A lány, akit elátkoztak

1. Rész

Addig futottam, amíg a lábaim remegni kezdtek, ez körülbelül pár méter után meg történt az első héten.
A második hét még mindig nehéz volt, de már tovább bírtam.
A harmadik héten már alább hagyott a fájdalom.
~Bárcsak ezt el mondhatnám a szívemről is~
Egy hónap után pedig már a gondolataimtól akartam szabadulni és már csak azért  is ki mentem futni.
Futás, fekvő támaszok, szabadulás, közel harc és védekezés.
Ezeket tanította meg Zane először.
És akkor jönne a kérdés, hogy a futással kapcsolatba mit lehet meg tanulni, hàt igen ezt a kérdést én is fel tettem és nem voltam hajlandó meg hallgatni a választ, meg makacsoltam magam, aztán pár méter sprint után égni kezdett a tüdőm és szuper szomjas lettem, ami annyit tesz, hogy víz kellett, de azonnal.
Utána 2 napig feküdtem, mert le égettem a tüdőm a jeges vízzel, amit mint kiderült nem szabad egyből futás után meg inni.
~hát ezt nem tudtam~
Arra is rá jöttem, hogy a királyi edzéseken a mesterünk, igen csak elnéző volt velünk szemben, mert hogy semmit nem tudtam, amiről Zane néha beszélt nekem az száz százalék.

Már napfelkelte előtt talpon voltam, ahogy mostanság mindig.
Zane kemény tanárnak bizonyult és hiába volt több tanulni való Lemberniáról és a nagy birodalmakról a testi és szellemi felkészülést egyszerre csináltuk. Erre a magyarázat pedig az, hogy az időnk fogytán volt.
Az apám, a király nem nagyon örült neki, mikor azt mondtam, hogy kérek még fél évet , de a felkészülésre hivatkozva nem nagyon vitatta a dolgot.
Most tehát 10 hónap választott el a koronázási ünnepségtől, amikor is, mint meg tudtam Veron az öcsém egy halom katonával készül megtámadni és le taszítani arról a trónról, ami még csak készülőben van.
Mindeközben "Nicolastól" még két levél érkezett, amiket feltehetően Ajlin írt.
Sok minden nem állt bennük, csak annyi, amit egy volt szerető írna a szerelmének. Bocsánat kérések, a közös emlékeink felidézése, aminek majdnem be is dőltem, mert Azt hittem ezeket Ajlin nem láthatta és nem tudhatott róluk, de ahogy Zane képes kémkedni úgy gondolom ő is, úgyhogy úgy voltam vele, hogy már semmit sem hiszek el, csak azt amit a két fülemmel hallok és a két szememmel látok. Ez volt a legmegbízhatóbb.
Igen, időközben elég bizalmatlan lettem és távolságot tartottam a testvéreimtől is, hiszen jobb, ha csak ketten tudunk arról, amire készülünk.
Ebben még Zane is egyet értett, hiszen még nem hagytuk el a kastély falait, addig meg jobb ha titokban tartjuk az eskünket érintő történetet.

Esküt tettem Zane-nek, ő pedig nekem, ami valamelyest össze köt minket. Nem lehet látni, ez egy meg magyarázhatatlan lelki kötelék köztünk, ami a bizalomra épül és jelenleg ez nagy szó, hogy akárkiben is meg bízhatsz.
Miután az nap vissza tértem a repülésből, amit egyre gyakrabban csinálok mostanában, akkor mondtam Zane-nek, hogy mehet a dolog.
Muszály voltam bele menni, hiszen lehet, hogy ez az egy eskü életek százait mentheti meg és ezt Zane nagyon is jól tudta.
El sem tudtam volna képzelni mit tenne Veron Lembernia népével, ha ő kerülne hatalomra. Talán a gyorsabb trónra kerülés érdekében még apánkat is ki végeztetné.
Erre a gondolatra meg borzongtam.
Nem mondhatnám, hogy Zane nem tartaná be az alku rá eső részét, hiszen, mint kiderült egy örökkévalóval kötött eskü némileg össze köti a lényeteket és az a fél, aki meg szegi ezt az elenyész vagy villám gyorsan vagy szépen lassan elhagyja az ereje és elszárad, mint egy túl sok napot ért virág.
Ezt meg erősítve húzást éreztem a mi kis kötelékünkön, ami jelezte, hogy Zane a közelben van vagy figyelmeztetni akar valamire.
De nem Zane bukkant fel a kastély egyik falánál, hanem Ajlin.

-Mit keresel itt kint ilyen korán? - kérdezte, majd nem megállva helyben kocogtam tovább
~mi féle álszent~

(Tartsd közel magadhoz a Barátaidat, de az ellenségeidet még közelebb) mondta Zane egyik nap, mikor már elegem lett Ajlin jó pofizásából és kerek perec megmondtam Zanenek, hogy el akarom égetni. De valamiért Zane nyert, hiszen leendő trón örökösként nem szerencsés meg támadni a királyi hadsereg parancsnokát.
~egyenlőre nyugodtnak kell maradnom~

-Felkészülök. - mondtam sokkal nyugodtabb hangon, mint ahogy éppen éreztem magam.

