Ígéret egy életen át

Egy téli bál fénye Oroszországban

Történet:

Spanyolország nem érti, hogy került Oroszországban, azt pedig még kevesebb, miért kell neki részt venni a bálon. NŐNEK maszkírozva ráadásként. Russia látszólag egyetért vele ebben. Harmadik társuk látványa viszont kamatostul megtéríti Spanyolország szenvedését.

Hogy hogy kerültek ebbe a helyzetbe, már maga sem tudja, mindenesetre most itt tartottak mindhárman. Ülnek egy-egy széken és a szorgos szobalányok éppen bájos fiatal hölgyé maszkírozzák őket.

A púder még hagyján, azt elviselte, a hosszú tengeri utakon már s amúgy hozzászokott, hogy nem sokáig marad tiszta az arca. VISZONT. A vörös krém a száján eszméletlenül zavarta. Próbálta leszedni magáról a nyelvével, pocsék íze ellenére, ráadásként még a fogait is megfogta. A harmadik próbálkozása után azonban a szobalány megunta és beárulta a cárnőnél, aki persze ennél fogva felhatalmazva érezte magát arra, hogy saját kezébe vegye az ő csinosítgatását. Na, neki már nem igen mert ellent mondani. És nem, még véletlen sincs köze a szóbeszédhez, miszerint a középkorú nő nem fél meglegyinteni egy-egy engedetlen férfit. Még ha az illető egy ország is ... Legalábbis az előbb Russiat is fejbe kólintotta. Prussia inkább behúzta a nyakát és csendben tűrte a dolgot. Furcsa is volt tőle a csönd. Oldalra sandítva azért megbizonyosodott jelenlétéről a mellette lévő széken. Viszont ezzel csak azt érte el, hogy teljesen felé kellett fordulnia.

Prussia porcelán-fehér bőrével nem sok mindent lehetett kezdeni, de a szemöldökének adtak azért egy csöppnyi fekete árnyalatot, és a szájára is egy az övénél valamivel világosabb színt tettek. Szempillái fehér színét is hozzáigazították szemöldökéhez.... Az alapozás nélkül, meg persze, mert elült a fenekén, ő jóval előrébb volt. Lassan a paróka következett.

Nála szitkozódtak picit a kócos haja miatt, de addig nem léptek a következő szintre, míg csomómentesre nem fésülték. Ez kellően elvonta figyelmét másik két sorstársáról.

Átkozta az embert, aki kitalálta ezt a hülye paróka divatot. Nehéz, meleg és kényelmetlen. Azt hitte megőszül, mire odavarázsoltak a fejére egy egész szép frizurát.

Ekkor ámuldoztak egy sort a félkész eredmény láttán. Azért az orosz nőkhöz, meg úgy alapból az északi emberekhez képest kreol bőre alapból vonzotta a kíváncsi tekintetet. Zöld szemeivel kiegészítve egyszerűen különlegesnek vagy egzotikusnak mondták.

Végülis mindegy, most jött az a rész, amit már nagyon régóta szeretett volna elfelejteni... A fűző. DE ezt már egy másik szobában szenvedte végig.

A születését is megbánta, mire ráerőszakolták a ruhát és nőies vonalakká zsugorították alakját. A vállai szelességével nem tudtak mit kezdeni, de arra a cárné is azt mondta, belefér még.... Ennek mondjuk nem tudja, örüljön-e vagy sem.

Pár perccel később Russia is előkerült az emeletről. Ő pedig megdöbbent. Mindig olyan nagy ruhákat viselt, hogy az emberben akarva akaratlanul is az a gondolat támadt, ilyen pufókás az alakja. Ezzel szemben majdhogynem vékonyabb derekat csináltak neki, mint amilyen neki van. Pedig Russia majd 20 centivel magasabb nála. Mindenesetre ketten pislogtak a másikra, mert ha eltekint az ismeretségüktől, elhitte volna, az előtte álló égimeszelő egy kissé széles vállú nő.

