Gyűlölve szeretlek

𝑃𝑎𝑟𝑡𝑒 𝑐𝑖𝑛𝑐𝑜

Adriana

Csak úgy telnek a napok, hetek és a hónapok. Igazi áldott állapot. Már a negyedik hónapban vagyok. A hasam akkora mint egy fél város, és teljesen felborult a hormonháztartásom. Annyit eszek, mint egy farkas, és iszonyatos kibírnom, hogy ne igyak egy kortyot sem. Pedig ha tehetném, minden egyes nap berúgnék, amíg ez a kis szörny bennem van. Carlos hála istennek felfogta, hogy nem kell minden egyes nap meglátogatnia.

Annyira lelkes, hogy leplezni sem tudja. Tudom, hogy amúgy a háta közepére sem kívánt egy gyereket, de ha már így alakult igyekszik a legjobbat kihozni belőle.

Ami azt illeti, a napokban támadt is egy remek ötletem. Amint megszülöm, adjuk örökbe. Carlos húzta a száját, de ugyanakkor ő is tudja, hogy ez csak jobb lenne a gyereknek.

Nem vagyok anyának való. Főleg, hogy fel sem tudtam rá készülni. Carlos pedig még gyerek, hogyan is tudna felnevelni egyet? És ami a mi kapcsolatunkat illeti... Nos, igazi gyűlölet.

Egy olyan embernek fogok gyereket szülni, aki nem is ismer engem, még egy kicsit sem. Azt lássa, amit én akarom, hogy lásson, nem pedig azt, aki igazából vagyok. Azt hiszi, hogy nagyon okos, és kiismert engem, de közel sincs az igazsághoz.

Fogalma sincs, hogy mi történt velem, ami ilyenné tett. Sőt, el sem tudja képzelni, s addig jó.

Igazából idegesít is ő maga is, de legfőképpen ez az öntelt, arrogáns személysége. Azt hiszi, ha van pénze, meg hírneve, akkor megvan mindene, és ő a valaki. Borzalmas egy személység...

De ma megkell emberelnem magam. Meg ám! Ugyanis ultrahangra megyek. Vagyis, megyünk... Ezt is elintézte. Mondjuk nem bánom, hogy egy családtagja lesz az orvos, mert így legalább biztosan nem fog napvilágra kerülni egy pletyka sem. Igen, szigorúan titkos az állapotom. Senkinek sem mondtuk, vagyis én legalábbis nem. Különösebben nem gondolnám, hogy Carlos megemlítette volna bárkinek is, saját érdekéből. A jó híre mindennél előrébb való...

A feltűnés elkerülése addig ment, míg meg nem érkezett értem a tűzpiros Ferrarijával.

- Még jó, hogy megbeszéltük, hogy semmi feltűnés. - mutattam az autóra.

- Csak szállj be! - legyintett az autóból.

- És mi újság? Hogy vagytok? - pillantott egyet rám, egészen a szememtől a hasamig, majd tekintetét visszahelyezte az útra.

- Nem kell úgy tenned, mintha érdekelne! - ráztam a fejem.

- Tényleg érdekel Ariadna! - vádlón pillantott rám, s a kezét a combomra helyezte. - Érdekelsz te is, és a babánk is. - nézett újra a szemembe. Kicsit fentebb csúsztam az ülésbe, mert annyira zavarban voltam az érintésétől. De kitartóan fogta a combom. Nem vette el, még mikor megmozdultam akkor sem.

- Hát... - kezdtem bele. S nevetve beszélgettünk tovább. Elmeséltem minden apró részletet. Hogy miket eszem, és mennyit, az érzéseket, amik a baba miatt vannak. Összességében nagyon jót nevettünk. Nem is tudom, hogy éreztem e magam ennyire szabadnak, és boldognak magam mellette. Önfeledten szórakoztunk, s ez volt ami számított.

Amint beléptünk az orvoshoz, kissé ideges lettem. Rettegtem, hogy mi fog történni. De fogalmam sincs miért. Tudom, hogy Carlos is, csak ő abszolút nem mutatta ki.

- Gratulálok! Kisfiú lesz! - mosolygott kedvesen az idősebb férfi.

Nem igazán foglaltam helyet a két párt egyik oldalán sem. Nekem igazából mindegy volt, hogy fiú vagy lány lesz.

Miután mindent aláírtunk, s átbeszéltünk, elhagytuk a magánrendelőt. Amint beindította Carlos az autót, a telefonja rácsatlakozott, s így láttam, hogy hívást kezdeményez. A hívott fél anyukája volt.

- Mit csinálsz? - kérdeztem enyhén rémülten, de inkább meglepetten.

- Elmondom nekik a baba nemét.

- Tudnak róla? - estek ki a szemeim. Sok mindenkit feltételeztem, hogy kinek mondta el, de a szüleire pont nem gondoltam.

- Szia Anya! - szólalt fel, miközben az én kérdésemre csak bólintott egyet nyugodtan, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

- Szia Kincsecském! Na mi a helyzet? - harsant fel a vidám hangú María. Hallani lehetett, hogy mennyire izgatott.

- Kisfiúnk lesz. - ahogy ezt kimondta akkor tudatosult bennem, hogy szülők leszünk. Abban a pillanatban esett le nekem minden, de főként a helyzet súlya.

- Ez remek! Minden rendben ment?

- Igen! Jól van mindenki. - ekkor rám pillantott, s fél mosolyra húzta ajkait. - Épp most végeztünk.

- Jaj de jó! Akkor erre jöhetnétek! Ezer éve nem láttam Ariadna-t. - Carlos rám pillantott, s én csak ijedtem, de határozottan ráztam a fejem.

- Rendben! Beugrunk! - húzta ravasz mosolyra ajkait, mire az én állam leesett.

- Várunk titeket! Puszi! - nyomta ki a telefont az aranyos nő.

- Nem láttad, hogy majd leesik a fejem, úgy rázom? - vádoltam meg egyből.

- De láttam! Csak nem érdekelt! - nevetett. Annyira aranyos volt, és olyan jó most vele, hogy nem tudtam haragudni rá. De a stressz kiült az arcomra.

- Ne aggódj! Nincs miért! - fogta meg a kezem, mely a lábamon hevert, s a mondatáig elfordította felém a fejét.
________________________
instagram: stooriesbylaura
tiktok: wattpad.stooriess