Ami a szemem elé tárult az egyszerűen szörnyű, minden tiszta vér volt, volt akiről nem is tudtam teljesen meg állapítani hogy kicsoda.
Mindenkit meg kínoztak és meg öltek.De mégis miért csináltátok ezt? A húgomat miért kellett? ő nem is tett semmi rosszat!-ordítottam zokogva.
Ez volt a parancs, így ezt teljesítettük.-Válaszolta Noah érzéketlenül
Ezek után nagyjábol 2 hétig de lehet az több is volt nem tudom, mert teljesen el vesztettem az időérzékemet. De az fix hogy hosszú időn keresztül abból álltak a napjaim hogy vért vettek és kísérleteztek rajtam, meg hát ha éppen a pszichopata volt műszakban akkor ő hobbiból és viccből meg is kínzott.
De már kezdett nagyon elegem lenni. Annyi ismeretlen szert tettek a testembe hogy már azt sem tudom mi vagyok pontosan. De az biztos hogy egy szörnyeteg.
Kiterveltem hogy megszökök. Már azt is ki terveltem hogy hogyan. Mert mikor kísérleti "nyúlnak" használnak, olyankor át visznek egy másik épületbe, és mivel csak 1 őr szokott úgy mond "kísérőként" jönni velem ezért az még meg oldható hogy ki ütöm, aztán ki surranok a a parkolón keresztül. Az az egyetlen hely amit nem őriznek.
...
Már lent voltam a parkolóban, de hangokat hallottam és meg ilyedtem ezért be bújtam egy random fekete autóba, az egyik képességemnek köszönhetően (mert képes vagyok át menni dolgokon). El bújtam a kocsi legaljánál az ülés mögé hátha nem vesznek észre.
De valami random férfi be ült a kocsiba amibe benne voltam. És el hajtottunk, nem vett észre hála a jó égnek.
Meg álltunk egy benzinkúton és míg ő be ment venni ezt azt addig én ki surramtam és el bújtam egy bokorba, mert ötletem sincs hogy ez után hogy tovább.Gondolkodj Kiara gondolkodj, nem lehetsz olyan hülye hogy meg szöksz de ötleted sincs hova mész. Na jó kit áltatok pontosan ez van.
Azt jól tudom hogy mit akarok, de arra még ötletem simcs hogy én ezt hogy fogom meg valósítani. Mert az mind szép és jó hogy normális életet akarok de azt valahogy el is kell érni.Végül el indultam az út szélén hátha ki jukadok valamerre, de nem volt túl nagy szerencsém.
De mikor le ültem pihenni, egy random kocsi meg állt mellettem. Nem kell mondanom nagyon meg ilyedtem. Attól féltem meg találtak, pedig már jócskán távol voltam tőlük.
A sofőr aki kinézete alapján 18 év körül lehetett, szőke haj és kék szem, edzett felsőtest.
Tudjátok az a tipikus szőke herceges be ütés.Ha ki nézelődted magad akkor szólj-mondta a srác kaján vigyorral a képén
Mit akarsz?-kérdezem kicsit flegmán
Nyugi van, csak elég szarul nézel ki és gondoltam megkérdezem hogy segítsek e valamiben.-mondta egyhangúan
Ez nem túl bizalom gerjesztő.-gondoltam magamba
Kinek dolgozol? És mi a francokat akarsz tőlem?!- emeltem fel a hangom
Mondom hogy segiteni akarok. És mi az hogy kinek dolgozom?-értetlenkedett
Csak segíteni akarok, mert látszik rajtad hogy szarul vagy. Elvégre basszus nézz már magadra tiszta vér vagy, mit vártál hogy csak úgy el megyek egy vérben úszó nő mellett?!- kérdezte már kicsit idegesenIgen azt hittem, és kössz de nincs szükségem egy idegen segítségére akiben még csak meg sem bízom.- válaszoltam flegmán
Édes istenem olyan nehéz lenne elfogani a segítséget?! Tudom min mész keresztül, mert nem te vagy az egyetlen akihez kegyetlen az élet. Ezért szeretnék segíteni, de arra csak akkor vagyok képes ha engeded. Szóval légyszíves engedd hogy legalább a házamhoz ek vigyelek és el lássalak.- mondta azzal a csodálatos mély hangjával
Rendben, de ha bármi másban mesterkedsz előre mondom hogy ki nyírlak- egyeztem bele
Jólvan kislány, ha úgy véled rosszban sántikálok azt csinálsz velem amit akarsz- mondta egy vigyor és egy kacsintás kiséretében
Be ültem az autóba és el indultunk a háza felé.
