Genshin OneShots

YOU ARE NOT ME I.

Genshin reverse au. Néhány érdekes alak tűnik fel, akik látszólag ismerősek, de a valóságban pontos ellentétei azoknak, akiket ismerünk. 

1. Diluc

Kaeya nem aggódott, az túlzás lett volna. Ahogy Charles is mondta, egyáltalán nem példátlan, hogy Diluc szó nélkül eltűnik pár napra, csakhogy visszatérjen később könnyű sebekkel és horzsolásokkal borítva, valamint kabátjába ivódott vérrel, ami nem hozzá tartozott. Az ilyen eltűnéseivel egyidőben általában számos Fatui tábor is rejtélyes körülmények között felszívódott, ahogy a Mondstadt közelében tartózkodó összes Abyss Mágus és csatlósaik is. Szóval igen valószínű, hogy most is ilyesmi történik. Azonban Charles azt is hozzátette, igaz csak mellékesen, hogy azért furcsa a dolog, mert Diluc sosem tűnt el azután, hogy megígérte neki, helyettesíti a bárpult mögött. Ez pedig akaratlanul is vészriadót fújt Kaeya fejében, hiszen Diluc kínosan ügyelt rá, hogy ne okozzon kellemetlenséget másoknak. (Kivéve ha az a más Kaeya volt, vagy Venti, és arról volt szó, hogy had igyanak még egy kicsit a bárjában.)

Ettől függetlenül azonban igyekezett legyűrni magában az aggodalom minden kikívánkozó cseppjét. Diluc nagyfiú volt, és hosszú évek óta nem kért Kaeya aggodalmából, így leegyszerűsítené a dolgokat azzal, ha nem is adna neki belőle. Majd foglalkozik vele akkor, ha a férfi tényleg több napja hiányzik. Elvégre akkor már Favonius Lovagi kötelessége nyomozni Mondstadt egy eltűnt polgára után.

Igen, ez a gondolat helyrerázta kicsit, ahogy az éjszakai levegő is, mikor kilépett az Angel's Shareből. Bár részeg közel sem volt, az a pár Death After Noon, amit fogyasztott, aligha döntötte le a lábáról, azt azért elismerte, hogy a bár sűrű levegője után idekint sokkal könnyebben ment a logikus gondolkodás. Ma annyiban hagyja a dolgot, megadva a lehetőséget Dilucnak, hogy holnapra szépen felbukkanjon magától. Ha nem teszi, majd rákérdez pár informátoránál látták-e valamerre. Ez a terv kellően kielégítőnek tűnt, így a hazavezető sétáját egy könnyedebb hangulatban folytatta, egészen addig, míg egy roppant ismerős hang ütötte meg a fülét, amire nem tudta nem odakapni a fejét.

A nagyrészt üres utcán, az egyik falnak támaszkodva ismerős vörös lobonc köszönt vissza. De ez még semmi. Diluc egy csinos lánnyal beszélgetett. Nem, nem beszélgetett. Flörtölt. Kaeya biztosra vette, hogy képzelődik, és önkénytelenül is közelebb araszolt hozzájuk. Innen már félig rálátott a vöröshajú arcára, de ettől a döbbenete csak növekedett. Diluc arcán kaján mosoly ült, olyan, amitől kivillantak fehér fogai. Kaeya soha az életben nem látott még csak ehhez hasonló kifejezést sem az arcán, és ha nem ismerné fel dárga fogadott testvérét bármikor, azt hinné összekeveri valakivel.

- Ugyan, nem kell szégyenlősnek lenned - mondta épp Diluc a lánynak, akinek arca vörössége még így sötétben is nyilvánvaló volt. - Természetes, hogy megérdemled a figyelmem, ne is mondj ilyen butaságokat. Meglepett, hogy hozzád szóltam? Inkább engem lepett meg, hogy eddig nem tettem.

Kaeya tökéletesen le volt nyűgözve. A vörös hangja bársonyos volt, és határozottan libabőrös lett tőle az ember. Olyasfajta könnyedséggel flörtöl, mint... Mint Kaeya szokta tenni. Mégis mi történik itt? Szinte öntudatlanul is közelebb araszolt, azonban ebből a távolságból a flörtölés tárgya kiszúrta, és zavara csúcspontjára hághatott, mert kezeibe temette az arcát, és elfutott. Diluc pedig csalódottan bámult utána, aztán ahogy szemei Kaeyára tévedtek bosszús kifejezésre váltott.

- És itt is van az ünneprontó - morogta a vöröshajú. - Jöttél, hogy elrontsd a mókám? Jó tudni, hogy valami sosem változik.

- Diluc? - biccentette oldalra fejét Kaeya, közben pedig kényszerítenie kellett magát, hogy ne ejtse állat a földre az előtte állótól. Nem kis erőfeszítésébe telt elrejtenie a döbbent értetlenségét. Ez pedig csak erősödött, ahogy végignézett Dilucon. Ugyanis amaz cseppet sem úgy festett, ahogy szokott. Szőrmés kabátja sehol, helyette csak egy laza, mélyvágású fekete inget viselt, hozzá olyan szűk bőrnadrággal, amit még Kaeya sem mert volna felvenni. Ujjain számos gyűrű, pár vörös ékköves, pontosan olyan, mint a nyaklánc, ami most is szokott helyén lógott, csak ezúttal csupasz mellkasán. Apja öröksége. Emellet csípőjén ott a pyro vision. Az öltözéke után haja is máshogy állt. Egy hosszú, laza fonatba lógott át vállán, Kaeya pedig önkénytelenül is megnyalta ajkait, mert Archonok, Diluc nagyon, nagyon dögösen festett így.

