Ellenség?-BAKUGO READING

"Csapattárs, barát? Vagy talán... barátnő?" (Alcím: A vidámpark) |7.rész|

A lány, alapból sem valami nagy alvó. De az idegen hely miatt, míg annál is nehezebben álmodta az igazak álmát. Féltette Rikut. Szinte idegeneknél hagyta itt szeretett öccsét.
Hironak igaza lett. Reggel egy ott dolgozó hozta be a reggelit Diananak illetve Bakugonak. A fiú amilyen gyorsan csak lehetett a lány mellé ugrott az ágyba. A szituáció nagyon érdekes volt. Soha sem voltak annyira közel egymáshoz, mint akkor. Persze csak fizikailag. Nem igen beszélgettek egymással, s amit mondtak is a másiknak ködös és sablinos volt.

-Hiro kérte hogy majd menjük be az irodájába, mihelyst a szülő városunkba vissza értünk.-adta meg az információt Iziku. Már a lakókocsiban ülve, sokkal inkább fetrengve az álmosságtól.

-Na és... Bakugo! Hogy telt az estétek?-vetett egy eléggé perverz vigyort a piros hajú. Két falat alma között.

-Te hülye!-csattant fel Diana.

-Tömd inkább a pofádat! Ahoz legalább értesz!-vetett egy halálosan komoly pillantást Kirishimára a szőke.

Az út alatt jobban megismerkedtek. Diana megtudta hogy Izukut, édesanyja nevelte fel egyedül. És valójában Kirishimának nem piros az eredeti hajszíne. De ami közös volt bennük négyőjükben, az az hogy mindenki az MHA hősképzőbe fog járni.

A lány, s a szőke, nem meséltek magukról semmit. S egymást sem kérdezték.

Az út hamar eltelt, bár nem a jó társaságnak volt köszönhető. A fiúk leragadtak az MHA mesélésével. Míg a lány gondolkodott. Diana igen is aggódik, az esetleges elutasítás miatt. Hisz a MHA az egyetlen középiskola, amit megjelőt a jelentkezési lapon. Ha az nem fog neki összejönni. Akkor bukott mindent. A nagy álmát, hogy egyszer híres s sikeres hős lesz belőle. S édesanyjának, Alissának sem tud bizonyítani, hogy minden csak akarat kérdése.

Riportereből, s fotósokból nem volt hiány. A fiúknak mintha már megszokott volna ez a nagy felhajtás. Diananak míg mindig szokatlan, nem is hiszi, hogy hozzá tud szokni, mint ahogyan a fiúk tették.

-Hogy telt az utazás Tokióba?

-Igaz az hogy Bakugo és Hagino egy szobában aludtak?

-Az emberek kérdéseket akarnak!

-Hamarosan lesz majd egy interjünk, a jegyeket meglehet vásárolni. Aki nem engedheti meg magának, az interneten keresztül is figyelhet minket! A kérdéseiket ott is feltudják nekünk tenni!-mondta, sőt inkább kiabálta Bakugo, miközben pár ócska, hidrogénezett cafka lányoknak írta alá a mellét.

Gusztustalan...-gondolta magában Diana.
Hogy képes ezt megtenni? És kitudja hogy ez mégis hanyadik ilyen lány volt. S mosolyogva képes újra és újra megtenni. Ezek nem férfiak, míg kisfiúk. Akinek nagy hatalom van markában a híressége, s a jóképűségge miatt. Rengetek lány, adja magát ennek a kisfiúnak. Abba reménykedve, hogy ő az utolsó számára. Megsúgom... aki egyszer elkezdte, nem fog leállni.
Diana soha nem adná magát holmi szedett-vetett majom kisgyereknek. Ő férfit igényel. Olyat ki vigyázz rá, bátorítja ha szüksége van rá. Diana sohasem értette a lányokat sem. Teljesen felcserélik a szerepüket. Az utcán kurvák, az ágyban pedig kislányok. Nem fordítva kéne? Hogy tudják ennyire eldobni maguktól az emberek a méltóságukat? És az, hogy még a fiú is csak most kezd neki a középiskolás éveinek, s két kezén nem tudná megszámlálni, hány lánnyal is bújt már ágyba. Szégyenteljes...

Mire Diana fejében, végig futottak gondolatai, mikkel az egész világnak tisztába kéne lennie, újra tömör fa ajtó előtt találta magát. Majd Izuku, illedemesen kopogott, majd benyitott.

-Jaj de jó hogy jöttök! Olvassátok csak el!-dobta az újságot a boxolóknak.

Az újság elejére, nagy kani betűkkel ki volt írva: "Szerelem a láthatáron?"
S csatoltak a lesifotókat, Dianaról és Bakugoról. Melyek az étterem előtt készültek.