Egy 16 éves lány. Akinek az élete tele van kínnal és szenvedéssel, de ez az egész teljesen meg vátozik amikor el dönti hogy neki ebből elege van és ennek ő véget vet. De ezek után az élete még rosszabb lesz vagy jobbra forul? Ha érdekel akkor tarts...
A nevem Kurosaky Kiara, 16 éves vagyok és így nézek ki csak vörös szemekkel:
Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
Az életem nem túl fényes. Mikor meg születtem egy furcsa tetoválás jelent meg az oldalamon, és az még azóta is ott van. Eleinte senki se vette figyelembe, mert nem látták értelmét foglalkozni vele. De azóta furcsa dolgok történtek.
Természet feletti képességeim lettek, amiknek egy része iszonyú fájdalmakkal járt. Eleinte csak 1-2 képességem volt, de ez már azóta gyarapodott és már nem tudom követni. Azzal viszont tisztában vagyok, hogy ez nem normális. (ki gondolta volna)
Amióta fény derült a képességeimre nagyjából mindenki elítél, szörnyetegneki hív, és fél tőlem 2 ember kivételével. Az egyik kivétel a nálam 2 évvel fitalabb húgom Kira és a 4 évvel idősebb bátyám Kevin. Egyébként van még 2 bátyám, ők ikrek és nagyon gonoszak és irritálóak.
Kevin és Kira nincsenek jóban, mert Kira Mindig szivatja kisebb-nagyobb dolgokkal Kevint. Na de menjünk egy kicsit tovább az időben.
Anyámék sokat bántottak fizikailag és pszichikailag is, konkrétan gyűlöltek amiért más voltam mint a többiek. Majd apám egyszer csak be jelentette hogy-mindenki száljon be a kocsiba mert el megyünk egy gazdag férfihoz aki pénzt ajánlott fel!
Úristen és mennyit?-visította rögtön anyám
Sokat, nagyon sokat- válaszolta apám
Majd el is indultunk. A kocsiban még kiderült hogy engem akartak el adni, mert ha már másra nem is vagyok jó számukra, akkor legalább azzal hogy el adnak lesz pénzük. (nagyon kedvesek igaz?) Igaz azt eléggé furcsáltam hogy Kevin nem jött velünk, mert soha se szokott ki hagyni hasonló eseményeket. Mindig ő szokta le beszélni a szüleimet az ilyen dolgokról.
Amikor meg érkeztünk arra senki se számított hogy amint belépünk az ajtón a hatalmas épületbe, Kevin fogad minket széles mosollyal. És kép szakadás...
Vissza a jelenbe...
Itt vagyok meg kötözve egy pince szerű helyiségbe. Ha tippelnem kéne, akkor valószínűleg le ütöttek. A végtagjaim sajognak, és nem nagyon tudok mozogni. Az egyetlen fény az ajtó túloldaláról szűrődik be, ami mondhatni nem túl sok.
Egyszer csak férfi hangokat hallok, és nyitódik az ajtó meg fel kapcsolódik a lámpa.
Nocsak nocsak a szépség fel ébredt-mondja az ismeretlen de már idegesítő férfi.
Mit akartok tőlem? Ígyis úgyis meg kaptatok volna, mert gondolom nektek akartak el adni. Szóval mi a francra jó ez az egész?-Kérdezem
Nézd meg még csak most kelt fel, de már be nem áll a szája.-Mondja az idegesítő idegen az eléggé helyes haverjának.
Nyugi kislány, gondolom találkozni akarsz a kis családoddal szóval el viszünk hozzájuk. A nyomorék haveromról meg ne vegyél tudomást. Amugy Noah nak hívnak, a haveromat meg csak hívd puhapöcsnek.-mondja a helyes Noah
Rendben-Válaszolom
Át vittek abba a szobába amelybe a "családom" van. Ami a szemem elé tárult az egyszerűen szörnyű...
Kedves olvasó! Ha esetleg az első történetemet olvasod, kérlek vedd figyelembe hogy még csak most kezdtem el írni. Örülnék néhány építő kritikának, kommentnek, vagy esetleg tanácsnak. Remélem tetszeni fog a folytatás, addig is jó olvasást. <3
