Az írásról kezdőknek

7. Érzelmek, dráma

Hogyan érdemes dramatikus, vagy érzelmes jeleneteket írni?

Egy műben fontos a dráma és a tragédia is, de mégis mit ne rontsunk el benne? Ha olvastál már olyan romantikus könyvet, ahol két szerelmes karakter folyton félreértik egymást, ezért féltékenységi rohamokat kapnak, az nem éppen jó dráma. Persze egy-két ilyen megérthető, de én személy szerint olvastam már olyan művet, ahol 5-6 ilyen is volt beletűzdelve pár részenként. Ez egy idő után nagyon monotonná tud válni, és néha elrettenti az olvasót a történettől.

Akkor mit érdemes csinálnunk?

Először is lehetnek a műben nagyobb drámák, meg kisebbek is. A legnagyobbat a mű közepére szokás tenni, de szerintem gyakorolhatunk egy kis aszimmetriát is azzal, hogy eltoljuk azt valamerre. Akár kezdődhet az egész mű a nagy drámával, ami esetlegesen megváltoztat egy világnézetet, de végződhet is azzal, nem számít. Az a lényeg, hogy jól megírt legyen.

De mit tartok jó drámának? Ezek lehetnek akár kisebb összezörrenések is két karakter között, de egy nagy is, amit az okozott. Ha lassan nő a feszültség a mű során, esetleg maga az a dramatikus pont elkerülhetetlenné is válhat, ami izgalomban tarthatja az olvasót. Persze ez nem szükséges, a dráma történhet oly hirtelen is, mint a villámcsapás. Egy rossz szó, cselekedet, vagy akár egy félreértés is kiválthatja.

Továbbá beszélni szeretnék nektek egy könyv alap felépítéséről. A legsűrűbben a műben van egy főszereplő, akinek van egy véleménye, tévhite. Sokakban pedig a nagy dráma, vagy tetőpontnál kerülnek szembe azzal az akadállyal, ami megdönti a tévhitüket, vagy megváltoztatja a gondolataikat. Ez lehet az is, hogy szembe kerülnek a legnagyobb félelmükkel. Ilyenkor meginganak, megváltoznak, így képesek lesznek túljutni az akadályon, vagy nem, de eljutnak a végig közben.

Például, ha nekem az a célom, hogy párt találjak, de az a tévhitem, hogy csak szép emberek találhatnak párra és én csúnya vagyok, akkor engem a tévhitem megakadályoz ebben. Mégis szembe jöhet velem egy szerelmi vallomás, vagy egy dicséret, ami ezt a tévhitet egy az egyben megváltoztathatja, így végül talán eljutok a célomig. Persze a történetnek nem kell feltétlen jó irányba változnia. Maga a nagy dráma lehet pont az, hogy egy normálisan gondolkozó emberben kialakul egy tévhit, ami sok rosszhoz vezet.

Ugorjunk tovább! Azon kívül, hogy ne legyen túl sok dráma, milyen ne legyen?

Például túlontúl drámai, sírós, verekedős. Nem minden dráma ilyen. Az egész történhet csendben is, mégis ugyanakkora hatást is kiválthat a nézőből. Lehet dráma egy titok felfedése is, ami alapjában megváltoztatja a történetet, bármi.

Na, és az érzelmek. Mikor érzelmeket írunk le, akkor is először érdemes tisztában lenni vele, hogy pontosan mit is akarunk vele elérni, és egyáltalán fontos-e az a könyvünkben. Ilyenkor tegyünk fel magunknak kérdéseket! Mi ennek a várt hatása? Realisztikusnak tűnik? Te is így reagálnál egy ilyen helyzetben? Vagy képzeld magad a karaktered helyébe, és gondolj bele, hogy mit érezne ő maga abban a pillanatban! Szokása kimutatni az érzelmeit?

Továbbá másik fontos pont, hogy valamilyen szinten mutassuk meg az érzelmek fizikai hatásait is. Például egy szomorú, síró embernek lefelé görbül a szája, és remeg, nehezen vesz levegőt, hüppög. Az orra folyni kezd, a hangja megváltozik. Az arcizmai összerándulnak, az arca megdagad, a szeme bepirosodik és szipog. Egy dühös ember hangossá válik, üvöltözik. A düh sokszor egyfajta veszélyes, stresszes állapot, ezért valószínűleg nagyon dolgozik a szívünk, a légzésünk felgyorsul. Sokan tárgyakat vernek szét, vagy körözni kezdenek a szobában. A túlzott düh sírással is együtt járhat, az ember pedig nem tud racionálisan gondolkozni mérgében, ezért sok meggondolatlan döntést hoz. Van, akinek görcsöl a hasa, a lábai pedig elgyengülnek. A dühös ember képtelen a lazításra is, de ez persze karaktertől ugyanúgy függ. Továbbá felléphet fejfájás, és remegés is, de extrém esetekben talán az a bizonyos vérben forgó szem is.

A düh és a szomorúság túlzásba vitele jellemezhet egy érzelmileg labilis karaktert. Ezeket az érzelmeket mindenki máshogy tűri, van aki azonnal reagál, van olyan is, akiben pedig csak gyűlik, majd egyszer egyben kirobban. Most pedig következzen a félelem. Ha valaki fél, a szíve gyorsan kezd verni, a légzése felgyorsul, testét  veszély esetén elárasztja az adrenalin. Az adrenalin stresszhormon, amely megnöveli az izmok teljesítőképességét. Így az ember képes legyőzni a témadóját, vagy elfutni tőle. Úgyszintén lehet tünete a remegés, a szédülés. Szorításérzet keletkezhet a torkunkban, amely sírás esetében is előfordulhat. Hideg-meleg rohamok is előfordulhatnak, akár felváltva is. Sokszor izzadunk,  mellkasunk összeszorul, a légzésünk nehézkes. 

Ezen kívül maga a stressz is nagyon jól használható. Ha egy karakter stresszes, akkor lehetséges, hogy rejteget valamit, vagy éppen valami nagyon fontos miatt aggódik. Sokan rágják a körmüket, játszanak a hajukkal, dobolnak a lábukkal, vagy éppen birizgálnak valamit, legyen az egy karkötő, a saját karjuk, a tolluk, bármi. 

Jöjjön a boldogság kifejezése. Pillangók a hasunkban, esetleg sírás. Arcunkon mosoly jelenik meg, a fogaink kilátszanak (legtöbbször) a szemeinknél ráncok jelennek meg. A mosolygóráncok igazolják egy mosoly valódiságát. Ha valaki boldog, akkor a szemöldöke is lentebb ereszkedik, a teste el is lazulhat, vagy éppen meg-megrándul tőle. A szemünk félig csukva van, mintha hunyorítanánk. Ha csak félmosolyra húzzuk a szánk, akkor az nem őszinte, kivéve, ha valakinek le van bénulva az a része.

Ennyit tudtam összegyűjteni, a következő részben pedig jön a mutasd, ne meséld típusú dolog!