A depresszió erős betegség.
Ez gyakran a túlterheltség következménye, az a dilemma, hogy nagyon szomorúnak és megbántottnak érzed magad, joggal (!), de nem engeded meg magadnak ezeket az érzéseket. A súlyos depressziót korábban "endogén depressziónak" nevezték. Ez azt jelenti, hogy nincs külső kiváltó ok, az érzés belülről jön, és teljesen genetikai eredetű.
Amint ma tudjuk, ez a feltételezés téves. A kutatások egyre közelebb kerülnek a következő megállapításhoz: Genetikai hajlamról, azaz speciális érzékenységről lehet szó, éppen akkor, ha a terhesség alatt vagy az élet legelső éveiben szerzett stresszrendszer nem túl ellenálló. És akkor attól függ, hogy milyen tapasztalataid vannak, hogyan bánsz önmagaddal (ennek nagy része szintén az őseidtől örökölt), sikerül-e elhatárolnod magad, ha stresszesek a dolgok.
Azok az emberek, akik depresszióval reagálnak, általában már nem képesek gyászolni vagy elnyomni a gyászt, mert azt hiszik, nem tudják elviselni az érzés intenzitását. A depresszív ember szinte "halott" belül, már nem él érzelmi emberként, és gyakran nagyon központilag számol be az érzéketlenség érzéséről.
Ennek a mentális zavarnak az okai gyakran a következők:
Ha nem sikerül megfelelően gyászolni, felháborodni, félelmet és vágyakozást érezni, akkor egy napon hirtelen kikapcsol minden érzés, a hippocampus (itt a az érzelmi megnyilvánulások központja) holtan játszik, a kapcsolat megszakad. Az ilyen emberek a hírvivő anyag hiánya és az agyi kapcsolatok megzavarása miatt már nem tudnak kapcsolatba lépni érzéseikkel. Alig tud örülni, vagy sírni. A pszichiáter itt "száraz sírásról" beszél.
A depressziós ember úgy érzi, hogy sírnia kell, de a könnyei nem jönnek. A világ szürkévé válik és kiüresedik, a depressziós minden csalódást önmaga ellen fordít, negatívan gondolkodik önmagáról, saját jövőjéről és környezetéről.
A válságból, a horrorból nincs közvetlen kiút. Ilyen helyzetben különösen az idősek gondolják úgy, hogy az ember régóta él, és az élet szépsége már nem sok szinten érzékelhető. Idő és türelem kell ahhoz, hogy kijussunk ebből.
Minden döntés nehéz.
Kávé vagy tea? Fogat mosni vagy nem fogat mosni?
Vegyek fel zoknit vagy ne? Miért öltözzek fel, ha este úgyis le kell vetkőznöm?
Ez leginkább a depressziós emberek belsejében tombol. Nagyon erősen izgatottnak érzik magukat, pánikba esnek és tehetetlenek, agyuk önpusztító és önbecsmérlő gondolatokkal és véget nem érő kérdésekkel kínozza őket. Emellett gyakran súlyos fizikai kényelmetlenségek, például feszültség, gyomorproblémák és alvászavarok is jelentkeznek. A depressziós emberek olyan kimerítő helyzetben vannak, amelyből úgy tűnik, nincs menekvés. Ebben a szakaszban sokaknak vannak öngyilkossági gondolatai. Ez nyilvánvaló, üdvösségnek tűnik.
A depressziónak ebben a szakaszában az intenzív terápia elkerülhetetlen, és az az egyetlen helyes dolog. Az agy anyagcseréjét befolyásoló gyógyszerek javasoltak és gyakran nélkülözhetetlenek. A szenvedőnek ki kell jönnie a bénultságából, újra éreztetni kell vele.
"Amikor jönnek a könnyek, újra felpörögnek a dolgok."
Aki újra érez, az a gyógyulás útján van. Mindenkinek, aki depresszióba esett, világos útmutatásra van szüksége egy tapasztalt terapeutától.
Bármennyire is fájdalmas a depresszió, mégis védő funkciója van a krónikus túlzott igénybevételekkel szemben. A tapasztalt sértésektől való lelki visszavonulás a figyelem és a védelem vágyát szimbolizálja. A depresszió nagyon gyakran nagyon egyértelmű jelzése annak, hogy nem veszed magad elég komolyan, nem mersz teret követelni és kimutatni az érzéseidet. A tünetek mögött gyakran a támogatás, a biztonság és a ragaszkodás iránti gyötrelmes kiáltás bújik meg. Gyengének lenni, nyafogni és panaszkodni olykor olyan szükséglet, amelyet túl sokáig elfojtottak.
Sok depressziós ember nagyon magas teljesítményigénnyel él. Ezt számos tanulmány igazolta. Azonban az, hogy megpróbálunk nem hibázni, hatalmas nyomást vált ki a nagyfokú félelem mellett, ami sajnos hibákhoz vezet. Sok szenvedő tiltotta el magát az élvezettől, vagy olyan partnert választott, aki nagyon igényes, és nemigen érti a gyenge fázisokat - így párkapcsolatban sem lehetséges a relaxáció, fontos, hogy minden tökéletes legyen és működjön.
A legsúlyosabb ostoros maga a depressziós, nem csoda, hogy egy ponton az egész érzelmi rendszer sztrájkol. És már semmi sem működik.
A depresszió kifejezést továbbra is lenyomja az az előítélet, hogy valaki cserbenhagyná magát. Ez sokkal kevésbé tiszteletteljes.
"Túl sok emberrel törődtem túl sokáig úgy, hogy magammal nem törődtem."
Különösen veszélyeztetettek azok az emberek, akik túl kevés figyelmet fordítanak érzéseikre és szükségleteikre. Perfekcionisták, idealisták, hivatásos segítők, gondozók és harmonikusok.
Különösen azok, akik kora gyermekkorukban nem tapasztaltak biztonságos, kielégítő kötődést, próbálják növelni önbecsülésüket a kívülről jövő elismeréssel. A magát pótolhatatlannak tartó, túlórákat halmozó „örökké fontos ember" mindenki másról gondoskodó, mindig jó hangulatú ,,mindig vidám társasági ember" veszélyben van - a körülöttük lévők gyakran csodálkoznak, amikor rájönnek, hogy ezek a kollégák vagy barátok hirtelen eltűnnek egy klinikán több hétre, majd világosan elmondják, amit a kórházban gyakoroltak: " Csináld a baromságodat nélkülem. "
Ahhoz, hogy kilábalj ebből a folyamatból, fontos, hogy lelassítsd saját életed. Az érintetteknek szembe kell nézniük érzéseikkel, fájdalmaikkal, szomorúságukkal, haragjukkal és félelmeikkel. Vedd észre, mennyire eltávolodtál valódi természetedtől, az érzések teljességétől, amellyel születtél.
Jó okunk van arra, hogy hálásak legyünk testünknek, még akkor is, ha ez újra és újra bosszant bennünket - hosszú távon egyszerűen nem jár együtt önámítással. A depresszió mögött elfojtott, állítólagos rossz érzések állnak. Sok érintett számára egy ilyen rendkívül kihívásokkal teli életszakaszban ez a búcsúzásról szól. Elvárásokról, felfújt célokról, irreális elképzelésekről önmagadról és az életről.
~Itt egy kicsit hosszabb leírást olvashattatok a depresszióról😔
