Érted bármit.... (BKDK- DISCONTINUED)

Szeretni

Deku szemszöge: 

Kacchan illata átjarta a szobát. Semmi sem fájt jobban mint hallani a barátom szavait ahogy vissza emlékezik az estére amikor megpróbáltam megölni magam. A gondolattól kirázott a hideg, de mégsem éreztem bűntudatot.
Erről eszembe jutott a mondat ami kísért mai napig és köztem és Kacchan közé ékelődik.

"Ha hiszel abban, hogy képességgel születsz újra, ugorj fejest a suli tetejéről."

Az emlék hatására kicsit megborzongtam, és eltoltam magam Kacchan karjaiból. Ma itt volt az alkalom arra, hogy ezt kibeszéljük. És meg is tettük...

- Kacchan, mondanom kell valamit. - nyeltem egy nagyot és vártam a reakcióra. A fejemet simogatva kérdőn felvonta a szemöldökét.
- Szóval... A napokban többször eszembe jutottak az általános iskolás éveink, és tudnod kell hogy nagyon szeretlek és egyáltalán nem szemrehányásként hozom fel ezt a témát, de úgy érzem most meg kell beszélnünk, mert már túl késő lesz.

- Hallgatom Deku... - érdeklődő és aggódó fejet vágva szólt.

- Ne értsd félre én szeretlek és tudom hogy nem ugyanazok az emberek vagyunk mint régen de ... amikor eszembe jut hogy mit mondtál aznap amikor kiderült hogy a UA-ba szeretnék jelentkezni, akkor mégis félek és fáj...de tudom hogy nem úgy gondoltad úgy értem nem gondolhattad komolyan amit mondtál az régen volt...gyerek voltál. - kicsit nehezen jöttek a szavak a számra, de végül el tudtam mondani hogy mit érzek.

A terror ami az arcára ült borzasztó volt. A lélegzetemet is vissza tartottam várva a válaszra ... A válaszra amitől annyira féltem.

- Deku figyelj tudom hogy amiket mondtam azok megbocsáthatatlan dolgok, de egy fasz voltam nem tudtam mit teszek... tudom ez nem mentség de mégis... már nem az vagyok aki régen... Szeretlek és örökké bánom amiket mondtam neked és amit miattam átéltél. De amennyire hirtelen jött ez a beszélgetés annak ellenére azt hiszem mindvégig tudtam hogy ez benned motoszkál... mármint amikor hirtelen megérintelek, a kezed és a lábaid megmerevednek, a szemed pedig könnyes. Tudhattam volna hogy valami bánt... sajnálom. - teljesen megszeppentem. Nem tudtam mit kéne reagálnom. Nem tudtam hogy ez volt a reakcióm.

- Én ő... Nem... Nem tudom mit mondjak.

- Hé, Deku...én megértem, mármint én is félnék a volt bántalmazómtól, még akkor is ha "változott". Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy kiengeszteljelek, de ahhoz neked is akarnod kell a gyógyulást. Nem adhatod fel...ne add fel. 

- Kacchan szeretlek, ugye tudod.

- Igen, én is szeretlek, ezért nem hagyom, hogy feladd. Na most pedig készülj mert addig csikizlek amíg vidám nem leszel. - több sem kellett a szőkének nekem esett mintha nem lenne holnap.

- Haha Kach-haha-an! Elég! Hahahaha! - alig tudtam beszélni annyira nevettem. Nagyon régen szórakoztam ilyen jót Kacchannal. Pár perc után mindketten teljesen kifáradva dőltünk az ágyba. Csak feküdtünk egymás mellett. Olyan csönd volt. Szinte hallottam a szívverésem. Hallottam... a ...szívverésem. Erre a gondolatra könnyek szöktek a szemembe. Eszembe jutott anya, az, hogy amikor utóljára láthattam már nem hallottam az ő szívét. Csendesen sírni kezdtem. Egy meleg kezet éreztem a hátamon. Oda kúsztam szorosan Kacchanhoz, amíg ő a hátamat simogatta. Olyan reménytelennek érzem magam. Bármit teszek csak egyre rosszabb lesz minden. Nagyon fáradtnak érzem magam. A testem és az agyam teljesen kimerült. Arról már nem is beszélve, hogy nem maradhatok le az iskolában sem, különben még a végén nem lehetek profi hős. 

