SZJG: Az olvasó lány

A haza út

Másnap korán sikerült felkelnem, ugyanis mikor kinyitottam a szemem, egyből megpillantottam a falon lógó órát, amely 6:13-at mutatott. Mivel semmi kedvem nem volt kikelni a pihe puha ágyból, ezért úgy gondoltam, hogy elolvasom még azt a 100 oldalt ami a Francia hadnagy szeretőjéből maradt. 

A könyv az ágy melletti éjjeli szekrény tetején pihent. Olyan jól elhelyezkedtem, hogy nem is akartam megmozdulni, de aztán erőt vettem magamon, és az olvasmány felé nyújtottam a karomat, hogy elérjem. Pechemre a komód egy kicsit messzebb volt, mint amire számítottam, így mikor már majdnem elértem a regényt, az egyik lábam, amivel az ágyamszélén támaszkodtam, megcsúszott, így nagy sikítás kíséretében, leesetem az ágyról.

Fáradtan keltem fel a padlóról és törökülésbe húzva a lábaimat, levettem a könyvet az éjjeli szekrényről, amely egy kicsit ferdén állt rajta, mivel az esésem utolsó pillanatában még sikerült megmozdítanom.

- Végre! - sóhajtottam fel, majd felcsaptam a könyvet, és folytattam ott, ahol abbahagytam. Csak arra nem számítottam, hogy az előbbi kis műveletemmel felkeltem a nagyiékat.

- Reni! Mi történt? Minden rendben? - tört be Nagyi a szobába kómás arccal, még mindig hálóingben. A nagyapa pedig mögötte állt és álmosan nézett rám.

- Nincs semmi baj, csak levettem innen a könyvet. - mutattam fel a Francia hadnagy szeretőjét, mire a Nagyi, hitetlenül bámult rám, majd megrázta a fejét.

- Ezért kellett felébreszteni az egész lakóházat a sikolyoddal? - kérdezte, mire elhúztam a számat.

- Hoppá - mondtam miután eszembe jutott a sikításom, ami kicsit sem volt mondható halknak.

- Bizony, hoppá! - reagálta le a Nagyi, majd kissé nyugodtabban hozzátette, hogy több ilyen ne forduljon elő, majd nagyapával a nyomában, kisétált a szobából és becsukta maga mögött az ajtót.

Nagyot sóhajtottam, majd felálltam, de éreztem, hogy a bal térdembe bele hasít a fájdalom. Valószínűleg az előző mutatványom miatt. No comment.

Az ágynak támaszkodva, sikerült felkelnem a földről, majd úgy döntöttem, hogy előbb felöltözök és majd utána folytatom a könyvem olvasását.

Egy sötétkék színű convers-t választottam cipő gyanánt, egy kék farmer short-ot és egy sima, fehér pólót. Miután felvettem a ruháim és az órára néztem, rájöttem, hogy egyáltalán nem lesz időm folytatni a könyvemet. Max a repülőgépen, ugyanis hirtelen ért a felismerés, miszerint 10-kor indul a gépem Budapestre. A készülődéssel teljesen elment az idő.

Na, most aztán elkezdtem kapkodni, ezért a ruháimat nem hajtottam össze, hanem csak beledobáltam a bőröndömbe, reménykedve, hátha majd le tudom csukni a fedelét a sok össze-vissza benne lévő ruhadarabtól. Miután az összes ruhám a bőröndben landolt, akkor kezdődött csak a neheze. Hogy mégis hogyan fogom összehúzni rajta a cipzárt. Egy ideig szerencsétlenkedtem vele, de aztán sikerült bezárnom a bőröndöt, így fáradtan dőltem neki a komódnak. De tudtam, hogy még van pár dolog amit el kell, hogy rakjak, ezért a telefonomat, a könyvemet és még pár kisebb dolgot beletettem az válltáskámba, majd a bőröndöm fogantyúját megragadva, kinyitottam az ajtót és beléptem a nappaliba.

A nagyszüleim ott ültek az asztalnál és a megérdemelt reggeli kávéjukat fogyasztották, mikor odaértem. Ők is tisztában voltak vele, hogy mikor kell indulnom és ezért nem is figyelmeztettek. Ugyanis tudták, hogyha a fejemhez vágják azt, hogy mennünk kellene, még jobban bestresszeltem volna és akkor biztosan nem készültem volna el.

Miután megitták a napi koffein adagjukat, elindulhattunk a reptér felé. Taxival mentünk, az út majdnem egy órát vett igénybe, de nem zavart, mivel szerettem csakúgy nézni az elsuhanó tájat az ablakon át. Sorra mentünk el a felhőkarcolók mellett, amik már a felhők alját súrolták, a sok kis üzlet mellett, amelyekben korán reggel is nagy volt a nyüzsgés.