Lila jácintok [Levi x Reader] FORDÍTÁS

- Vörös szegfüvek -

-Pokróc?

-Nem neked hoztam.

Még mindig vigyorogsz, ami bosszantja, de hát már idehozta azt az istenverte dolgot, szóval akár használhatná is. Kihúzza a takarót, megpróbálja szétteríteni, és legalább két méterre tőled leteszi. Rámosolyogsz, ő pedig rád néz, miközben leereszkedik a földre, és keresztbe teszi a lábait.

-Azta.-szólalsz meg vidáman. -Lenyűgöző.

-Lenyűgözött, hogy tudatában vagyok a fűben élő összes rohadt rovarnak?-szólal meg Levi, keresztbe fonva a karját. -Lenyűgözött, hogy a fűfoltokat kínszenvedés kiszedni? Lenyűgözött, hogy van agyam?

-Lenyűgözött, hogy csak miattam kihoztál egy takarót.

-Nem neked van.-szisszen fel.

-Hogy van a kaktuszod?

-Létezik.

-Igen, szokásuk.

A szellő belekap a hajába, melynek következtében pár tincs lágyan a szeme elé omlik. Rád néz; úgy tűnik, téged nem zavar. Sőt, úgy látszik, élvezed a kellemes szellőt. Szemeid lecsukódnak, mosolyogsz, ahogy a fuvallat megcsapja orcádat. Mikor rápillantasz, rádöbben, hogy téged bámult. Gyorsan el is fordítja tekintetét.

-Hülye vagy. - mondja.

-Spontán.Hűha. -kötekedsz.

Incselkedés. Te kötekedsz vele? Nem tudja, hogy mit érezzen ezzel kapcsolatban.

-Nem az. -vágott vissza, homlokát ráncolva.

-Mindig az vagy.

-Mindig.

-Igen, Mindig.

-Csak nem lehetek az állandóan.

-Pedig de.

-Bizonyítsd.

-Szó szerint egy kibaszott mező közepén fekve, virágokkal, titánok hulláival körülvéve.

-Nem a fényesebb pillanataim közé tartozik. - ismered el. Előrehajolsz, hagyod, hogy ujjaid végigsimítsanak a pázsiton. Még mindig mosolyogsz, csak most egy kicsit búsabban, gondolja. Már-már... vágyakozóan...azóta zavarja ez - te, azon a virágmezőn -, mióta meglátott téged benne. Így hát végre rákényszeríti magát, hogy megkérdezze;

-Miért tetted volna?

-Mármint mit? -nézel a férfira.

-Feladni.

-Mondtam már.-fordítod el a tekinteted. -Gyönyörű hely a halálhoz.

Levi azon tűnődik, hogy a Felderítő egység történetében volt-e még valaki, aki ennyire zavarta volna. Hange-n kívül.