Más az igazi - novella ✅

2022. 09. 12., hétfő

A találkozásunk óta eltelt majdnem két év és azóta minden nap beszéltünk vagy találkoztunk. Sok minden történt ez idő alatt, őt előléptették, engem pedig felvettek egy gazdasági egyetemre. Mivel Dave profi volt e téren, sokat segített az első napokban, hogy mire számítsak, vagy ha valamit nem értettem, segítőkészen elmagyarázta és még néhány gimis jegyzetét is előkereste, hogy odaadhassa nekem. Rettentő hálás voltam neki.

Mikor megkaptam a levelet, hogy idén szeptembertől egyetemista leszek, örömködve osztottam meg vele a nagy hírt. Örült a sikeremnek, mert tudta, hogy milyen nagy utat tettem meg idáig. Rengeteg stresszen és idegeskedésen voltunk túl. Néhány veszekedést is a hátunk mögött tudhattunk. A barátságunk túlélte a nehéz napokat, ő támogatott és mindig próbált megnyugtatni egy rosszabb napom után. Nem mozgatta meg a csillagokat értem, de ezek az apró gesztusok is hozzájárultak ahhoz, hogy rózsaszínben lássam a világot, és mindig vigyorogjak magamban, mikor ír. Nem vallottam be magamnak, de szerelmes voltam belé. Annyira megértő volt, hogy elképzelhetetlen lett volna a részemről, hogy ne lopja be magát a szívembe. A szívembe, ami évek óta csak porosodott és várt a megfelelő személyre. Nap nap után egyre erősebben éreztem azt, hogy ő az a személy, aki végül életem végéig boldoggá fog tenni. Bár volt egy apró bökkenő, ami a boldogságom útjába állt, az pedig nem más volt, mint a barátnője, Medaline, akivel idén volt öt éve együtt. Próbáltam magam azzal nyugtatni, hogy attól függetlenül, hogy van valakije, nem hiba szeretni őt. Nem kívántam rosszat nekik, azonban utáltam a gondolatot, hogy ő részesülhetett egy esélyben, én viszont nem. Irigy voltam a lányra, hogy ő megkaphatta Davidet, én pedig nem. Szerettem volna tovább gondolni vele a dolgokat. Néha meg is tettem. Eljátszottam a gondolattal, hogy közös albérletünk van, és egy kimerítő sulis nap után hazamegyek, ő pedig éppen a szabadnapját élvezve otthon vár engem, hogy utána az egész napot együtt tölthessük.

Az apró kedvességeit szerettem meg benne már a legelején. A figyelme és törődése bőven elég volt nekem, hogy a szívem hevesebben kezdjen el dobogni, mikor róla volt szó és titkon abban reménykedtem, hogy ő is hasonlóan érez felém. Hogy az egymásra hangolódásunk valami komolyabbnak is lehet a jele és csak azért nem mer lépni, mert fél, hogy én esetleg nem úgy érzek, mint ő. Nem tette kockára a biztos kapcsolatát egy bizonytalanért, ezért pedig nem tudtam hibáztatni.

Mióta elkezdődött az egyetem, azóta nem találkoztunk, de ettől függetlenül telefonon megbeszéltük, hogy a mai nap az ünneplésé lesz. Mindketten annyira elfoglaltak voltunk az utóbbi időben, hogy csak ma tudtunk időt szakítani az előléptetésének és az egyetemre bejutásomnak ünneplésére. Délutánra beszéltük meg a találkozót a metrónál, addig pedig volt körülbelül egy órám. Mikor személyesen találkoztunk, mindig igyekeztem a legjobb formámat hozni és ez az alkalom se volt különb. Egy gyors zuhany után a kedvenc piros felsőmet vettem fel egy fekete farmerrel és néhány kiegészítővel. A hajamat begöndörítettem és egy laza sminket is feldobtam, aztán már indultam is.

Nem siettem, mert időben voltam, de késni se szerettem volna. Mikor odaértem, ő már ott várt rám. Az egyik padon ült, és a telefonját nyomkodta. Mintha egy isteni sugallat súgta volna a fülébe, hogy Selena megérkezett, felkapta a fejét és a tekintetünk összetalálkozott. Mosolygott én pedig vissza mosolyogtam rá. Ő felállt és megvárta, hogy odaérjek hozzá, aztán egy öleléssel köszöntöttük egymást.

– Milyen napod volt Selena? - kérdezte jókedvűen miután elengedtük egymást.

– Kicsit hosszú. Az egyetem sokkal másabb, mint a gimnázium, de eddig nagyon élvezem ezt az életet. Még mindig nehezen fogom fel, hogy oda járok - mondtam elégedetten.

– Pedig megcsináltad és büszke lehetsz magadra. Én is mehettem volna egyetemre, de az én eredményeim túl gyengék voltak hozzá. Te viszont megküzdöttél érte és megérdemled, hogy ott tanulhass - mondta és úgy éreztem, hogy büszke rám, ez pedig boldoggá tett.