1. Rész Új Város, Új Lakótárs

11 1 0
                                    

Ma utaztam otthonról Oroszországba, hogy felkészüljek életem legelső mű jégkorcsolya versenyére.
Otthon is jégkorcsolyáztam, csak nem verseny szerűen, mert arra nálunk nincsen lehetőség, azonban felfigyeltek a tehetségemre, és kaptam egy lehetőséget amit szinte bűn lenne vissza utasítani.

Egy teljes hónapra Moszkvába utazom, hogy felkészüljek a versenyre.
A nevem Yamme Shota. Egy kollégiumban fogok aludni, ami 5 perc sétára lesz a műkorcsolya pályától. A részleteket még nem tudom.

Nem tudom, hogy lesz e lakótársam, vagy hogy egyáltalán lesz e edzőm, vagy magamnak kell felkészülni.
A versenyről pedig csak annyit tudok, hogy ez másabb lesz a megszokottnál.

Versenyt már láttam, azonban még nem volt lehetőségem kipróbálni, így tartok attól, hogy nem fogok megfelelni a kitételeknek. Főleg, hogy ez most elvileg sokkal másabb lesz, mint az eddigiek.

Miközben ezeken gondolkoztam, már oda is értem a helyre, amit csak akkor vettem észre, mikor véletlenül belementem valakibe.

-áh baszki figyelj már oda! - szólalt meg az ember, akinek neki mentem
-Oh bocsánat. Nem vettelek észre. - rá néztem, hogy nem lett e baja. Viszonylag magas, kicsit hosszú szőke haja volt férfihoz képest, kék szeme, és edzőcucc volt rajta. Biztosan ő is a versenyre való felkészülés miatt van itt.

-jobban meg kéne gondolnod legközelebb, hogy kinek mész neki - mondta, majd keresztbe tette a kezét.
-jó, bocsánat - kértem elnézést újra, hogy elkerüljem a vitát.
-Látom új vagy erre felé - célozgatott a bőröndjeimre amit magammal hoztam - mi a neved? - tette hozzá egy kis szünettel
-Yamme. És a tiéd?
-Yuri Plisetsky. Szóval Yamme. Huh? - bólintottam, majd láttam ahogy végigmért.
-Ahogy elnézem a testalkatodat nem úgy tűnik mintha korcsolyáznál, szóval mit keresel itt?
-A versenyre jöttem felkészülni
-elég amatőrnek tűnsz. Könnyű lesz téged majd legyőzni - végigmért mégegyszer, amit már nem néztem jó szemmel - Nekem most mennem kell, találkozunk még - elsietett, és az egyetlen dolog ami járt a fejemben, hogy remélem a verseny napjáig nem találkozunk.

Ezután megkerestem a fő épület bejáratát, mert mint kiderült a hátsó ajtóhoz vezetett a Google térkép.
Bementem, majd szóba elegyedtem az információs pult mögött álló nővel, akivel kb 20 percen keresztül beszéltem. megtudtam, hogy a koliban minden szoba két fős, és fél óra múlva teszik ki az ajtóra, hogy ki kivel lesz egy szobában, és melyikben.
Meg tudtam azt is, hogy azért csinálják így, mert megvárnak minden embert aki a versenyre való felkészülés céljából jön ide, mérlegelnek hogy ki nem jött el, és ezek alapján fogják kitalálni a szoba rendjét.

A listán ugyebár én is ott voltam, ezért megjelölték, hogy eljöttem.

Megköszöntem az információt, majd oda mentem a koripályához és azt gondoltam eltöltöm ott azt a fél órát, közben meg maximum nézem a gyakorlókat.

Oda is hurcoltam a bőröndjeimet meg a korcsolya táskámat, majd le ültem nézni a gyakorlókat. 20 percig néztem őket belefeletkezve a gondolataimba, amikor is valaki megszólalt mellettem.

-Oh nahát kit látnak szemeim? Csak nem miss amatőr ismét? - mondta gúnyolódva a szőke
-ne becsülj annyira alá! Majd a versenyen meglátod, hogy mire vagyok képes!
-Oh szóval bizonyítani akarsz?  Akkor miért nem bizonyítod be most, hogy tudsz valamit?
-most?
-elvégre már nincsen senki a pályán - rá pillantok a pályára, és észre kell vennem, hogy igaza van.
-legyen - gyorsan felkaptam magamra a korcsolyámat, be sétáltam a pálya közepére, sóhajtottam egy nagyot, majd elkezdtem korcsolyázni.

