Ellentétes Vonzalom

Part 1

Október 13

Mindenki felé a boldog, kiegyensúlyozott lányt mutatom. Lányt, hisz fél év és töltöm a 18-at, tehát már mondhatom, hogy nőt. Viszont belülről egy elveszett, összetört, magányos ember vagyok.

Hol is kezdjem? Talán bemutatkoznom kellene. Kovács Lola vagyok, 17 éves, most kezdem a 11. osztályt. 3 testvérem van, a legidősebb bátyám már külön él és egyetemre jár. Így édesanyámmal, húgommal, illetve a másik bátyámmal élek együtt egy kis faluban. Az iskola, busszal körülbelül 50 perc, de kárpótol, hogy a buszmegállótól csak 5 percre van. Biztos kíváncsiak vagytok, hogy édesapámról miért nem beszéltem. Nos, igen. Nem igazán ismertem, mivel anyával már kiskoromban elváltak és nem foglalkozott velünk. Azonban, sajnos, nem sajnos, szeptemberbe jött a hír, hogy agyvérzést kapott és lebénult. Nem sokáig húzta, mert rá fél hónapra meg is halt. Kettős érzés van bennem, hisz nem ismertem, de valahol a legmélyén még is csak az apám. De nem érdemelte meg, hogy az legyen. Tönkre tette az egész családot az alkohol problémáival. A többi legyen az én titkom, nem szeretném részletezni, mert én szégyenlem magam helyette.

Az osztálytársaimmal jó kapcsolatot ápolok, de olyan barátom, akivel bármit megoszthatnék nincs. Soha nem voltam híres, kerültem a középpontot, de ha segítség kellett- háziban, tanulásban- mindenki megtalált. Mivel a jó tanulók közé sorolhatom magam, így nem kérdés, hogy ebben a romlott világban, csak kihasználnak. De ez mindig is így volt.

Két évig volt egy barátnőm, akire már-már szinte testvéremként tekintettem, de mint kiderült ő se jó szándékokkal volt mellettem. Azóta elhidegültünk egymástól. Megmutatta, hogy senkiben sem lehet megbízni 100%-an.

Most vasárnap van, tanulok, készülök holnapra, hisz megkezdődik egy újabb hét a suliból. Miután végeztem, lementem vacsorázni.

- Szia, Anya, mi a vacsora?

- Húslevest csináltam, de van a hűtőben még a tegnapról megmaradt rizs és rántott hús.- mondta.

- Jó lesz a leves, köszi. Többiek?- kérdeztem, hisz senki nem volt még az asztalnál.

- Lili a barátnőjénél alszik, de ezt te is tudod. Dávid még edzésen.

- Ohh, értem. Te vacsoráztál már?

- Igen kicsim. Elvégeztem mindennel, lassan megyek lefeküdni. Holnap későn érek haza, mert túlórázok. Ha megkérhetlek, szolgáld már ki a bátyád és mosogass el.

- Rendben, jó éjszakát.

- Neked is. Feküdj le te is időben.

- Okés.- Ezután fel is ment az emeletre én meg magamban maradtam. Igen a mi családunk nem egy átlagos család.

Nem sokkal később hazaért David, akinek tálaltam a vacsorát és beszélgettünk kicsit. Ezek után megcsináltam, amire anya megkért és felmentem. Lezuhanyoztam, hajat mostam, majd megmostam a fogam és már ágyban is voltam. Éppen filmet néztem, mikor jött egy üzenetem a telefonomra. Megnéztem ki az ilyen későn, hisz ilyenkor már nem szokott senki rám írni, fiúk meg főleg nem. Nem is volt még barátom. Mikor megnéztem, hát mit ne mondjak, kigubbadt a szemem. Adam volt az, akiről csak annyit kell tudni, hogy egy beképzelt, bunkó, arrogáns seggfej. Ráadásul egy iskolába járunk, illetve a suli focicsapatában játszik. A menők közé tartozik, nem mellesleg minden lány oda van érte. Nem tagadom, hogy nem helyes, de nem az én esetem. Nekem a belső sokkal fontosabb, és mint említettem, neki olyan nincs. Egy érzéketlen tuskó, aki bárkit megaláz, akkor, amikor csak akar. De visszatérve az üzenetre:

- Szia, nem tudnál nekem segíteni?

Mégis miben kéne pont neki segítenem. Nem az eszéről híres, szóval gondolom, nem leckéről van szó. Eleinte nem, de végül visszaírtam neki. Túl kíváncsi természetű vagyok.

- Szia. Még is miben kéne pont neked segítenem? Múltkor még egy lúzer voltam.

Na, igen nem említettem. Engem is szeretett piszkálni, de miután nem vettem róla tudomást abbahagyta. Remélem, most nem kezdi újra.

- Szóval, elkéne jönnöd velem egy családi vacsorára.

Miiiii, ez totál bekattant.

- Jó vicc. Ugye most csak ugratsz? Miért kéne nekem veled mennem bárhova is azok után. Az alap szándékot se értem.

- A szüleim folyton nyaggattak, hogy van e már valakim én meg annyira meguntam, hogy azt válaszoltam, hogy van barátnőm.

- Még mindig nem értem, hogy jövök én a képbe.

- Mert a szüleim nem egy olyan lányt képzelnek mellém, akin végig ment az egész iskola.

- Jó, és ha én nem akarok neked segíteni. Hisz nem vagyunk jóban, hogy neked szívességet tegyek.

- Nem kérés volt.

És itt a nagy kérdés, most erre mit válaszoljak. Kitudok állni magamért, de lehet, ha nem írok vissza neki, holnapra el is felejti az egészet. Vagyis nagyon remélem. Nem vagyok én neki senkije, hogy parancsolgasson. Biztos talál valaki mást erre a posztra, mert, hogy én nem egyezzek bele az is biztos.

Nem is írtam neki ezekután vissza, hanem letettem a telefont. Sokáig csak forgolódtam a gondolatoktól,de végül sikerült elaludnom.

Sziasztok.!

Ez az első könyvem, remélem tetszeni fog. Minden építő kritikát elfogadok. Nem tudom milyen gyakran fogok tudni írni, de igyekszem. Ha tetszik, kérlek ajánld másnak is, hogy minél többen eltudják olvasni.

Szép napot!!!!