can't stop loving you! Pablo Gavi ff.

M

Mila Hernandez

Miközben a repülőn ülök azon gondolkodom, hogy vajon hol ronthattam el amiért már megint költöznöm kell. Persze, persze mindenki csak a terapeutámra fogja a költözést de legbelül tudom, hogy részben azért is szaműznek most a nagybátyámhoz mert a nagyszüleim nem tudnak megkuzdeni a problémáimmal.
Na de miért is költözöm?
12 évesen megsérültem egy korcsolya versenyen amiből szépen fel is épültem, de aztán rá pár hónappal később a műtött terdemmel elmentem snowboardozni a bátyjaimmal és mondjuk úgy, higy nem sikerült túl jól. Ekkor Kanadában éltem 4 évig de aztán újra száműzetésbe kerültem Londonba a nagyszüleimhez. A korcsolya balesete előtt 2 nappal édesapám örökre itt hagyott minket és a testvéreim azóta is engem okolnak miatta, mivel én hívtam fel az éjszaka közepén, hogy jöjjön értem és akkor történt a tragédia.
3 bátyám van Santiago,Ashton és Diego. Egyiküket sem láttam már közel 2 éve és az instagram alapján jól meg vannak nélkülem.

Gondolkodasomból a pilóta hangja zokkentett ki amikor bemondta hogy hamarosan landol a gép.
Szuper.
Kineztem az ablakon és a rég nem látott csodálatos Barcelonát véltem felfedezni.
Miután leszalltam a gépről a nagybátyámat kerestem a szememmel, mivel azt mondta kijon elem a reptérre em telt el pár perc míg megpillantottam egy Mila felíratú táblával a kezébe.

-Szia Xavi! - mosolyogtam rá majd két puszit nyomtam az arcára

-Azta Mila de rég nem találkoztunk! Szia! - megolelt majd elvette a borondjeim - Örülök, hogy itt vagy

-Hát még én, hogy örülök!
Beszálltunk a kocsijába és elindult a házuk felé.
10 perc alatt oda is értünk majd én mankoval siettem utána, miután kiszallt.
Nagyon hiányzott már ez a város apám halála óta nem jártam itt és ez rengeteg időnek tűnt.
A nagybátyámat követve léptem be a házba és köszöntem az unoka testvéreimnek majd felcuccoltam az új emeleti szobámba, és kipakoltam a holmikat amiket hoztam magammal.

-Van kedved bejönni velem az edző központba? - kérdezte váratlanul a nagybátyám én pedig kicsit elmosolyodtan a kérdésen
-Csak mint a régi szép időkben nem igaz? - mosolyogtam Xavira, mivel amikor kicsi voltam rengeteget voltam vele az edző központba, olyan volt nekem mint egy második apuka aki magával viszi a lányát az edzéseire.

-Pontosan, csak mint régen! - ahogy ezt ki mondta el indult kifelé a szobából - ha akarsz jönni most gyere Mila!
-Megyek már! - kiabáltam utána és bicegve elindult ám a lépcsőn lefelé - úgyis találkoznom kell egy gyógytornásszal.
-Rendben gyere! - értem ki a bejárati ajtón majd ültem a kocsiba

Barcelona városa szokásosan gyönyörű volt. Egész úton csodálkoztam azon, hogy hogyan tudtam ezt a csodálatos látványt ennyi ideig kihagyni. Megláttam hogy közeledünk az edző központhoz és furcsán véltem felfedezni, hogy semmi sem változott az évek során.

-Nahát tényleg olyan mint régen - csodálkoztam majd Xavira néztem. - tényleg köszönöm hogy a terhetekre lehetek,sokat jelent.
-Ugyan, nem vagy a terhunkre. Tudod,hogy mindig szívesen látunk. - mosolygott biztatoan majd kiszallt és az ajtó hoz hozta a mankóm.
-Én majd megyek utánad csak elszivok egy szál cigit - intettem neki
-Jolvan majd szólj ha kell segítség vagy valami - mosolygott és be ment az épületbe

Dohányzás közben eszembe jutott, hogy lehet tudok majd találkozni a másod unoka bátyámmal akiknek az éttermünk nem messze van az edző központtól. Elhataroztam, hogy ha végzek az orvosnál elsétalok a Estrella-hoz és bekoszönök anyukám unokatesójáeknak.