Yuri szemszöge:
Miss amatőr felment a pályára és elkezdett korcsolyázni, végig figyeltem minden mozdulatát. Tényleg alábecsültem egy kicsit. A gyorsasága éppen megfelelő volt, valamikor még be is gyorsított, azt tökéletesen hajtotta végre. Ugrásokat nem végzett,így azt nem láthattam.
Egyszer csak úgy simán meg is pördült, ami nem volt helytelen, viszont a teknikáján még dolgozni kell.

Yamme szemszöge:
5 percig koriztam a pálya közepén, majd le jöttem róla.
Amint le jöttem Yurihoz indultam a cuccaimért.
-Miss amatőr úgy látom mégiscsak tudsz valamit. De ezzel bebizonyítottad, hogy tényleg amatőr vagy. Ennyivel a versenyen nem mész semmire.
-tch... - nem mondtam ettől többet, csak átvettem a cipőm, majd felvettem a cuccaimat és elindultam.
-hova ez a nagy sietség? Hm?
-most fogják kirakni a szoba beosztást. Neked is jönnöd kéne - nem mondott rá semmit, csak a zsebébe tette a kezét és követett.

Amikor oda értünk két táblát láttunk meg a két ajtón elég nagy sor volt, szóval én be álltam a baloldalihoz, Yuri pedig a jobboldalihoz. Mind a két ajtón ugyanaz a tábla volt, szóval teljesen mindegy volt melyik sorba álltam.

Elég hülyén volt össze rendezve, mert azokat akik egy szobába kerültek nem egymás alá rendezték, hanem össze-vissza.
Megkerestem a nevem, és a szoba számot: 21
Nem foglalkoztam azzal, hogy ki lesz a szobatársam, hanem elindultam fel venni a kulcsot.
Amikor el akartam kérni azt, közölték velem, hogy a szobához csak egy kulcs van, és azt már valaki felvette.
Gondoltam akkor megkeresem azt az embert, aki a szobatársam.
El is indultam körbe nézni, de valaki megállított.
-Miss amatőr! Még mindíg cipeled ezt a sok cuccot? Miért nem pakolsz le a szobádba?
-A szobatársam elvette a kulcsot. Őt keresem.

-Ez mindent megmagyaráz. Hanyas szobába vagy?
-21. - a reakcióját az elején nem értettem. Ki vett a zsebéből egy kulcsot, majd megforgatta. Akkor vettem észre mire utal, amikor megláttam a kulcson a számot... 21...

Mindenre számítottam csak pont erre nem. Persze ignoráltam a tettét, és póker arcal bámultam rá.
-mi is a neved?
-Yamme
-a teljes neved érdekel - vágott vissza szigorú hangon.
- Yamme... Shota - kiröhögött.
-Shota igaz?
-i-igen? - ismét kiröhögött, amit nem értettem
-kitől örökölted a családneved?
-apámtól talán? - beszéltem neki vissza értetlenül álva a dolgokhoz
-és az apád nem tudott a jelentéséről?
-milyen jelentéséről?
-úgy látszik te se tudod - nevette el magát ismét
-miről beszélsz? - kérdeztem értetlenkedve
- a Shota nevet általában fiúknak szokták adni, ami érdekes, mert te tudtommal lány vagy. A japán jelentése pedig az a férfi, aki benne ragadt egy férfi kapcsolatban

-na baszki - első gondolatom az volt, hogy amint lehetőségem nyílik rá, megváltoztatom
-szóval az apád ezek szerint nem volt vele tisztába. - elkezdett sétálni a kollégium felé - gyere, pakoljunk le - majd hozzátette a következő szót oroszul - Идиот (idióta) - oda futottam hozzá, és azt mondtam - Я слышал (hallottam) - meglepődött, majd hirtelen megállt.
-tudsz oroszul? - megáltam én is
- egy kicsit
-szükséged is lesz rá. Főleg a versenyen. - ezután nem szólt egyikünk sem egy szót sem, hanem megkerestük a szobát, és benyitottunk.





A jég, te, és én. Yuri Plisetsky x reader/OC Where stories live. Discover now