A tükörképen Túl - A Kalózsziget Titka

II. A Potyautas

Thalia La'Arua unatkozott. Ez abban nyilvánult meg, hogy óra közepén a tenyerébe támasztotta az állát, kifelé bámult a tűztemplom olvasótermének ablakán, és épp csak nem horkolt nyitott szemmel. Aki ilyenkor látta, akár azt is hihette volna, hogy valami élethűre festett szobor, ami félórán át meg sem mozdul, sőt, akár soha. Mikor Thalia ilyen volt, semmi és senki nem tudott eljutni hozzá pusztán szép szóval.

– Thalia! – Egy súlyos könyv zuhant Ezrath La'Arua előtt az asztalra, amire végre felocsúdott a lány is. – Megkérhetlek, hogy legalább próbálj úgy csinálni, mint aki oda is figyel az órára?

– Igenis, tanárnő – mormogta félhangosan, és bár a tenyeréből még mindig nem vette ki az állát, legalább nénikéje felé fordult arccal.

Seulyan, Thalia unokatestvére csak a fejét csóválta. Ő sem volt oda túlságosan azért, hogy még július elején is iskolába kell járjanak, de tudta azt is, hogy kuzinját egészen más dolog bántja.

Kezdjük azzal, hogy Thalia nem volt egy átlagos gyerek. Már egészen kiskora óta minden családtagja jól tudta, nem átlagos intelligenciával rendelkezik. Ez eleinte csak abban nyilvánult meg, hogy gyakorlatilag bármit képes volt megtanulni szinte minden megerőltetés nélkül. Legékesebb példa volt erre, mikor az emberek nyelvét mindössze néhány hét alatt folyékonyan megtanulta beszélni. Egy elftől, pláne alig hatévestől ez több mint rekordidő volt. Seulyan maga sem panaszkodhatott, mint elf bőrbe bújt szélsárkány, ő is jóval megelőzte a hozzá hasonló korú gyerekeket, de Thalia egy egész más világ volt szinte minden téren.

Ezrath az első időszakban, mikor hozzá került, azzal tesztelte a vele született tehetségét, hogy sokkal bonyolultabb anyagot tanított neki, amit sokkal magasabb iskolákban tanulna, csak évekkel később. Bár nyilván egy akkor hétéves gyereknek ez normális esetben brutálisan megterhelő és már-már kínzás lett volna, Thalia némi döcögés után hamar bizonyította, hogy képes magolni, ha arról van szó. Ezt persze a nénikéje sem akarta, ezért megbeszélte vele, hogy nagyjából két hónap után visszatérnek az emberek értelmében elemi iskolás tananyaghoz. Mivel Thalia olvasni és írni is tudott már, ezért ezeket az órákat is unatkozással töltötte. Ezrath gyakran le is szidta az öccsét, Arealt, hogy miért tanította idő előtt ilyesmikre a lányát, de hamar kiderült, hogy nem volt ilyesmiről szó sem. Thalia egyszerűen autodidakta módon tanult meg mindent. Ez akkor derült ki, mikor íráskor csak a nyomtatott betűket ismerte, viszont még helyesen írni is hibátlanul tudott. Ekkor minden világossá vált. Thalia nem betűről betűre tanult meg mindent, ahogy iskolákban tanítanák, hanem szavakat tanult meg, és azok használatát is. Elég érdekes módszer volt, viszont olvasni is tökéletesen tudott, ami lényegében dominó effektus módjára működött.

Thalia ugyanis nemcsak szeretett olvasni, hanem a szó minden értelmében könyvmoly volt. Napok alatt akár egy kupac könyvet is képes lett volna kiolvasni, ha arról lett volna szó. Ha belemerült egy jobb regénybe, teljesen elvesztette az időérzékét. Volt, hogy még aludni is elfelejtett emiatt. Odahaza, Thorpioban, a La'Arua család könyvtára már kevés volt neki. Volt olyan könyv azokon a polcokon, amit háromszor kiolvasott már. A kedvence persze az édesanyja saját keze munkája volt, az „Ahol Megdobban a Pici Szív" volt, de nem sokkal maradt el az „Ezer Kaland alatt a Világ Körül" sem, ami ugyan nem szó szerint ezer kalandról szólt, de nagyjából hatvan izgalmas kalandot mesélt el ugyanannak az elvileg fiktív személynek a szemszögéből, aki bejárta az egész világot, szolgált a nagy háborúban, kalózokkal, sivatagi haramiákkal, és néha még nála sokkal okosabb emberekkel vívott csatákat földön, vízen és néha levegőben... Legyen elég annyi, hogy egy olyan kalandozó lelkű gyereknek, mint amilyen Thalia maga is volt, az ilyen könyvek a világ minden szórakozását elhozták írásban. Ráadásul az élénk fantáziájú kislánynak nem esett nehezére maga elé képzelni mindazt, amit olvasott, így egy darabig vélt és valós személyek szellemével hadakozott néha unalmában. Ebbe belevonta Seulyant is, aki aztán ha valami baj történt emiatt, mindig elvitte a balhét.