A Sötét Éjjel Ragyogó Fénye |18+|

Part 5

Fáradtan ébredtem egy karomat simogató alakra.

-Jó reggelt aranyom. Hogy aludtál? - kerdezgetet Amanda.

-Jó reggelt. Mennyi az idő? - pislogtam felfelé.

-Háromnegyed hét van. Szükség lenne pár vizsgálatra, amiket éhgyomorral kell elvégezni, ezért kellett ilyen korán kelned. A szüleid tegnap hoztak be neked pár ruha darabot. Öltözz fel és nem sokára vissza jövök. - már fordult is volna ki az ajtón, amikor megállítottam.

-Voltak itt a szüleim? - néztem rá értetlenül, éreztem, ahogy elkezd remegni a testem.

-Igen drágám.

-De akkor miért nem jöttek be? - egy kósza könnycsepp folyt le az arcomon.

-Dr. Royal kérte, hogy csak azután látogassanak meg, ha már beszélt veled. De most ne ezen gondolkozz drágám. - kiment a szobából engem egyedül hagyva a gondolataimmal.

Felvettem egy fekete melegítő nadrágot és egy fekete trikót. Megmostam az arcom és felkötöttem a hajam. Mire végeztem Amanda is vissza jött.

-Gyere aranyom vérvétellel kezdjük. - sietősen lépkedett előttem egészen egy sárga ajtóig. Megállt, bekopogott majd egy "szabad" kiálltás után be is léptünk rajta.

-Áh jó reggelt Jessica. - üdvözölt a már jól ismert hang. Döbbent arcomat látva kicsit közelebb jött.

-Hadd mutatkozzam be rendesen. Oliver Montgomery szülész nőgyógyász és szexuál pszichológus vagyok. - vilantotta ezer wattos mosolyát.

Döbbenetemben nem tudtam megszólalni. Kicsit távolabb állt majd óvatos mozdulattal elnavigált a vizsgáló ágyig.

-Kérlek ülj ide fel. - amíg én felültem ő hátat fordított és elővett a szekrényből több dolgot is. Majd megfordult és szépen mindent elő készített egy steril tálcára.

-Hogy viseled a vérvételt? Volt már, hogy rosszul lettél utána esetleg elájultál? - kérdezte lágy hangon.

-Nem még sosem. - válaszoltam kurtán lehajtott fejjel. Állam alá nyúlt és felemelte.

-Nézz engem. Ha rosszul érzed magad szólj. - mondta lágy hangon és elkezdte kinyitni a branülöm és levenni a vért.

Egy ideig a köpenyét néztem, majd próbáltam az arcát, de nem sikerült. Hirtelen elkaptam a tekintetem róla. Az ablakot bámulva fura érzés kapott el. Hosszabb pillanatokba telt pislogni és a hányinger első jelei is megjelentek. Rosszul létemet egy hirtelen ajtó nyitódás zavarta meg.

-Baszki. Már azt hittem elszökött. - lépett be fujtatva Mark. Méretre szabott inge és köpenye kiemelte kidolgozott felső testét. Mellkasa gyors ütemben emelkedett fel - le. Már csak kisebb nagyobb foltokat láttam, de azért oda kaptam a tekintetemet.

-Jessi jól vagy? - nagy léptekkel és aggodalmas arccal közelített felém.

-Vegyél mély levegőt és néz Mark szemébe. - utasított Oliver. - Ezaz, mindjárt vége. - levette az utolsó ampulla vért is.

-Hogy vagy? Hányinger? Émelygés? - kérdezgetett aggódó arccal Mark.

-Már jobban. - válaszom nem volt túl meggyőző, mindketten égető tekintettel bámultak.

-Rendben aranyom, most arra kérlek, hogy vetkőz le. Jönni fog egy doktornő, aki megvizsgálja van-e bármilyen látható sérülésed. - magyarázta Amanda, miközben egyre közelebb jött átvágva a fiúkon.

-Erre miért van szükség? Nincs semmilyen sérülésem, nem bántom magam. - éreztem, hogy kezd a testem remegni és kezdek kiborulni.

-Hé. Semmi baj. Ez a protokoll, azért szükséges, hogy össze tudjuk vetni, ha esetleg látunk rajtad egy sebet, hogy itt keletkezett-e vagy már régebben. - végig a szemembe nézett Mark, míg a keze a csuklómra vándorolt és a pulzusom mérte.