Mellettük a lányok megállás nélkül csacsogtak, amíg ő együttérző mosolyt váltott Russiaval. Annyiban azért megegyeztek, ha hülyét akarnak csinálni belőlük, csinálhatnak, de ők meg belőlük és a vendégekből fognak. A színészi vénájukra azért egyiküknek sem kellett panaszkodnia.

A hirtelen beállt csend azonban furcsa volt. A szobalányok felé fordulva annyit látott, mind egyként néztek a nagy lépcső felé tátott szájjal. Még a közben megjelent cárnő is egy elismerő pillantással nyugtázta az érkező jöttét.

Russia nézett először a figyelt irányba és döbbent tekintete csak még jobban felcsigázta kíváncsiságát. Végül ő maga is a lépcső felé fordult... És elállt a lélegzete.

Prussia komótosan sétált lefelé a lépcsőn, közben a lent jelenlévőkön hordozta végig tekintetét. Mikor találkozott zöld szeme a vörössel, Prussia a füle tövéig elpirult. Nem nézett rájuk, miközben odasétált hozzájuk. Észre sem vette, hogy ilyen hosszú szempillái vannak. A színt kapott ajkai pedig szinte mágnesként vonzották a szemeit. Kutató tekintete láttán Prussia a földnek szegezte tekintetét és szótlanságba burkolózott. A bálig meg sem szólalt.

Az, hogy mi történt ott, a bálon, hát... Inkább nem ecsetelné nagyon részletesen. Szórakozásnak azért nem volt utolsó, de nem szeretné egyhamar újra átélni. /Persze a cárnénak más tervei voltak és átlag 2 évente eljátszotta ugyan ezt a mutatványt velük. Ők meg vevők voltak a hülyeségre./

Visszatérve ide, a bál után egy órába telt, mire lehámozta magáról a ruhát. A sminkkel még jobban meggyűlt a baja. De leszedte magáról. Egy minimális szinten azért megfogta a bőrét, de ezt már túléli.

Viszont a tűsarkú után úgy érezte újra meg kell tanulnia járni és hiába fájt a lába, elindult az immáron kihalt folyosón egy túrára.

Vagyis csak azt hitte, kihalt.

Prussiat is ott találta. Ő viszont még nem vetkőzött le. A beszűrődő telihold fényében éteri látványt nyújtott. Léptei zajára pedig kegyeskedett felé fordulni. Kissé elveszett arccal nézte közeledő alakját.

Nem tudta mire vélni, de érzései, melyeket igyekezett kordában tartani, most felszínre törtek. Hiába a haj, a smink, a női ruha, a vörös szempár még mindig az ifjú poroszhoz tartozott. A ma este pedig elég magasra tornázta a féltékenységi szintjét.... Hmm, talán emiatt tűntek el a gátak.

Néhány lépéssel eltüntette maguk közt a távolságot. Megragadta Prussia derekát és magához szorította. Az ajkait csak a bizonytalan beleegyezés után vette birtokba.

Azért hozzá tenné, nem ez volt az első csók, amin osztoztak, de talán ez volt így az egyik legkülönlegesebb.

Egy idegen országban, távol a vallásos emberektől, rejtve a kíváncsi szemek elől.

Rég volt már... Hát ott rohadjon meg mindenki, ő nem fogja elengedni. Most pedig, hogy érzései mit sem változtak, és Pru... Gilbert ugyan olyan mohón viszonozta minden érintését, már nem is akart semmin változtatni. Az a néhány évtized, amíg változásra kényszerítették... Az a döntése, hogy engedelmeskedik nekik... élete legnagyobb hibája volt. És ezért bocsánattal tartozott Gilbertnek.

Nem érdemelte meg. Ezt akkor is és most is így érezte. Na, nem azért, mert vér tapad a kezéhez, mert azzal birokra kelhetne vele a fiatalabb. Nem. Gilbert hűsége példa nélküli. Esküt tett. Nem Prussiaként, hanem Gilbertként. Neki. Nem Imperio Españolnak, hanem Antonionak. Ez pedig több, mint amit eddig bárki tett volna érte.

- Te amo. - Szakította meg a csókot.

- Ich liebe dich. - Fogta kezei közé arcát és ezúttal ő hódította meg az ajkait, és vele együtt újra az ő szívét is.