- Tudod Deku...az osztályban mindenki nagyon aggódott. Nem tudták hova tűntél, sem azt hogy mi van veled. Még most sem mondta el senki miért vagy itt. Sok mindenkinek nagyon hiányzol. Tudod milyen... nem kell elmondanom. Kérlek.. élj. Annyira üresnek éreztem magam nélküled, mintha elveszett volna egy részem. Nem akarom ezt újra átélni. Te mindig mellettem voltál még akkor is amikor egy pöcs voltam. Hogy? Hogy lehetsz ilyen törődő? Mindenki átsétál rajtad te pedig az arcukba mosolyogsz. Miért? Egyszer tedd azt ami jól esik. Legyél dühös, bunkó. Szeresd magad. Én nagyon szeretlek, nekem elhiszed, hogy szerethető vagy? Hogy mondjam, hogy elhidd?

- Ez nem így működik. Én sem akarok ilyen lenni, de nem megy. Nem tudok változtatni. 

- Azért mert így állsz hozzá! - Kacchan felült az ágyban. Nem értett meg engem. Már ő sem ért meg.

- Deku te nem akarsz jól lenni. És én így nem bírom tovább. Már régóta el akartam mondani neked ezt, de nem akartalak megbántani. - Nem akarom hallani mit akar mondani. Nem vagyok hajlandó meghallgatni, szakítani fog velem és azt nem fogom kibírni. Éreztem hogy a melkasomban a levegő összeszorul. A szívem majd kiugrott a helyéről.

- De! De igen...csak-

- Csak mi?! Miért nem engeded, hogy segítsek? 

- Félek Kacchan azért. Nem tehetek róla. Tudom nem mentség, de ez az igazság. Félek. Félek attól, hogy minden olyan lesz mint régen, hogy bántani fogsz. 

- De ez nem igaz. Nézz rám. Deku...Nézz a szemembe. - Kacchan gyengéden a két tenyere közé fogta az arcomat, és megcsókolt. Úgy ahogy még soha. Lágy és mégis domináns volt. Az ajkai puhán az enyémre simultak. Csak levegőért váltunk el. A világ mintha elcsendesült volna. Semmi nem zavarta a gondolataimat, sőt semmire sem gondoltam csak: Kacchan Kacchan Kacchan. A keze a hátamon vándorolt, a nyakamtól egyre lejjebb csúsztatta végig a gerincem vonalában. Megborzongtam. Kacchan a fülembe súgta: "Ez a büntetésed amiért ilyen csúnyán bánsz magaddal". Újra csókolni kezdett, de most már erőszakosabban, és hevesebben. A nyelvével végignyalt az ajkaimon, és alighogy engedéjt adtam, a számba kényszerítette a nyelvét.

- Ah- Kacc-mhm. - belémfolytotta a szót egy újabb csókkal. 

- Shhh. Most csak csukd be a szemed és egyszer hagyd, hogy azt csináljam amihez értek: szeretni téged. 

Kacchan felhúzta a pólómat, és a hasamra hintett puszikat. A hirtelen gesztustól a levegő bennrekedt a tüdőmben, és egy nyögéssel szökött ki. Minden erőmmel azon voltam, hogy minél halkabb legyek de ahogy a szerelmem egyre lejebb haladt, és annál nehezebb volt kordában tartani a hangom. Kacchan hirtelen elkezdte szívni a hasam és ez az a pillanat volt, amikor már nem tudtam visszafogni magam. A tenyerét a számra tapasztotta és a fülemhez hajolt

- Nem szeretnéd hogy meghalljanak ugye? Légy jó fiú...Kacchanért. - annyira vonzó amikor ezt csinálja. Engedelmeskedtem, és engedtem, hogy folytassa amit elkezdett. 

Kacchan egész nap velem maradt a kórházban. Végig csak beszélgettünk, és élveztük egymás társaságát. Nem volt már régóta ilyen pillanat köztünk. A kapcsolatunk mindig erős volt, de most mintha jobban megértettük volna egymást... szavak nélkül. 

Nos ismételten elhoztam egy új részt nektek. Kicsit úgy érzem most, hogy nyugodtabb és jobb kedélyűre sikerült kerekítenem a történet ezen szálát, de nem kell aggódni még bőven lesznek intrikák és fájdalmak amit a két hősszerelmesünknek túl kell élnie...vagyis meg kell próbálniuk. Remélem hogy még tudjátok követni a szálakat, és a történteket, gondolkodom egy kisebb összegzésen a könnyebb megértés érdekében. Kérlek írjátok meg, hogy van e szükség ilyenre vagy nincs. A következő részig mindenkinek jó olvasást kívánok.