Mila Hernandez
Egész hamar végeztem az orvosnál és igazából semmi újat nem mondott.
Sietősen indultam el megkeresni Xavit, hogy szóljak neki ne várjon majd meg mert még elnezek egy pár helyre hátha régi ismerősökre bukkanok.
Amikor fordultam ki az egyik ajtónál egy barna hajú fiú szintén sietős tempóban nekem jött és kicsit elvesztettem az egyensúlyom. Szerenc sére a falban megtudtam támaszkodni viszont az egyik mankóm a földre esett.-Jézusom ne haragudj nem akartalak fellökni! - kicsit feltünően végig mert miután felvette a mankóm a földről
-Semmi baj! - nevettem majd elvettem tőle a mankóm
-Nem tudod véletlenül merre találom Xavit? - néztem rá kerdon mire egy kicsit elcsodalkozott
-De persze, ott jön - mutatott a folyosó végén sétáló nagybátyámra
-Köszönöm-mosolyogtam majd ott hagytam és elindultam Xavi felé
-Szia-intettem - azt szerettem volna mondani, hogy nem kell meg várnod mert szerintem meg elmegyek az Estrella-ba, hátha ott találom Mateot vagy Ana nénit
-Rendben menj csak, majd azért időbe legyél otthon - nevetett
-Igenis főnök! - álltam vigyázba, majd elindult ám az ajtó feléÁtsétaltam az út másik oldalára és még pillantottam a világ legjobb éttermét majd egy őszinte mosoly futott az arcomra.
Ahogy közeledtem megláttam a pultban álló unoka bátyám aki éppen egy vendéget szolgált ki.
Az étterem szokásosan tele volt gazdag emberekkel, randizó párokkal vagy éppen szingli borozgato 30-as éveiben járó nőkkel és férfiakkal.Leültem a pulthoz majd vártam, hogy Mateo mikor fogja rám szentelni a figyelmét.
-Jóestét, miben segithetek? - szólt oda a kasszabol fel nem néző unokabatyám.
-Elvitelre szeretnék kérni egy adag Carbonarat
-Rendben, máris készítjük! Milyen névre írhatom?
-Mila,Mila Hernandez - mosolyogtam majd rámnézett Matteo
-Jézusom ilyen nincs! - vette szájához a kezét a meglepettségtől
-Na mi az már meg sem ismered a kedvenc unokahúgod? - kérdeztem majd oda mentem megölelni
-Nagyon hiányoztál kicsi M - kezdett örömében kiabálni-Anya ezt nézzétek ki van ittA nagynéném jött ki kicsit csapzott an a konyhából, amikor meglátott örömében elsírta magát
-Azta Mila mennyire megnőttél - simított végig az arcomon majd megölelgetett
![](https://img.wattpad.com/cover/335702390-288-k558533.jpg)
KAMU SEDANG MEMBACA
can't stop loving you! Pablo Gavi ff.
Fiksi PenggemarMila Hernandez a 17 éves lány akit édesapja itt hagyott és egy szörnyű baleset után országról országra jár a terapeutája után, hogy újra megtanulhasson járni. Édesanyja erőszakos párja miatt örül az utazásnak, viszont a sok költözés miatt szinte az...