Legend of the Nine-Tailed || Fantasy ff.

Chapter 1

Évek teltek el azóta, mióta találkoztam Akihiro-val. Veszélyben volt, én pedig nem hagyhattam magára. A sötét erdőben bolyongani, miközben egy vérengző fenevad a nyomában loholt. Néhol meg is sebesült, elláttam a sebét, ahogy csak tudtam és amilyen gyorsan csak lehetett. Számomra nem tűnt soknak, de ahogy napról napra járogattam a falu környékén, az éjszakákat egymás társaságában töltöttük, de ami még jobban elképesztett, láttam felnőni. 

Ez új dolog. Hiszen, mi kitsune-k, sokáig élünk, észre se vesszük az életkorunkat. Elmúltam 200 éves, és olyan női alakot öltök magamra, amilyet csak az emberi lények tudnának elképzelni. Édesapám persze erről mit sem tud, sosem értené meg. Vannak dolgok, amiket magam sem fogok fel, miért teszem azt, amit... 

Az este eljövetele után a klán a szokásos pihenését tölti, én csak a megfelelő pillanatra várok, amikor már mindenki mélyen elaludt, mit sem sejtve, eliszkolok, ahogy csak tudok... 

- Renée? Mégis hová készülsz? - egy hang csendült fel... 

- Édesapám? - meghökkenve fordultam felé... Füleim visszahúztam, szégyelltem magam, amikor észrevett... - Nem tudtam aludni, gondoltam... Egy kicsit körbe szimatolnék, hogy megvizsgáljam a terepet a veszélytől? ... Akarom mondani, hogy ellenőrizzem, elég biztonságos-e? - hogy hihetőbb legyen a kibúvóm, mosolyomat elővettem, és csak reménykedtem, hogy elhiggye... 

- Renée? Biztos vagy benne, hogy ki akarsz merészkedni, csakhogy megvédd a klánt? - kérdezte, aminek következtében megkönnyebbültem. 

- Naná... Hisz kötelességem, szolgálni a királyunkat! - tiszteletem jeléül fejet hajtottam, de ekkor, mintha morgott volna... - Tudom, még nekem is veszélyes, de megígérem, óvatos leszek! 

- Miért érzem azt, hogy valami itt nagyon nem stimmel! Talán beteg vagy? - vetette fel kérdését, miközben körbe szimatolt...

- Csak... - egyre jobban megrémültem, mi lesz, ha rájön, hova is készülök merészkedni... - Nem vagyok már gyerek, szeretnék felnőni és méltóan szolgálni a királyt! - próbáltam hitelesebben fogalmazni, de ahogy elnézem a klán vezérét és egyben uralkodóját, nem igazán tűnt annak, aki el is hitte.

- A saját dolgaiddal kellene foglalkoznod, míg fel nem nősz a feladatra! - hangja erősebb lett... Szinte parancsolóan hangzott. - A válaszom egy nem! Most pedig indíts aludni! - kemény kézzel irányít, amivel kiharcolja a nép tiszteletét, de nem az enyémet... Mindig is egy szabad világot képzeltem, ahol emberek és kitsune-k békében élhetnének egymással. 

--

Az éjszakai szellő kellemesen fújt. Éreztem, ahogy a bundámat simogatja, mintha csak játszani hívna... Alaposan körbenéztem, hogy megbizonyosodjak, tényleg mindenki elaludt, édesapám volt az utolsó kitsune, akire pillantottam. 

Most jött el az a pillanat, amikor ismét távol lehetek falkától... Ilyenkor érzem azt, igazán érdemes vagyok, hogy boldog vagyok, ahol most vagyok és nem kell félnem, mi lesz holnap.... Tisztában vagyok, milyen áldozatot hozok, hogy lássam, hogy van, akiért már évek óta aggódom... Mielőtt meglátna, felveszem emberi alakomat és folytatom tovább az utamat az ismert falu felé, ahol mindenki boldogan, mosolyognak, nevetgélnek, miközben egy-egy számukra ismert történeteket mesélnek... Azt hiszem, mindig ilyen életet képzeltem el magamnak, csakhogy ez nem az én világom.. 

- Renée! - kiáltotta egy hang. Ismerősen csengett, és a hangforrás irányába fordulva megpillantottam azt a srácot, akit megmentettem, Akihiro-t. - Azt hittem, már soha nem látlak többé viszont! - igyekezetében, kifújta magát, amitől megrémültem egy pillanatra, de ekkor nyugtatásképpen csak annyit felelt: "Ne aggódj! Futottam hozzád, amint megláttalak!"