Út a csúcsig

Új sorban

Az átlagos munkanapom után otthon egyszercsak látok 2 darab katonai Jeep-et. Azt elmondtam még korábban, hogy katona voltam, viszont azt nem, hogy különleges kiképzésben vettem rész, amiben sokan nem. Volt három nagy akciónk amiből mindhárom sikeres volt, ám sokan odavesztek és az amerikai kormány felhagyott ezekkel. Eddig a pillanatig. Ugyanis amint beléptem az ajtón, a hadsereg főparancsnokát láttam a nappalimban ülve négy katonatiszttel.
- Hogy jutottak be? - kérdeztem.
- Nem is érdekel, hogy meglátogat egy régi cimborád? - felelt a parancsnok.
- Mi kéne?
- Ezt hogy érted?
- Pontosan tudja hogy értem. Amire a válaszom nem.
- Tehát nem érdekelnek a részletek?
- Miféle részletek?
- Tessék!
Átnyújtott egy képet és egy laptopot, ami megdöbbentett.
- Ez nem az az afgán pasas, akit megöltünk egy bevetés során?
- De.
- De ha megöltük, akkor hogyan élte túl?
- A válasz egyszerű! Más lehetett akit megöltek. Ő csendben elsétált, miközben maguk rossz embert tettek hidergre.
- Honnan tudhattuk volna? Biztos számítottak az érkezésre.
- Ezt már felesleges ennyire felhántorgatni. Nem halt meg, hát most megöljük a rohadékot. De ehhez te is kellesz!
- Nem tudom. Már két éve lassan nem nyúltam fegyverhez.
- Van egy napod, hogy eldöntsd! Itt a névjegyem
Nem hittem volna, hogy ilyen komoly lesz a téma. Kiderült, hogy az a köcsög még él, és rossz emberrel végeztünk még 3 évvel ezelőtt egy bevetésen. Megkaptam a névjegyét is, majd holnap eldől, hogy elfogadom-e, vagy sem. Bár amit láttam kint a harcvonalon, annál felkavaróbb már csak egy második világháborús fogolytábor lehet csak. Másnap ugyanúgy lepörgött az ugyanaz a szar napom, délben viszont kaptam egy hívást. Egyik régi társam volt az, akivel azon a bevetésen voltunk egy szakaszban, én felette ő alattam lévő rangban.
- Hello! Fridgerald Johnson az? - kérdezte.
- Ki az?
- Eddie vagyok arról a bevetésről.
- Mit akarsz?
- Tudnánk találkozni, majd egy kis idő múlva.
- Persze! Úgy sincs sok munkám
Majd letettem.
Fura, hogy így felhívott, hiszen egy társammal sem beszélgettem mióta hazajöttünk. Ahogy a kávézónál voltam, nem csak Eddie volt ott, hanem még három volt társunk is, Terrence, Lawrence és Michael, mindhárman a szakaszban voltak. Leültem közéjük és beszélgettünk.
- Titeket is meglátogatott a főparancsnok? - Terrence kérdezte.
- Mindannyiunkat. - Eddie válaszolta.
- De mit csináljunk? - kérdeztem. - Én már két éve nem nyúltam fegyverhez, nem tudom, hogy mennyire lennék alkalmas.
- Figyeljetek! - Michael felszólt. - Végre kiléphetünk a nyomorult életünkből! Nem halt meg az a szőrös geciputtony, hát most megyünk és megöljük!
- Jól szólsz! - Lawrence felelt. - Veled vagyok testvér!
- Valaki más ellenzi?
Senki nem nyújtja a kezét.
- Helyes!
Felhívtuk a főparancsnokot, aki megkönnyebbülten küldte a taxit felénk. Megtörténtek az orvpsi vizsgálatok, majd a ruhák kiosztása, utána átmentünk a hálókba átvenni az ágyakat. Mivel a főparancsnok által kivételezett személyek voltunk ezért nem nagyon lettünk közkedveltek, ugyanakkor tisztelnek minket, mert nem először járunk már Afganisztánban, ráadásul életveszélyes küldetéseket is teljesítettünk régebben, olyanokat, melyekben ők álmaikban sem gondolták hogy átélnének. Mi megcsináltuk. Másnap reggeli után a főparancsnok ötünket áthívott a tárgyalóba, hogy a tervet megbeszéljük.
- Mind az öten itt vannak! - kérdezte.
- Igen uram! - feleltük.
- Hagyjuk ezt az uramozást! Régebb óta ismerlek titeket, mint ezt az egész századot! Az afgán terroristák vezetője mint mondtam külön nektek még szabadon van. Nem a maguk hibája, hanem az, hogy volt egy spicli, aki köpött nekik.
- És akkor mi a terv? - kérdeztem.
- Egyelőre felderítitek a terepet. Régóta kellenek már ilyen jó minőségő harci erők, mint ti. Már kezdenek lankadni erőink.
- Mikor megyünk? - kérdeztem.
- Majd a hétvégén. Addig készüljenek fel és búcsúzzanak el a szeretteiktől, mert most kicsit többet lesztem kint mint múltkor!
Miután elhagytam az irodát, hazamentem és összepakoltam a cuccaimat, majd Mollyt, a kutyámat elvittem anyámhoz, hogy amíg távol vagyok vigyázzon rá és viselje gondját. A főnököm nem vette olyan rossznéven, hogy kiléptem, valószínűleg azt se siratná meg, ha meghalnék. A hétvégére mindenem össze volt készítve ami kellett az induláshoz, némi tiszta ruha, majd a tisztálkodási szerek. A srácokkal a toborzóiroda előtt talalkoztunk, ahonnan majdnem hogy egy V.I.P helynek mondható osztályon utaztunk a repülőn, a srácokkal, a főparancsnokkal és a nagykutyákkal. Elbeszélgettünk arról, hogy mit csináltunk azután, miután teljesítettük a szolgálatot. Sokat kellett várni mire megérkezzünk a frontea, de másnap délután megérkeztünk egy Kazahsztánban lévő reptérre, az afgán határtól nem messze. Majd egy katonai Jeep-el mentünk a főhadiszállásra. A főparancsnok ennyit mondott!
- Sok sikert katonák!
Majd elindultunk és kb. 2 óra út utan megérkeztünk épségben.