- Ki más? - vonta fel szemöldökét az említett.

- Az én drága fogadott bátyám flörtöl? - vonta fel szemöldökét, gondosan visszanyerve uralmát minden egyes vonása felet. - És megjött a divatérzéke? Ennél lehetetlenebb dologba még sosem futottam - ingatta fejét.

Ezúttal Dilucon volt a sor, hogy összeráncolja szemöldökét.

- Te is fura vagy - jelentette ki végül. - Itt mindenki fura, egész Mondstadtal nincs valami rendben! Mi ez a hely? Valami abyss trükk? Már nagyon elegem van a folytonos nyúzással, mért mindig engem pécéznek ki? Még csak Favonius Lovag sem vagyok - mérgelődött, és egy hirtelen mozdulattal elkapta Kaeya kabátját, akit reflexei cserbenhagytak. A reflexei sosem voltak kellően Dilucra állítva, a vöröshajú közelében mindig szánalmasan biztonságban érezte magát, annak ellenére is, hogy egyszer majdnem ez lett a végzete. - Ki vagy te? - morogta a vöröshajú.

- Kaeya Alberich szolgálatodra - tárta szét kezeit ártatlanul, és a helyzet ellenére nyugodt mosolyt varázsolt az arcára. Akármi is folyik itt, nem akarta, hogy a dolog erőszakba torkolljon.

- Az kizárt - vágta rá Diluc. - Kaeya sosem venne fel ilyen ruhákat, szerintem szívinfarktust kapna, ha valaki meglátná a mellkasát.

Mégis miről beszél? Kaeya soha életében nem volt szégyenlős, és ezt néha szükségtelenül is Diluc orra alá dörgölte. A helyzet egyre abszurdabnak tűnt.

- Én is megjegyezhetném ugyanezt - rázta le magáról a kabátját markoló kezet, és hátrább táncolt pár lépést. Kezébe megjelent kardja, és egy könnyed mozdulattal megforgatta, majd a vöröshajúra szegezte. - Diluc sosem viselne ilyen ruhákat. Sosem viselkedne úgy, mint te. Sőt, az alapvető vonásaid leszámítva, mintha ellentétek lennétek. Tehát a kérdés adott. Mi történt veled? Ki vagy, és hol van az eredeti Diluc?

- Ez... - a vöröshajú kezei ökölbe szorultak. Arcán zavarodottság, és némi harag játszott. - Ez egy vicc. Valami átverés - szögezte le. - Ez nem Mondstadt.

- Ki kell, hogy ábrándítsalak. Mondstadtban vagy.

- Oh, nem állítom, az utcák tényleg nagy részt a tökéletes mása - fintorgott Diluc. - De hol vannak az őrtornyok? Hol vannak a túlbozgó Favonius őrjáratok, amikbe kétpercenként belebotlik az ember? Hol vannak az őrök a falakról? Itt minden annyira... Nyugodt. A szél se fúj, pedig Mondstadtban mindig, mindig fúj a szél. Az Archonunk sosem engedné, hogy lecsillapodjon, elvégre akkor mi vinné fülébe minden titkunkat? - itt a fintor erőteljes, utálkozó grimaszt vett fel.

Kaeya ujjai egy pillanatra erősebben markolták kardját, mert már a puszta leírás is sértésnek tűnt. Miről beszél Diluc?

- Szépen is nézne ki a Szabadság Városa mindezekkel, amit leírtál.

Diluc erre olyan hangosan nevetett fel, hogy félő volt az egész szomszédságot felverte.

- Hát ez remek! A Szabadság Városa! Rég hallottam ilyen jó viccet. És az állandó felügyelet, vagy Lord Barbatos mindent halló fuvallatai mellett hol is marad a szabadság? Mikor ha valami rosszat mondasz a méltóságos Archonról, jönnek a Favonius-iak, és elvisznek?

Kaeya arca elsötétült.

- Nos, az már teljesen biztos, hogy ez a Mondstadt nem a te Mondstadtod.

- Hát ebben egyet értünk - fintorodott el a vörös. - Általában mire ennyi minden elhagyja a szám, a szél már apró darabokra szokta szaggatni a bőröm - hümmögött, és tekintete újfent az utcákat fürkészte. - Barbatos mindig is különös mód utált, de megölni persze sose ölne meg. Kihalna velem a Ragnvindr család. Mintha bármit is vesztene azzal Mondstadt.

Kaeya alig akarta elhinni, amit hall. Diluc sosem beszélne így a névről, amit örökölt. Ennél nyilvánvalóbbá semmi nem tehetné, hogy a férfi aki előtte állt nem az volt, akivel felnőtt.