Az ázsia fiúk bája

Utazás Mallorcára

Miután megkaptuk az eszméletlen hírt, én és Niji azonnal pakolni kezdtünk. Mivel egész pontosan két hétre utaztunk, jócskán szükség volt ruhákra és valamennyi kajára, és mivel Soyeon nem hozott elég ruhát, én kétszer annyit pakoltam, hogy az én ruhatáramból is tudjon válogatni.
   Nagy nehezen kibányásztunk a szekrény legeslegaljáról 3 óriási bőröndöt, és amíg Soyeont és Jimint megkértük, hogy a kamrából pakoljanak el néhány chipset és sütit, addig én és Niji konkrétan az egész házat elcsomagoltuk a bőröndökbe.
   Másfél óra alatt indulásra készen álltunk a bejárati ajtóban. A fiúk kissé alulöltözöttek voltak, a februári hideg ellenére egy darab pulcsiban és melegítőben ácsorogtak mellettünk. Mi úgy nézünk ki, mint két zsák, annyi réteg ruhát vettünk magunkra, amennyit csak tudtunk.
  Miután leértünk a parkolóba, pár percig tanácstalanul álldogáltunk, hogy melyikünk autójával menjünk. Jiminé jóval nagyobb volt, egy BMW X5, de két hétig a repülőtérnél hagyni nem lett volna túl biztonságos. Ezért inkább úgy döntöttünk, hogy az én újdonsült két személyes autómba paszirozzuk be magunkat, a csomagokat pedig felkötöttük a kocsi tetejére, majd Niji felhívta az egyik barátunkat, hogy miután felszállt a gép, hozza vissza a kocsit a házunk elé. 
   A vezetést rábíztuk Soyeonra, hiszen négyünk közül kétség kívül ő volt a legjobb sofőr, főleg, ha sportautó vezetésről van szó. Otthon, Koreában neki is van egy BMW 8 Coupe-ja, és enyhén szólva is a világ legjobb sofőrjének mondhatja magát🥵.
- Hallgassunk zenét!! - szólaltam meg, miután Soyeon beindította a motort, és azonnal be is kapcsoltam a Mic Dropot, ahol nyilvánvalóan Jimin énekelt a leghangosabban, és valljuk be, a legszebben is.
   Miután vége lett a számnak, még vagy húsz BTS számot meghallgattunk, miközben a Nap egyre lejjebb bukott a felhőkarcolók mögött.
   Pontban hat órára megérkeztünk a reptérre, ahol elgémberedve, ám mégis izgatottan szálltunk ki az autóból. - Jimin, Niji légyszi leveszitek a bőröndöket a tetőről. - kértem meg a fiúkat, akik azonnal így is tettek.
   Pár perc múlva Niji barátja, Karube is megérkezett egy taxival. -Szia Karube! - intettünk neki mindnyájan, majd Soyeon és Jimin be is mutatkoztak. -Ez ám az autó, tesó! - nézett elismerően Nijire, majd a kocsira és végül rám is. - A barátnőd még mindig elég bomba. És a barátnője...na ő meg végképp. - súgta Niji fülébe Karube, ami persze pont annyira sikerült halkra, hogy mi is meghalljuk. - Jól van Karu, menj haza a sajátodhoz, őt halmozd el dicséretekkel, ne a mieinket. - nevetett Niji Jiminre nézve, aki látszólag nem volt túlságosan elragadtatva Karubétól.
   Mielőtt a fiú beszállt volna az autóba, Niji így szólt. - Nagyon vigyázz rá, haver. Ha bármi baja esik, ha csak egy karcolás is éri a felnijét, te fogod kifizetni, ezt garantálom. - nézett rá jelentősségteljesen. Karube jobb kezét a szívére tette, a balt pedig a levegőbe emelte. - Úgy vigyázok rá, mint az életemre. Bízz bennem. -simította meg a kormányt, szemeiben pedig látszott, hogy igazat mond. Niji bólintott, majd becsukta a kocsiajtót.
   Miután Karube elhajtott, a bőröndöket magunk után húzva elindultunk a biztonsági ellenőrzésre.
   - Elég érdekes barátod van, Nijiro. Nem tűnik túl megbizhatónak- nézett rá Jimin sétálás közben. - Igen, igen, tudom, hogy van egy stílusa, de már sokszor segített nekem önzetlenül, és valójában egy jó ember, úgyhogy akár az életemet is rábíznám. - mondta Niji, bár egy kis kétely az ő arcán is felfedezhető volt.
   - Hát, figyelj, raktam egy nyomkövetőt az autóba, úgyhogy ha bármi történne vele, akkor tudnám, hogy hol van. - jegyeztem meg csak úgy mellékesen, mire mindhárman elképedve nézték rám. -Honnan volt neked nyomkövetőd? - kérdezte Soyeon, feltéve a kérdést, ami valószínűleg mindhármukban felmerült. - Hát igazából nem nagy dolog, bármikor lehet rendelni a Wishről. Összecsatlakoztatod a telóddal, és látsz rajta mindent a kocsival kapcsolatban. Például hogy hol van, mennyi van még a tankjában, meg ilyesmik. - mondtam nekik, bár arcukat látva még nem igazán fogták fel. - Ti komolyan nem tudtátok, hogy létezik ilyen? - nevettem, de a képük még mindig csodálkozó volt. - Najó, mindegy, a lényeg az, hogy az autó teljes mértékben biztonságban van. - mutattam nekik a telómat, amin egy folyamatosan mozgó kék pötty jelezte, hogy Karube pont a Shibuyánál tart.
   Miután letudtuk ezt a nyomkövetős témát, be is léptünk a reptérre. Csomagjainkat ráraktuk a csomagellenőrzőre, majd minket is átvizsgáltak. Szerencsére minden zökkenőmentesen telt, így tíz perc alatt letudtunk mindent.
  - Kérem, jöjjenek utánam. - állt meg mellettünk egy csinos hölgy, akit követve meg is érkeztünk a repülőnkhöz. A gép azonban nem teljesen olyan volt, mint amilyenre én és Soyeon számítottunk. - Ne csináljátok, hogy egy komplett magánrepülővel fogunk utazni? - nézett Soyeon értetlenül a fiúkra, akik tök lazán álldogáltak ott, mintha ez lenne világ legtermészetesebb dolga. - Csak utánuk, hölgyeim! - hajolt meg Jimin, majd Niji vigyorogva kinyitotta nekünk a repülő ajtaját.
  Bizonytalanul léptünk be egyszerre Soyeonnal, de ami ott fogadott minket, minden gondolatunkat felülmúlta. A gép belsejében egy hófehér bársonykanapé, egy minibár, folyton váltakozó led fények és ezernyi apró ablak kapott helyet. Egyszerűen nem tudtunk betelni a látvánnyal, percekig le sem tudtunk ülni.
   Időközben a fiúk már helyet is foglaltak, nem is várták rá, hogy feleszméljünk az elkápráztatásunkból. - Öhmm, Szofi, Soyeon, nem akartok ti is leülni? - kérdezte nevetve Niji, mire mindketten zavarba jötten leültünk. -Mi csupán nem értjük, hogy miért kapjuk mindezt? - néztünk hálásan a fiúkra, mire ők egyszerre mosolyodtak el. - Olyan csodálatos lányok vagytok, hogy szavakkal ki sem fejezhető. És azon kívül, hogy minden szeretetünket és figyelmünket rátok fordítjuk, ha már egyszer megtehetjük, miért ne vinnénk el titeket akárhová. - mondta Jimin, és adott egy csókot Soyeonnak. - Jiminnek teljes mértékben igaza van. El sem hiszitek magatokról, de nálatok szebb és okosabb lányokat keresve sem találtunk volna. - nyomott egy puszit a homlokomra Niji, és megcsikizett.
  - Tényleg köszönjük! - bújtam hozzá Nijihez, és legszívesebben örökre a karjaiban maradtam volna.
  
