Miután Marcus tegnap hazament, vagyis inkább rákényszerült, hogy haza menjen, annyira jó érzés töltött el, hogy van aki szeret, akinek fontos vagyok.
Közel egy órán keresztül csak vigyorogtam a párnámba, anya csak annyit hallhatott, hogy a szobámban, mintha újszülött kismalacok lettek volna, de megszokta már, hogy milyen vagyok.
Az örömmel teli èletem viszont nem tartott sokáig, mert kaptam délután 5-6 óra között egy ismeretlen telefonszámtól egy sms-t. Sosem szoktam megnyitni a hasonlókat, de ez..ez más volt.
SMS: nagyon fontos lenne, gyere a parkba, siess !!!!: M.
M?
Ez Marcus lenne?
De miért nem hívott föl, ennyire fontos lenne, én ezt nem értem?
Idegességemben percekig töprengtem, hogy mit tegyek (mostanában rettegek hazamenni az utcákon , félek a történtek után, szegény Izabel, nagyon megviselte őt) , végül eldöntöttem, hogy elmegyek. Mit veszíthetnék? Az életemet, esetleg.
Mielőtt elindultam a biztonság kedvéért elraktam a bicskát amit anno a nagyapámtól kaptam, pontosan erre a célra használva, önvédelemre. Vettem egy mély levegőt és elindultam, anya elaludt, úgyhogy elég könnyű volt elmenni.
Megérkeztem a parkba, kerestem a fák között, hátha Marcust meglátom, de nem csak ő nem volt a parkban, rajta kívül senki más sem. síri csönd volt, csak néhány madár csiripelését lehetett hallani a fák közt.
Percekig ott álltam, körbejártam az egész parkot, mint egy idióta, de sehol sem volt senki. Kezdem feszült lenni, és félni is. Közel negyed óra várakozás után elhatároztam, hogy hazamegyek. Hogy tud valaki egyben felültetni és megrémíteni?
Kimentem a park kiskapuján, alig mentem két métert, amikor hirtelen egy autó farolt be elém. Na most tényleg, tényleg féltem. mindkét kezem remegett, a szívem hevesen dobogott, és közben megállni készült az ijedtségtől. Nem tudtam, hogy fussak, vagy várjam meg míg kiszáll a vadállat sofőr. Szépen lassan hátrálni kezdtem.
Kinyílt az ajtó. Egy fekete ruhás alak szállt ki, baseball sapkával a fején, ami teljesen eltakarta míg kiszállt. Lassan elkezdett felnézni rám, egy ismerős arc volt...Jimmy, Jimmy az!
J...Jimmy te mit keresel itt ? Megrémültem. (Emily)
Jimmy csöndes volt, nem válaszol az elején, de egyszer csak.
Tudtam, hogy ide fogsz jönni. (Jimmy)
Mi a .., Jimmy, de.. (Emily)
ELÉÉÉG, csönd , fogd be és hallgass!! (Vágott a szavába Jimmy)
Most már az egész testem reszketett.
Pontosan tudtam, hogy ide fogsz jönni, mint ahogy Marcus is fogy Körülbelül egy percen belül, úgyhogy , gyorsan kell cselekednem. Hosszas napok, és órák elteltével, mindent kiterveltem alaposan, nem hiszem, hogy emlékeztetnem kéne téged rá, Izabel. (Jimmy)
Hogy tehetted... (Emily)
Mondtam már, hogy fogd be a szád és hallgass!!! (Jimmy)
Kiabált rám Jimmy és lassan közelíteni kezdett.
Egész végig követtelek, tudok Marcusról, hogy miket csináltok négy fal között, hogy hova jársz iskolába, meddig vagy suliba, hiszen heteken át figyeltelek, én csaltam ide Marcust és téged is. (Jimmy)
Egyre nagyobb és gyorsabb léptekkel közelített Jimmy. Teljesen lesokkoltam, futni már esélytelen volt, csak álltam egy helyben és reszkető testel csak néztem, ahogy Jimmy elkapta a karomat, szorosan lefogott, és megpróbált betuszkolni a kocsi csomagtartójába. Én minden erőmmel próbáltam ellenkezni, de úgy szorított, még a számat is lefogta, sikítani sem bírtam, tehetetlen lettem. Viszont Jimmy egy dologról megfeledkezett, Marcusról. Míg Jimmy próbált betuszkolni az autóba, Marcusal összeért a tekintetünk, én közben nem bírtam szólni neki, bármennyire is akartam, de amíg Jimmy nem figyelt, Marcus megfogott a földről egy hatalmas ágat és fejben vágta Jimmyt. Jimmy ugyan nem esett össze, de megszédült egy ideig, pont elég volt arra, hogy Marcus beszálljon az autóba és elinduljon.
