novella_2023_05_05

2023. 05. 05.

A betűkből szavak. A szavakból mondatok. És a mondatok megtöltik az üres oldalt.

Ne gondolkodj, cselekedj ösztönből. Ne legyen kész terved, hallgass a megérzéseidre. És töltsd meg az üres oldalt.

Az üres oldalt megtölti a benned kavargó érzelem, a kezed még lomha, de a zene magával ragad, és nincs visszaút, csak arra eszmélsz, hogy órák teltek el és könnyek csorognak végig az arcodon.

Felejtsd el az összes írástechnikai, szövegszerkesztési szabályt, és engedd, hogy a szíved vezesse a kezed, ne pedig a józan eszed.

Megkönnyebbülsz majd.

Bízz bennem!

Bízom. Bízni szeretnék. Bízni akarok. Bízni fogok.

~

~

A tölgyfa koronája kellemes árnyékot adott a május végi melegben. Marietta hanyagul feküdt, feje alatt a táskája, mellette Keri, aki érdekes módon csöndben volt. Nem vette észre, hogy a lány őt bámulja. A percek csendben repültek, Marietta magában tépelődött.

– Mi a baj? – kérdezte Keri.

– Ezt hogy érted?

– Érzem rajtad a feszültséget.

– Én csak szerettem volna beszélgetni veled. Valami komolyról – Marietta nem nézett Kerire. Félt, hogyha a szemébe néz, a fiú kiolvassa az igazságot a szeméből.

– Mondd.

A lány felült, nagyot sóhajtott, és akadozva belekezdett.

– Lehet, hogy sosem mondtam, de mindig a legjobb barátomként gondoltam rád. Úgy mondtam mindenkinek, hogy igen a Keri, a legjobb barátom, nála jobban senki sem ismer. Persze mindenki furcsán nézett rám, de ezt ők nem érthetik. És tudom, hogy én neked nem a legjobb barátod vagyok, de fontos vagy nekem, és nem szeretném, ha megváltoznának a dolgok az érettségi után.

– Nem fognak – felelte Keri egyszerűen.

– Megígéred?

– Meg.

– Köszönöm – suttogta Marietta a távolba révedve. Elnézett a parkon át, át az épületeken, ki tudja milyen messzire. Keri őt bámulta, ajkán furcsa mosoly játszott. Valami vibrált a levegőben.

Tökéletes időbe fagyott pillanat volt.

Az iskolában kicsengettek, mire mindketten összerezzentek.

Judit mosolyogva lépett ki az iskolából, ám ahogy meglátta a párost, a mosoly kissé az arcára fagyott.

– Sziasztok!

– Szia – Keri és Judit gyors csókot váltottak, mire Marietta kínosan más irányba nézett. Judit diszkréten Keri vállára támaszkodott. Nem kellett viselkedéselemzőnek lenni ahhoz, hogy Marietta levágja Judit üzenetét: ő az enyém. De persze ezzel tökéletesen tisztában volt.

– Én megyek is – állt fel hirtelen.

– Nem maradsz még? – kérdezte Keri. Mintha a hangjában reménykedés csengett volna. De lehet, hogy csak puszta érzékcsalódás volt az egész.

– Nyugodtan maradj még – mondta Judit.

– Nem, tényleg, csak addig maradtam, hogy Keri ne várjon egyedül, meg amúgy is megy a buszom, szóval sietek – Marietta szabadkozott össze-vissza. – Sziasztok!