from people you know|namjin

to people you don't

az embereket, akiket nem.
van egyátalán olyan baráti társaság, ahol még nem volt valaki átverve vagy kibeszélve? nem hinném.
az én baráti társaságomban én voltam ez a személy. irónikus nem? mondjuk...ki más lett volna.

|május|

Az életem eddigi a szakaszáig voltam boldog. ha persze létezik olyan szó, hogy boldogság.
az ember sokszor csak a mámornak él, nem azért ül fel valaki egy hullámvasútra, mert élni akar vagy megtapasztalni új dolgokat. nem. az érzésnek élünk.
nem gondoltam volna soha magamról, hogy egy férfiba szeretek bele.
főleg egy olyan férfiba mint, amilyen Namjoon volt.
Hmm Jonnie...mindig így hívtam.
Namjoon szabadlelkű volt, szerette a szabadságot, egy extrovertált ember volt. Namjoon is az a fajta ember volt, aki nem az életnek élt, hanem a mámornak.
Bulik, csajok, piák. aztán jöttem én.
A baráti társasága szerint egy 360 fokos fordulatot vett, mint ez legutóbb kiderült csak álca volt.
Boldogok voltunk, két évig voltunk együtt.
Voltak terveink, nem is kevés.
Namjoon egy külföldi nyelvtanulási programban vett részt, ami miatt már ebben az évben befejezte volna az iskolát, de nyilván rengeteg vizsgát kellett volna hozzá tenni.
Minden ekkor kezdett változni.

***

- Jonnie! - rohantam szerelmem nyakába, amint átléptem az iskola kapuit.
Mi vagyunk az álompár az iskolában, ami azért nagy szó, mert rengetegen járnak ide, meg persze rengeteg a külföldi diák is.

- Jinim! - karolta át derekamat. Szívem pezsgett a szeretettől.
- Ne felejtsd el, hogy ma nálam alszol. - suttogta fülembe, mire azonnal elvörösödtem.

- Namjoon! - ütöttem meg vállát.
Jövőheten leszünk együtt két éve, de sajnos Namjoon el fog utazni az utána való héten.

- Szerinted a fiúk haragszanak rám? - néztem rá, mire szemeit mintha könnyesnek láttam volna, de biztos csak a pollen.

- Nem. - mondta szűkszavúan, majd elengedte derekam.
Valami rosszat mondtam?

- Mi a baj? -kérdeztem.

- Semmi...csakh csak nekem most el kell mennem innen. - felelte majd semmi zok szó nélkül ott hagyott.

Namjoon nem is keresett egész nap, így ma egyből hazavettem az irányt és nem aludtam Namjoonál.
Egy fél estét átsírtam, hisz nem tudom, hogy mi rosszat tettem, amiért ő is furcsán viselkedik és a többiek is. Jimin és Taehyung a szemembe se mernek nézni...
Lehet meg akarja kérni a kezem?
Ahj Seokjin, hova gondolsz?

igen én magam sem gondoltam ezt komolyan igaz?

Másnap újból futással indítottam a napot Jungkook kíséretében.

- Baj van haver? - állított meg.
Mit is mondhatnék neki?

- Nem nincs semmi, de most sietnem kell, tízkor kezdődik az órám. - mondtam majd el is futottam hazafele.
Egy gyors zuhany után átöltöztem, majd az övtáskámat felkapva, elindultam az iskolába.
Namjoon tegnap óta nem keresett, így az utamat most egyedül tettem meg.
Mint ronthattam el, ami miatt így viselkedik velem?

Az iskolába beérve az udvaron álló diákok mind rám néztek, majd vissza a telefonjukba.
Arcukra ki ült az értetlenség, melyet nem értettem.
Mi a fene történt?
Gyorsan berohantam az épületbe, ahol szintén minden szem engem nézett, ezért megunva ezt oda mentem az egyik gyerekhez.

- Mi a fene történik? - kérdeztem tőle idegesen.

- Öhm nem láttad még? - kérdezte a barna hajú.

- Mit kellett volna látnom? - ordítottam, mire mégjobban rámszegeződött minden szem.

- Tessék! - nyújtotta felém telefonját, melyen egy videó állt.
Szemeim megteltek könnyel, nem akartam hinni a szememnek.
A videó vége után elrohantam onnan, majd elkezdtem Namjoont hívogatni, csakhogy ki volt kapcsolva.
A kedvenc helyünkre érve mindenkit ott találtam Namjoonon kívül.
Jiminnek már ki volt sírva a szeme, de ez most nem túlzottan tudott érdekelni.

- Ti mind tudtátok nem igaz? - kiabáltam.
- Undorító árulók vagytok, mind, utállak, gyűlöllek! - kezdtem el ütni őket a válluknál, miközben próbáltak lefogni.

- Ahh... - üvöltötte Yoongi, mire megálltam egy percre megálltam és realizáltam, hogy mit tettem.

- Yoongi. Úristen, ne haragudj. - mondtam, majd felsegítettem volna, ehelyett ő másik kezével megragadta a karomat és maga mellé rántott majd felállt és belémrúgott kettőt.

- Namjoon, jól tette, amit tett, te kis hisztis ficsúr. - mondta, majd elment onnan.
A földön fekszem, könnyeim áztatják a szemeim.
Úgy érzem a szívem megrepedt.
Pár perc múlva felkelek a földről majd a maradék két fiúhoz fordulok.

- Miért? MIÉRT TETTÉTEK? - ordítottam.

- Nem tudsz semmit Jin... - mondta Taehyung halkan.

- Az biztos...de hogy tehettétek? - sírtam el magam.
Lábaim összecsukódtak alattam.
Nem bírom.

- Meg kell hallgatnod minket is. - kezdett bele Jimin.

- Na azt már nem! Felfogjátok ti egyátalán, hogy mit tettetek? - kérdeztem.
- Mátol te és te, Yoongi és Namjoon mind felejtsetek el megértettétek? Ne keressetek, ne hivjatok. - mondtam és a telefonom neki is vágtam az iskola kemény falának.
- Nekem nincs mondanivalóm, a tiétek pedig nem érdekel.
Gyűlölek mindnyájatokat! - jelentettem ki, majd ott hagytam őket.

hova is gondoltam? nem lesz itt semmilyen eljegyzés.
hogy is lenne? ahol tűz nem volt sosem ott nem lesz parázs sem.
nem gondoltam volna, hogy amikor én fogok szeretni teljes szívből egy embert, akkor az ilyen módon fog magától elengedni. ch...elengedni? nem. namjoon...te eldobtám és megtörtél egy életre.