Út közben arrol kérdezgetett hogy mit tervezek, hogy mi lesz ez után.
Így el mondtam neki hogy egy normális életet szeretnék. Iskolába akarok járni, barátokat szerezni, és szerelmesnek lenni, ez minden amit szeretnék.Ha akarod lakhatsz nálam, a szüleim valószínűleg meg engedik ha el mondod nekik hogy mi történt. És ha akarod járhatsz abba a suliba amelyikbe én, és akkor tudnék segíteni a beilleszkedésbe, úgyis régóta akarok egy húgicát.
Rendben, örülnék neki. De biztos meg engdenék a szüleid?- kérdezem félve
Persze ezen ne parázz- válaszolja nyugodtan
Kb 1 óra kocsikázás után meg érkeztünk egy rohadt menő házhoz, ami hatalmas volt.
Te tényleg itt laksz??- kédeztem teljesen elképedve
Igen, talán nem tetszik?- kérdezte szomorúságot tettetve
Ez egyszerűen elképesztő- csodálkoztam
Jut eszembe a nevem Zack William- mutatkozik be
Ohh tényleg az én nevem Kurosaky Kiara.
Egyben szép és szokatlan neved van- mondja rám se nézve
Köszi azt hiszem- köszönöm meg kicsit bizonytalanul
Mert hát most őszintén erre mit lehet mondani?Na mindegy lépj csak beljebb- invitál a házba
A ház nem csak kívűlről tűnt nagynak, hanem belülről is elképesztő volt. Amint be lépsz eléd tárul a hatalmas nappali, mögötte egy medencével, ha el mész jobbra ott van konyha, amiben épp egy séf értitek egy SÉÉF tevékenykedett. Balra egy edzőterem egy hozzá tartozó öltözővel. A nappaliból egy lépcső vezet fel az emeletre ahol a hálószobák és a fürdők találhatóak.
Ha ki megyünk a medencéhez onnan egy kisebb lépcső vezet le az udvarra ami egyszerűen hatalmas.Miután körbe vezetett el mondta melyik lesz az én szobám, és hogy pont az övé mellett van. Meg hogyha bármi van neki szóljak, mert a szülei elég ritkán vannak itthon. Például most sem voltak mert üzleti úton vannak és 3 nap múlva jönnek vissza.
Majd fel hívom a szüleimet, és ők majd el rendezik a sulit meg mindent. Addig is éretd otthon magad, és kb 2 óra múlva átjön néhány haverom, és szeretném ha találkoznál velük.- mondta kedvesen
Rendben, és köszönöm. De ha nem baj addig fel mehetek a szobámba?-kérdeztem
Persze hogy nem baj. Érezd otthon magad, majd szólok ha itt vannak. Addig pihend ki magad. Tetettem be ruhákat a szekrénybe, nyugodtan használd őket.- mondta Williem
Rendben.-választoltam
Szobám amit kaptam gyönyörű. Ahogy be lépünk a szobába a hatalmas ablak előtt van egy piros és feket színben pompázó francia ágy, jobb oldalt egy írósztal, és egy szekrény tele női ruhákkal, bal oldalt pedig egy saját fürdőszoba.
Le fürödtem jó meleg vízbe és olyan jólesett, hogy majdnem bealudtam, de erőt vettem magamon és ki száltam, majd fel öltöztem. Be döltem az ágyba és aludtam mint a bunda.
Vajon Williem haverjai bírni fogják Kiarát vagy ki lesznek rá akadva?
A következő részben kiderül.Ez a rész kicsit hosszúra sikeredett. De azért remélem tetszeni fog.
Puszi: Lejla 😘
YOU ARE READING
A fura lány
RomanceEgy 16 éves lány. Akinek az élete tele van kínnal és szenvedéssel, de ez az egész teljesen meg vátozik amikor el dönti hogy neki ebből elege van és ennek ő véget vet. De ezek után az élete még rosszabb lesz vagy jobbra forul? Ha érdekel akkor tarts...