jól sejtette, a leves felét itta meg a kislány, és az almából falatozott egy keveset.

Csengő hangja hasított a csendbe, és az anyuka fáradtan ment az ajtóhoz.

- Szia, miben segíthetek neked? – kérdezte meggyötörten az ajtóban ácsorgó kisfiút.

- Csókolom ahjumma ... Nemrég költöztünk a szomszéd házba, és hallottam, hogy beteg a kislánya. Én csak ... rajzoltam neki, hogy felvidítsam. Ne tessék haragudni, de odaadhatnám neki? – mutatott a kezében levő mappára.

Az asszony gondolkodott néhány pillanatig, majd szélesre tárta az ajtót. Úgy gondolta talán a fiú kicsit felrázza a kislányt búskomorságából.

- HaNa, kicsim, a szomszéd kisfiú eljött hozzád, szeretne adni neked valamit – mire a kislány az ajtó felé fordította fejét.

- Szia – köszönt a fiúcska bátortalanul – Jimin vagyok, de a szüleim csak Chimmy-nek hívnak. Két hete költöztünk a szomszédba, és hallottam beteg vagy. Én csak ... rajzoltam neked, hogy jobb kedved legyen. Csak egy mosolyt szeretnék fizetségül – ezzel kinyitotta a mappát és kivette az abban őrzött rajzot.