Gyűlölve szeretlek

𝑃𝑎𝑟𝑡𝑒 𝑛𝑢𝑒𝑣𝑒

Carlos

Őszintén fogalmam sincs, hogy mi ütött Ariadna-ba az elmúlt két hónapban. Kedves volt velem, törődött velem és szinte már már szeretetet sugározott felém. Anyuékkal is egészen sokat találkozott, és a barátokkal is összeülögettünk. Tetszett így minden. Békés volt, s nyugodt.

Anya szerint a hormonok miatt változott meg teljesen Ariadna, hisz neki is ilyen volt a terhességek alatt.

Ami azt illeti azt hiszem, hogy tudom, hogy miért volt köztünk ekkora nyugodtság. A gyerek nevét illetően... Azóta nem hoztuk fel. Tudom, hogy ő már eldöntötte, hogy bármi más lehet, de Carlos nem. De nekem ezt nem szabad hagynom. Igazából bármi mást sem. Papucsnak fogok tűnni így a barátaink és a családom szemében is. Én pedig nem az a fajta vagyok!

Csak telt az idő, és telt. Már tényleg a véghajrába voltunk, és hála istennek minden rendben volt, mind az anyával, mind a babával. Az összes vizsgálat jól sikerült, s azt mutatta, hogy egy egészséges kisfiunk fog születni.

Repesve vártam már a babánk érkezését, de majd még egy hónap volt hátra... Legszívesebben már most babusgatnám, és még azt is eltűrném, ha rám hányna. Bármit, az én egy-szem fiamnak.

A média továbbra sem tudja, sőt nem is sejti. Igazán remekül titkoljuk. És mindenki más is, aki tud róla. Nem szeretném sem Ariadnat, sem a legkisebb Carlost kitenni ennek az átoknak. Mert oh, ez az...

- Szia! - nyitott ajtót a lány nekem, s máris melegen üdvözöltem.

- Szia! - mosolyodott el ő is, majd lehajolva szájon pusziltam őt.

- Szevasz kishaver! - hajoltam le a pocakjához is.

- Utálom, hogy ekkora darab vagyok. Mint egy bálna... - simított a hasára, másik kezét pedig a derekára biggyesztette.

- Ne aggódj! Nemsokára kipattan a dugó, és leenged az akvárium. - próbáltam humorizálni.

- Hogy te mekkora mókamester vagy. - forgatta meg a szemét, de azért láttam egy fél mosolyt az arcán.

- Többek közt ezt is szereted bennem. - húztam ki magam büszkén.

- Nem mondtam, hogy szeretlek. - ez így igaz. Egyszer sem mondta nekem. Van, hogy eljutunk egy felsőbb szintre, ahova eddig még nem, majd Ariadna mindig meghátrál. Ami nem vaj, mert persze van akinek a lassú tempó diktál, de néha már kimerítő tud lenni a hullámvasutad kapcsolatunk, vagy bármi is legyen ez.

A mondatát elengedve a fülem mellett, beértünk a konyhába.

- És, hogy vagytok?

- Ma is elemében van. - mosolygott, miközben kezébe vette a kést, s folytatta az alma darabolását.

- Vezet? - kuncogtam meg. Az utóbbi időben, mikor izgága volt a fiunk, mindig azt mondtuk, hogy az apjára ütött, s az anyukáját úgy kezeli, mint egy versenyautót.

- Gőzerővel. - nevettünk össze.

- Helyes. Helyes. A kis Sainz. - mosolyogtam büszkén.

- Diaz. - mintha javítani akart volna Ariadna.

- Tessék?

- Mármint, kis Diaz. - nem voltam benne biztos, hogy ezzel most mit akar mondani.

- Miről beszélsz?

- Hát, nem szeretném, ha ilyen közismert lenne a fiam vezetékneve. Ezért úgy döntöttem, hogy az én vezetéknevemet fogja kapni.

- Hogy parancsolsz? - esett le az állam. - És ezt mégis mikor akartad elmondani? Mármint azt, hogy te úgy döntöttél? - hangsúlyoztam a ragozást.

- Carlos... Ne fújd fel! Így lesz a legjobb! - tette le a kést az asztalra.

- Mert te így döntöttél? - kérdeztem gúnyosan. - Nem! - vágtam rá, miközben beállt a csend.

- Tessék? - érdeklődve pillantott felém.

- Nem! Ariadna, nem! Nem engedem, hogy elvedd tőlem ezt is.

- Ezt is? - kezdett hisztérikus állapotba átmenni.

- Nem lehet a fiam neve Carlos? Látod, elengedtem. El, a te kedvedért. De azt már nem fogom hagyni, hogy a tradíciókkal ennyire dacolj! Sainz illeti a babánkat, és kész!

- Majd azt én eldöntöm! - vágta rá üvöltve.

- Kettőnké a felelősség! - üvöltöttem én is.

- Én hordom ki, és én szülöm meg! Semmi közöd hozzá! És nem akarom, hogy a továbbiakban legyen! - nézett a szemembe. Olyan határozott volt, s ijesztő. Elhitette velem azt amit mondott. És fájt.

Feleslegesnek tartottam a továbbiakban is ezt folytatni, ezért hátat fordítva neki a kijárati ajtóhoz sétáltam. Épp a kilincsen volt már a kezem, mikor valami megütötte a fülem.

- Ne! Ne! Ne! - Ariadna hangja kétségbeesett volt, és rémült. Sosem hallottam még így. Aggódva visszafordultam, s a konyhába léptem. A lány egy pocsolya felett állt, majd felnézett rám a könnybe lábadt szemeivel, s az ijedt tekintetével. Realizáltam, hogy az a magzatvize.

- Ez túl korai! - remegő hangon mondta.
________________________
instagram: stooriesbylaura
tiktok: wattpad.stooriess