Romantikus pillanatunkat az éppen megérkező pilóta szakította félbe. - Hölgyeim! Uraim! Mr. Fugiki vagyok, és az elkövetkezendő 15 órában én fogom a repülőgépet vezetni. Ha bármi kérdésük, esetleg panaszuk támadna, kérem, bízzák rá az egyik stewardess hölgyre. - mutatott az éppen most megérkező két nőre, akik bájosan mosolyogtak Jiminre és Nijire. - Nézd már, hogy nézik őket. -súgtam Soyeon fülébe, aki olyan megvető pillantást vetett a két nőre, hogy attól még én is visszafordultam volna, hogy ,,Nem köszi, eltévesztettem a házszámot, már húzok is!".
  Miután a pilóta, a stewardessek és mi is elfoglaltuk a helyünket, a repülő lassan emelkedni kezdett. Pár perc alatt elértük a megfelelő magasságot, ahol már ki is csatolhattuk az öveinket, és felálhattunk.
   Soyeon már éppen sétált volna oda a minibárhoz, amikor az egyik légiutaskisérő nem éppen a megfelelő módon kezdett el közeledni Jimin felé. Lejjebb gombolta a zakóját, és kirúzsozott száját kéjelegve harapdálva Jimin felé közeledett. A fiú zavarba jötten próbálta arrébb tolni a kissé testesebb nőt, de nem igazán akart leállni.
  Ekkor Soyeon a kezébe vette az ügyet, és haragosan a nő és Jimin közé állt. - Maga meg mi az istent képzel magáról? Ő az én pasim, maga picsa, úgyhogy ha jót akar magának, összegombolja a blúzát, és idehoz nekem egy pezsgőt, hiszen az a dolga. - nézett végig lenézően a nőn, aki látva a barátnőm feldúltságát visszafogta magát, és szemét lesütve indult is a minibárhoz. - Hát ezt nem hiszem el, hogy lehet valaki ekkora...ekkora egy tapló. - dühöngött Soyeon átölelve Jimint, tudatosítva a fiúban, hogy ő kizárólag az övé. Én és Niji éppenhogy nem nevettük el magunkat, hiszen az egész jelenet olyan filmbe illő volt, és Soyeont se láttuk még ennyire feldúltnak nagyjából soha.
  Miután lecsilapodtak a kedélyek, kényelmesen elhelyezkedtünk a széles kanapén, amelyen bőven elfértünk mind a négyen. A másik stewardess hozott nekünk takarót és párnákat, majd kisétált a fülkéből. - Éjfélre állítok ébresztőt, hogy tudjunk bulizni is. - jelentettem ki Soyeonra nézve, akivel egyetértően összemosolyogtunk. A fiúk azonban már kevésbé lelkesedtek, ő legszivesebben az egész hónapot végigaludnák. Sajnos azonban nem voltam kompromisszumképes, tehát ha mi felkelünk és bulizunk, akkor ők is, nincs mese.

Pár perc múlva mind a négyünket elnyomott az álom.