Édes álom: 1. rész

24 2 0
                                    

2020.07.23.
Marcus fordulj!!!  :Emily
Gyorsan balraaaa, Marcus vigyázz!
:Emily

Emily úgy szorította az autóban lévő  kapaszkodót, hogy szinte kitépte a helyéről.

Marcus jelen helyzetben a sofőr volt . Úgy vezetett , mint egy vadállat, de Emily-ért bármit megtett volna, hogy megmeneküljön. A félőrült  főnöke, Jimmy elől menekültek .

Emily kb. egy hónapja kezdett el dolgozni  Jimmy falodája nevű étteremben. Még nem sejtette az elején, hogy milyen is valójában az ő mindenki által kedvelt főnöke . 

Jimmy-t  négy és fél évvel ezelőtt tartóztatták le, avval az ürüggyel, hogy többször is fogdosott, illetve molesztált kiskorú lányokat, de ez  még  Detroitban történt, tanárként dolgozott . Jimmy egy éve szabadult a börtönből. A múltját hátrahagyva ,eldöntötte, hogy  New Orleans-be költözik és megnyitja  első éttermét, a nemrég említett Jimmy falodáját

2020.06.26.    Emily

Emily, egy duplasajtos hamburger, egy közepes sültkumpli és egy narancslé a kettes asztlhoz. :Eddie

Már viszem is. :Emily

Nagy a nyüzsgés, (egy pénteki napon mit is várunk el) hallatszik, hogy sülnek a krumplik szinte teljesen ellepve a zsírtól, ez amolyan Jimmy féle módszer. 

Már a kezemben van a tálca, éppen vinném ki a rendelést amikor hirtelen előbukkan Jimmy az ajtó mögül.

Jimmy ... jesszusom ,a szívbajt hoztad rám. : Emily

Ne haragudj Emily, nem akartam rád jeszteni, csak meg akartam nézni, hogy áll a konyha. : Jimmy

Aha...., rendben ,akkor én..  : Próbáltam mihamarabb elmenni Jimmy közeléből, már napok óta furcsán viselkedik velem ,eléggé  kellemetlen helyzetekbe tud hozni .

Jó étvágyat kí... : Próbáltam kedveskedni a vendégekkel, amikor megszólalt az ajtó fölötti csengő és valaki beront.

Emily sziaaaaa!!!!!! : Hannah az, a legjobb barátom. Hatalmas léptekkel, vehemensen jön felém ( Mindig lejérat a viselkedésével, de attól még szeretem a hülyét)  és szinte ellök a vendégektől.

Hannah már mondtam, hogy munka közben nem beszélgethetünk! :Emily

Jól van már nagyi, nyugi nem lesz semmi. :Hannah

Hannah ahogy ezt kimondta Jimmy jelent meg mellettünk. 

ohhhh... ezt megszívtad, bocsi . : Hannah

Ja , MOST AZ EGYSZER EZT JÓL LÁTOD!!   : Emily

Lányok, Hannah, azt szeretnéd, hogy tiltólisára kerülj? Már mondtam, hogy ne zavard Emily-t  :Jimmy

Bocsánat Jimmy nem fordul többet elő, megígérem.  : Emily

Bocsánat kérés után megfogtam szorosan Hannah karját és elhúztam a konyha felé.

Aztaa.., Jimmy tökre fura lett. Mióta foglalkozik veled? Kissé öregesen viselkedik, vagy lehet,hogy kapuzárási pánikja van? :  Mondta gúnyolódva Hannah.

Úristen Hannah, te hülye vagy? Ez nem vicces és egyébként mostanában tényleg fura velem , valami mód folytán mindig ott van ahol én , eléggé para tud lenni. :Emily

Nehogy megint igazam legyen. : Hannah

Ránéztem dühösen Hannah-ra utána pedig bemenem a konyhába folytatni a melót.





Èdes álom / vagy inkább rèmes?/Where stories live. Discover now