A három szerető

A nyár folytatta

Július hetedikén, kezdődött a szerelem.
Akkor gondoltuk, egymásról,
Hogy "én őt nagyon szeretem"

Mindent megtettem volna érted,
Az égről lehoztam volna száz fényes csillagot.
De lelkemben volt kis fájdalom,
Szóval nem tudtam mást tenni, csak neked elmondani minden bajom.

Ám neked ez nem igazán tetszett,
És úgy érezted érted én semmit sem teszek.
Pedig én mindenben segítettelek volna,
Hisz te voltál szívem legszebb koszorúja.

Augusztus végén, te is elhagytál.
Lelkemben már semmi érzelmet, nem hagytál.
Nem éreztem mást csak fájdalmat.
S, ez alól hiába kértem oltalmat.

Sosem jött el az utolsó ígéret.
Az a nap lesz számomra,
Tán a halálos ítélet.
Féltem az lehet, az utolsó földi napom.

Viszont nem húzom tovább a szót.
Hisz a nyárnak vége lett.
Nem maradt más utána csak emlékek,
És szürke álmok.

Ám történetünk itt sem ér véget.
Bemutatlak most a tél szeretőjének.
A rideg, és egyben kegyetlen ősznek.