Meghalt teljesen a lelkem,
Soha nem pihent a testem.
Beleestem csapdámba,
Sajátos hibámba.
Itt ragadtam a földön!
Nekem ez egy börtön!
Szemeibe néztem,
Érzelmeket érzetem.
Nem hittem volna,
Csak így eldobna,
Mégis volt mersze,
Ez is csak egy újabb lecke...
Naiv módon, felhők között,
Szárnyalók az emberek fölött,
De fájjon tudatosul bennem,
Hogy újra padlóra estem.
Egyedül maradtam,
Ezernyi gondolattal.
A dolgokon agyaltam,
Kínzó bűntudattal.
Elrontottam az örök tényt,
A helyrehozhatatlan baklövést.
Már nem látom tisztán a fényt,
Csak a nagy vérző szívlövést...
Szirénák süketítő hangja!
Az emberek sikoltozása!
De a néma szavakat nem hallja?
Így hát ég veled, csodás drága...
Innentől vége van a dalnak...
Mivel mindent csak elszúrok!
Szerveim is egyszer leállnak...
Most e soraimmal búcsúzok!
(2023.04.02)
YOU ARE READING
Saját Verseskötetem
Poetry"Minden új fejezet egy újabb gondolat Hasztalan mégis szorosan fojtogat" Saját verseskötetem, amibe az összes érzésemet leírom, legyen az bármilyen... A képek is saját szerkesztések