-Azt látom. Ahogy múltkor elnéztelek a könyvtárban tényleg úgy tűnt, hogy komolyan veszed, de aztán megláttalak Zanel a szobádban. -mondta Ajlin és miközben végig nézett rajtam, elhúzta a száját.

-Tényleg te lennél az, aki pasik terén tanácsot akar adni nekem? - húztam fel a szemöldököm és abba hagytam a kocogást. Karba tett kézzel álltam Ajlin előtt, ha ki akarja teregetni a lapjait, hát legyen. Állok elébe, amúgy is elegem volt ezekből a játszmákból. Készen álltam szembe nézni vele.

-Te ezt nem értheted. -mondta, majd indulásra készült, de elálltam az útját és igyekeztem nem elengedni magam mellett egyik oldalamnál sem.

-Mit nem érthetek? Mindig úgy csinálsz, mintha mindenben akkora tapasztalatod lenne, te a Király Parancsnoka ugyanannyi idős vagy mint én, sőt pár hónappal idősebb vagyok és te állsz itt és nekem akarod meg mondani, hogy kivel töltsem az időm? - kérdeztem fokozatosan fel emelve a hangom.

-Azt hangoztatva, hogy ki mennyi idős pontosan alá támasztja az állításom, hogy gyerekes vagy Nerina. - Szólt vissza Ajlin.
Erős késztetést éreztem arra, hogy le keverjek neki egyet, de citrom illat lengte be a közvetlen közelemet és már oda sem kellett nézzek, hogy tudjam Zane volt az, aki át karolta a vállam.

-Hölgyeim, csak nem vitatkozunk? -kérdezte Zane bárgyú mosollyal az arcán, aki pedig nem ismerné el is hinné, hogy csak egy agyatlan harcos hím, aki semmi máshoz nem ért, csak ágyba vinni a nőket.

-És meg jelent az emlegetett szamár. - Csapta össze a kezét Ajlin.

-Hogy te miket nem mondasz Parancsnok. -Szólt oda Zane Ajlinnak.
-Véletlenül meg hallottam, hogy mivel beszéled tele itt Nerina fejét. Talán úgy gondolod, hogy nem lennék ideális Király? - heccelte tovább Zane.
Erre még én is rá kaptam a fejem.
Ez teljesen felesleges volt, hiszen csak fel hozza Ajlin figyelmét, de azért csak folytatta.
-Gondolj csak bele Parancsnok! Lordból király. Milyen előkelő, nemde? - villant meg Zane kék szeme.

-Vigyázz Zane, Nerinánál hamar kiesnek a fiúk a kiskosárból. -húzta tovább Zanet Ajlin. Tudtam, hogy mit akar. Látni akarta mennyire erősek vagyunk együtt, hogy komolyan gondoljuk-e a dolgot vagy csak a látszatot tartjuk fent, amit muszály volt addig fent tartani ugye, amíg meg nem győződtünk, hogy a kastély falain belül semmilyen információ nincs a lányról, aki a jelet viseli.

-De nem én. Ugye, Ner? - kérdezte Zane közelebb húzva magához, a becenév hallatán pedig össze rándult a gyomrom.

-Persze, Zane és én egy párt alkotunk. -jelentettem ki, de meg-meg remegett közben a hangom, ami nem festett túl jól Ajlin előtt.

-Hiszem, ha látom. -mondta Ajlin , mintha csak azt üvöltené az arcomba: HAZUG

-Neked semmit sem kell bizonyítanom, parancsnok. Tudd, hogy hol a helyed. Most pedig távozz-feleltem Ajlinnak a legutolsó dolgot, ami eszembe jutott. Lekezelőbb voltam, mint valaha, de tudtam, hogy ezt ki nem állhatja. 
Ajlin elment én pedig végig figyeltem, ahogy vissza ér a kastélyba.

Megkönnyebbült sóhajt hallattam, aztán észre vettem, hogy Zane keze még mindig a vállamon van. El húzódtam.

-Mostmár le veheted. -szóltam rá Zanere.

-Tudom, hogy nagyon ellenedre esik így beszélni vele, de talán sosem volt a te oldaladon. -Közölte Zane, amit eddig is tudtam. Igaza volt, hiszen Ajlin vakon a szerelmet választotta a barátságunk helyett. Azt hiszi, hogy majd együtt lehetnek Veronnal, mikor ennek az egésznek vége.
~Mert így, vagy úgy, de 10 hónap múlva úgy is vége lesz~

-Nem akarok erről beszélni. -mondtam Zanenek, majd a szokásos út vonalamon megint futásnak eredtem.