Homályos tükörkép
Az agyad már teljesen szétesett, arra vársz, hogy valami összerakja. Leveszed a szemüveged, hátha az, hogy homályosan látod a világot megoldja az összes problémádat. Legalább nem látod az arcvonásaidat a tükörben. Újra felveszed, letakarod valamivel a tükröt és behunyod a szemed. Abban reménykedsz, hogyha teljes hangerővel üvölt a zene a fülhallgatódból, akkor végre nem fogod hallani a fejedben lévő hangokat. Ez az ábrándod is mostoha, de azért hiszel benne a végsőkig. Már megint a padlón fekve találod magad. Fogalmad sincs hogyan történt. Nem is nagyon érdekel már. A sötétség egyszerre bénít el és nyugtat meg. Legszívesebben beleugranál, csak azért, hogy a végtelen időkig benne zuhanj. De csak maradsz a földön fekve, és hiába lenne kellemes zuhanni, a kemény padló megnyugtatóan simul a hátadhoz. "Egyszer jobb lesz" suttogja, neked pedig erőlködnöd kell hogy ne buggyanjon ki nevetés az ajkaid közül. Úgy érzed nincs igaza. Tudod hogy nincs igaza, de azért mégis megpróbálsz hinni neki. Mégegyszer, utoljára hinni neki.
