Érted bármit.... (BKDK- DISCONTINUED)

idk

Midoriya szemszöge:

Végre ez a nap is eljött. Haza mehetek a kórházból. Már jó ideje vártam ezt a pillanatot, de mégis van bennem valami más érzés is. Mintha valami vissza akarna tartani. Még nem állok készen vissza menni suliba, de muszáj. Ha többet hiányzok, akkor évet kell ismételnem és az végleg tönkre tenne mindent. A kisebb "vakációm" alatt, Kacchan segített nekem a tanulásban, és mindig segített pótolni, ha éppen aznap nem voltam szalonképes. De ennek, hogy ennyit törődik velem, meg van a böjtje. Mostanában mintha picit másabb lenne. Túlságosan sokat teszek a vállára azzal, hogy itt vagyok. Neki sem egyszerű ez a helyzet. Mikor velem van próbál mosolyogni, és boldog lenni, de észre veszem amikor valami nincs rendben vele, és most látom hogy máshogy viselkedik mint szokott. Nagyon fáj, hogy így elszomorítottam a szerelmem. Ez volt az utolsó dolog amit valaha tenni akartam, de számomra már a gyógyulás nagyon sok energia befektetéssel és idővel jár.

Mióta az eszemet tudom gyógyszert szedek mindenféle mentális problémára. Anya halála után annak ellenére hogy először úgy tűnt nem olyan rossz a helyzet mintha mégis mindig vissza jutna oda ahonnan elindult. Nyilván voltak olyan időszakok amikor jobban éreztem magam, de valahogy az sem volt elég jó. Amikor semmi nem történt és nem volt bajom, akkor már unalomból is falcoltam. Ez már az életem része és nagyon nehezen tudok meglenni nélküle.

Az első évben mikor öltöztünk gyakorlatra akkor még megkérdezték sokan mik azok a hegek a kezemen, de mindig el tudtam fedni azzal hogy a képességem miatt van, mert nem tudom jól használni még. Természetesen mostmár nem tudok ezzel takarózni és ez másoknak is fel tűnik. Legalábbis szerintem. All Might is megkérdezte már párszor meg Aizawa sensei is. Recovery Girl valószínűleg pedig már tudja, vagy legalábbis sejti hogy mi a helyzet.

Rossz hogy ismét ki kell majd harcolnom a bizalmat a tanároktól és az osztálytársaimtól. Mindenki aggódik de valahogy mégsem értenek meg úgy mint Kacchan. Ő sosem csesz le amikor észre veszi hogy vágom magam. Legalábbis nagyon ritkán. Nyugodt és kimért. Ezt valószínűleg ha másnak mondanám nem hinné el hogy a szőke tud ilyen is lenni, de ez a valóság. Kacchant egyszerűen elárasztják az érzelmek és emiatt lesz dühös. Amikor velem van ritkán kiabál... mostmár.

Régen más volt a helyzet, de az régen volt. Próbálom elfelejteni azokat az időket, de nagyon sok vegyes érzésem van Kacchannal és az alsó középpel kapcsolatban és ezek nem segítenek. Nem akarok mindent elfelejteni, de a rossz emlékeket meg mégsem bolygatnám újra.

Sokszor gondoltam arra hogy szünetet kéne tartanom Kacchannal, de valahogy nem visz rá a lélek. Túlságosan szeretem őt. Annyi mindenben mellettem van és pont emiatt lenne jó mindkettőnknek egy kis szünet. Nem jó ha ennyire sokat vagyunk együtt mert ha csak velem foglalkozik akkor ő is belerokkan. Kacchant minden áron meg fogom védeni attól hogy egyszer olyan lelki problémája legyen amit én okoztam.

A mai nap volt az utolsó amit a kórház védelmező falai közt tölthettem. Szinte már itt laktam. Mintha otthon lettem volna. Sokat jártam ide régen is úgyhogy már sok dolgozót ismertem. Az ápolók többsége tudta a nevem és próbálták néha színesebbé tenni a napjainmat. Ha az ember kórházban van nem kell törődnie semmivel. Etetik gondját viselik neked csak arra kell figyelni hogy "meggyógyulj". Ez így jól hangzik, de természetesen nem azért van valaki kórházban mert sziesztázni jött.

Kinéztem az ablakon aminek a sarkait zúzmara díszítette. A januári hideg a legborzasztóbb. Minden olyan nyirkos és hideg és fagyos. Az egyetlen személy aki még télen és fagyban is képes felvidítani az Kacchan. Úgy érzem nem mondom elégszer, de ez a srác a leggyönyörűbb szemekkel lett megáldva. Annyira szép a színük akárcsak egy vörös pókliliom. A szőke haján pedig a téli nap sugarai táncot járnak akármikor megmozdítja a fejét. A bőre akárcsak egy porcelán babáé, de a keze mégsem teljesen puha. Néhol van egy két seb és heg, de arányaiban gyönyörű kezei vannak Kacchannak. Hosszú ujjai és eres kezei pirosak a hideg csípős fagytól. Az enyémnél sokkal nagyobb méretű a tenyere ebben ezért egy kezével képes lefogni mindkét kezem. Ez elég szexi tud lenni ha őszinte vagyok, de ezt nem fogom neki bevallani, nehogy túlságosan a fejébe szálljon a dolog.

Ahogyan elméláztam a szerelmem külső jegyein, kopogást hallottam a hátam mögül.

- Midoriya- kun, látogatóid vannak. - a fiatal ápoló betessékelt két alakot akiket már túl jól ismertem. Aizawa sensei és Kacchan volt az. A szívem nagyot dobbant amikor megláttam a szőkét a magas vékony tanár mellett. Felcsillant a szikra a szememben ahogy közeledett felém. Közelebb és közelebb lépett, majd megállt várt pár másodpercig és kitárta a karjait.

Hát gondolom mindenki aki még olvasta ezt a könyvet rájött hogy nem nagyon tudom már folytatni. Sajnos már az időm sem engedi és valahogy az egésztől elhidegültem. Már nem tudok úgy írni ahogy régen és már számomra ez nem hoz örömöt úgyhogy úgy döntöttem hogy nem folytatom ezt a könyvet. Természetesen ez nem azt jelenti hogy soha nem jövök vissza, ki tudja lehet majd egyszer megint megjön hozzá az ihlet. Addig is szeretném megköszönni mindenkinek aki olvasta ezt a betűtömkeleget, és támogatta a munkásságom. Puszika mindenkinek 💗

Discontinued 2025.01.05