A doktornő kopogása zavart meg minket. Amandán kívül mindenki kiment a szobából és csak ők maradtak ketten dr. Millerrel. Minden porcikámat megvizsgálták, lehetséges sebek és hegek után kutatva, de egy-két baleset nyomán kívül semmit nem találtak. Ezek után a pulmonologiára majd a kardiológiára kellett menni, mindenhol rendben találtak mindent. Már kezdtem örülni, hogy végre vissza mehetek a szobámba és pihenhetek egyet, hisz már legalább 2 órája jártuk a különböző orvosokat Amandával, de ő nem a szobám felé vezetett.

-Drágám ez az utolsó állomás mára. - mutatott egy fehér ajtóra. Kopogás nélkül benyitott, majd betessékelt és becsukta mögöttem az ajtót.

-Szia Jessi. - üdvözölt Mark. Egy szó se jött ki a torkomon, csak álltam az ajtóban, mint egy szobor.

-Gyere ülj le. Szeretnék beszélni veled. - mutatott a veleszemben lévő kanapéra. Lassú, de biztos mozdulatokkal elfoglaltam.

-Ha van kérdésed, most felteheted. - meglepett ezzel a mondattal, így elkellett gondolkozom rajta mit is szeretnék kérdezni.

-Miért vagyok itt? - tettem fel bátortalanul a kérdést.

-Jessica. Figyelj. Neked segítségre van szükséged. Valami történt a múltban ami miatt most problémáid vannak. Mielőtt azt mondod nincsenek. Hallgass meg kérlek. - egy bólintással válaszoltam. - Egyeltalán nem normális, hogy nem tudsz aludni éjszaka. Hogy idegességedben és félelmedben remegsz. Zavart vagy ez látszik rajtad, csak segíteni szeretnék. Képzeld el milyen lenne, ha reggel kipihenten ébrednél és a nap első nehézségénél nem kapnál pánikrohamot és kezdenél el remegni. Ugye milyen jó lenne? - szintén csak egy bólintással válaszoltam, közben próbáltam vissza nyelni könnyeimet. - Engedd meg, hogy segítsünk. Csak arra kérlek, hogy légy együtt működő, nyilj meg nekem és ígérem minden sokkal jobb lesz. - nem bírtam tovább, könnyeim megindultak és eláztatták egész arcomat.

-Jol van, semmi baj. Minden rendben lesz. Ígérem. - közelebb jött és átölelt.

Miután megnyugodtam elengedett, de nem ült vissza, mellettem maradt.

-Most vissza kísérlek a szobádba és ha megreggeliztél meglátogat a családod, majd délután még beszélgetünk egyet. - éreztem, ahogy a testembe vissza tér a jól ismert remegés, és kezdem elveszíteni a kontrollt.

-Nézz rám Jessi. - megfogta a kezem, hogy megnézze a pulzusom, majd elfektetett a kanapén. Egyik kezét a mellkasamra tette másikat a rekeszizmomra. - Figyelj. Innen rekeszizomból vegyél mély levegőket. - magyarázta miközben szorította lefelé mindkét kezét. - Ezaz nagyon ügyes vagy. - biztatott, pár pillanattal később a remegésem elmúlt és a légzésem is rendeződött. Felültem és már készültem elhagyni a szobát, de megállított.

-Melyik a legelső emléked a családodról? - kérdezte, végig a szemembe nézve.

-Nem emlékszem. - hazudtam neki, miközben könnyeimmel küzködtem.

-Ki bántott? Anyukád vagy apukád?

-Anya. - mondtam ki megsemmisülve.

-Nem csak testileg, hanem lelkileg is igaz?

-Igen... Ő... Ő. - nem tudtam befejezni a mondatot.

-Ő micsoda? - nem hagyta annyiba.

-Ő tönkre tette az életem.  Folyton bántott és levegőnek nézett, ha rosszat tettem. Soha nem volt ott igazán nekem. Nekem akkora szükségem lett volna rá sokszor, de ő nem is tudott semmiről.

-Ha elmondtad volna nem engedte volna meg igaz? Nem engedett volna el bulizni, szórakozni, pasizni.

-Igen. Mindent megtiltotta, ezért titokban csináltam és...és.........

-És mi történt? - ez volt az a kérdés, amire nem álltam készen.

Nem tudtam válaszolni, csak ráztam a fejem és bőgtem.

-Rendben, gyere ide. - ölelése megnyugtatott.

Vissza mentünk a szobámba, megettem a reggelimet, majd bejött hozzám a bátyám. Mire végeztünk a beszélgetéssel már bőven késő délután volt. Nagyon fáradt voltam és szerettem volna lefeküdni pihenni. Oldalra fordultam, becsuktam a szemem, már majdnem elaludtam, de akkor egy éles fájdalom hasított az alhasamba. Kegyetlenül fájt nem tudtam megmozdulni se, csak csendben össze kuporodtam és utatt engedtem a könnyeimnek.