Susuke Reamers törénete

Az első csók

Susuke pont olyan átlagos fiú volt mint a többi. A korához képest ugyan alacsonyabb volt, de a zöld-barnás szeme és világos barna haja átlagossá tette őt. Nem volt sem népszerű sem felejthető. Elegendő barátja volt ahhoz, hogy ne érezze magát egyedül. Személyisége szerény volt, mégis vicces. Sokszor megnevettette barátait és másokat is egyaránt. Megbízhatósága az egekben volt, ezért sok titkot őrzött magában, de az ő titkairól senki nem sejtett, mert annyira ártatlan léleknek hitték, hogy ez eszükbe se jutott. Pedig volt neki egy. Egy nagy titok amiről senkinek nem beszélt, vagy éppen csak nem nézték ki belőle, mert annyira jól rejtegette. Mindenkit be tudott csapni, kivéve egy embert. Az irodalom tanárát. Ő még nála is jobb volt ebben, ugyanis Susukénak ötlete sem volt róla. Ez jogos is volt hisz tanára amellett hogy jól titkolta, nem akarta hogy Susuke tudjon arról hogy ő a fiú titkának tudatában áll igy nem küldött neki jeleket. A férfi titkon vágyakozott a fiatalabbik iránt, mind lelkileg és mind testileg. Ennek ellenére úgy vélte ez nem helyes és a fiút sem akarta elijeszteni a nagy korkülönbség miatt. De azáltal hogy a férfi így döntött a fiú sem érdeklődött iránta különösebben. Szerette tanára óráit, mert eszméletlenül jól tanított, ráadásul az irodalmat is rendkívül bírta. Szinte mindent megjegyzett ami az órán elhangzott, de tanára bánatára ennél több figyelmet nem adott neki, így inkább úgy gondolta felesleges tovább vágyakoznia a fiú iránt, de sehogy sem tudta elengedni az érzést.

Éppen kicsöngettek Susuke utolsó órájáról mikor is az előadása közepén tartott. Azt a feladatot kapták az osztálytársaival, hogy írjanak otthon egy összefoglalót az egyik híres íróról. A fiú örömmel áldozta rá az idejét és ez meg is látszott rajta. Ez persze tanárának is feltűnt ugyan is csillogó szemekkel és mosolygó szájjal hallgatta szerelmét. Nem szerette hogy naponta csak egy vagy két órát lehet vele. A fiú mosolyogva sétált vissza a helyére, hogy összepakolhassa a dolgait.

- Susuke ide tudnál jönni majd egy pillanatra? - kérdezte tanára, kifejezéstelen arccal. Ahogy Susuke bepakolta a táskáját tett ahogy tanára kérte és kíváncsian állt meg elötte.

- tudom hogy szereted a könyveket, ezért arra gondoltam kölcsön adom azokat amik csak a polcomon porosodnak. Mindet elolvastam így nem látom értelmét, hogy csak ott álljanak és várjanak a csodára. Te nagyobb hasznát vennéd nekik. - nyújtotta felé a szóban forgó könyvet. Susuke kissé csodálkozva de örömtelien fogadta el azt. Az arcán látva az örömet, tanára egyre jobban érezte hogy a szikla széle felé lökdösik, de minél tovább nézte a fiút annál szerelmesebb lett.

- Köszönöm, vigyázni fogok rá- hálálkodott Susuke, majd megfordult hogy táskáját a vállára kapja. Tanára felettébb boldog volt, hogy Susuke elfogadta "ajándékát".

A fiúnak lassan mennie kellett és ezt Mr. William is nagyon jól tudta, de valahogy sehogy sem akarta elmenni hagyni. Viszont ahhoz hogy ne leplezze le magát tudta hogy ismét el kell engednie őt, pont úgy mint minden órája után. Ahogy a fiú egyre csak távolodott tőle, a férfi is egyre halkabbnak hallotta a lépteit.

- viszlát Mr. William - mondta, mielőtt eltűnt volna az ajtó mögött. Azzal hogy Susuke elfogadta azt a könyvet amit tanárától kapott és kilépett vele az ajtón a férfi egy szíve darabját is magával vitte. A fiú szaporábbra vette a lépteit, hisz már így is késésben volt az utolsó órájáról. Éppen hogy csak becsöngettek mikor beesett a terem ajtaján. Mindenki őt nézte, mintha valami csoda történt volna. Bármikor mikor bámúlták vagy róla volt szó, soha nem zavarta, mert ez ugyan úgy hozzátartozott álcájához mint ragyogó mosolya, ami Mr. Williamnak is igencsak feltűnt. Kívül mindig nagyon vidámnak és optimistának látszott, de belül a démonjai uralkodtak lelke felett. Elárasztották őt félelemmel és kétségbe eséssel, meg olyan gondolatokkal mint ,, mi lesz ha a barátai megtudják másságát? " Hogyan fognak rá reagálni?" vagy hogy " Elfogják fogadni egyáltalán?". Ők csak sugárzó önbizalmat és ragyogó szemeket láttak, de lelke legmélyebb titkait senki nem próbálta megérteni, pedig csak erre vágyott. Egy olyan emberre aki vállán kisírhatja a problémáit és másnap reggel forró teával köszönti őt, egy olyan embert akit igazán szeret és akiben igazán megbízik.