Torn / Törés

63

"Szónál szebbet súgsz,
kezdete és vége nincs,
ölelsz, ölellek." Fodor Ákos

Clarissa Herrera

... elkezdett letérdelni elém, miközben a keze közé fogta az enyémet. A gyűrűsujjamról lehúzta a H betűs gyűrűt, amit tőle kaptam a születésnapomra és a markába tartva nézett fel a szemembe.
Én persze pánikoltam.
A szívem úgy dörömbölt a mellkasomban, hogy attól féltem áttöri a csontjaimat és kiugrik onnan. Még mindig benne volt hogy viccel, de ez nem akadályozta meg, hogy ne verjen le teljesen a víz, zsugorodjon a gyomrom egy apró gombóccá és ne tudjam épp sírjak, nevessek, kiabáljak vagy teljesen oké, ha csak megszeppenve állok előtte és nézek le a gyönyörű zöld szemeibe, amik még mindig ragyogtak rám.

- Gyere hozzám, bébi.

Kicsivel több, mint három hónapja vagyunk együtt hivatalosan. Ebben a három hónapban volt sok hullámvölgy, de még tegnap, amikor Harryvel a tökéletes kapcsolatokról beszéltem sem kérdőjeleztem meg magunkat vagy a kapcsolatunkat, hiszen olyan nincs, hogy mi ne legyünk együtt. Mi összetartozunk. De mégiscsak három hónap, mennyire butaság lenne így igent mondani?! Nem is élünk együtt, lehetséges, hogy egymás agyára mennénk.

De akkor miért nem rémít meg a házasság gondolata?

Talán azért, mert egy olyan ember térdel előttem, akivel valójában az egész élet izgalmasnak, szenvedélyesnek és elsöprőnek hangzana.

- Erre a kérdésre nem tudok igennel válaszolni - motyogtam szégyenlősen. Az arcom égett, olyan nagyon zavarban voltam és ha Harry nem fogná, biztos a kezem is jobban remegne.
- Hozzám jössz, szerelmem? - tette fel már a hivatalos kérdést.
Az arcára nézve kerestem bármi jelét annak, hogy ő viccel vagy bizonytalan. De semmi ilyet nem találtam. Puszta izgatottság látszott rajta, a száján mosoly ült és úgy tűnt, akkor sem akadna ki, ha nemet mondanék. Ő megértené és éppen ezért nem akartam nemet mondani, mert ő mindenben megért és tudom, hogy meg fog a jövőben is.
- Igen - válaszoltam határozott mosollyal és kuncogva figyeltem, ahogy a H betűs gyűrűt visszahúzza az ujjamra. Amikor már először rám adta ezt a gyűrűt is éppen ilyen érzésem volt, mintha már akkor is titkon azt éreztem volna, hogy ez a jelentése. Talán csak beleképzeltem és butaság, de most nem. Most már biztosan azt jelentette.
Amint Harry két lábon volt, egyből a lehúztam magamhoz, hogy megcsókoljam. Halkan belekacagtam a csókunkba, de aztán elmélyítette azt, így muszáj voltam odakoncentrálni. A nyelve egyből kellemes, lassú táncot járt az enyémmel, míg a kezei körbeöleltek, majd leestek a derekamról a combomra és felfelé kezdtek emelni, míg azokat a felsőteste köré nem kulcsoltam.
- Mmm.. még meggondolhatod magad - szakadtam el tőle.
- Miért gondolnám? - vigyorgott.
Tényleg boldognak tűnt. A tekintete szinte ragyogott, a beszűrődő napfény megcsillant a zöld íriszében és egyetlen csepp aggodalom sem látszott rajta. Nem tűnt idegesnek akkor sem, amikor elém térdelt. Ennyire biztosra vette, hogy igent mondok és fel sem merült, hogy én megremélök, hiszen ez egy elég komoly elkötelezettség, én nem lepődtem volna meg magamon, ha meg sem tudok szólalni hirtelen.

De megtudtam.

Talán már valóban sikerült felnőnöm eléggé ahhoz, hogy ne rémítsen meg teljesen a gondolat, hogy valaki mellett hivatalosan is elkötelezem magam. Bár oké, egy eljegyzés nem a legkomolyabb dolog a világon tekintve, hogy a gyűrű, amivel Harry megkért már hosszú ideje rajtam van. De mégis az, hogy valaki a jegyesed, onnan már csak egy lépés az, hogy össze is házasodjatok, ami na jó, megrémisztett és nem is akartam rá gondolni, abban a pillanatban. A jegyesség gondolata egyedül viszont kellemes volt.

Olyan varázslatosnak tűnt minden, már-már túl mesebelinek. Egész életemben annyiszor éreztem azt, hogy valami nincs rendben velem, mert nem olyan tempóban halad az életem, mint másoknak és nem is akartam, hogy úgy haladjon, talán ez zavart leginkább. Én boldog voltam egyedül mindig, pedig körülöttem mindenki azt kérdezgette, mikor változik ez végre.
Mindig nyomás volt rajtam.
Nos tessék, íme a tündérmese. Jött a férfi, aki felkavarta az életem. Ha nem említjük azt a részt, hogy eleinte egy mondhatni barátság extrákkal kapcsolatként indultunk, és azt, hogy mindössze pár hónapot voltunk együtt az eljegyzés előtt, egészen társadalmilag tökéletesnek tűnik a dolog. Ebbe így belegondolva mondjuk minden akarok lenni, csak társadalmilag tökéletes nem és éppen ezért sem gondolom túl a most történteket... egyelőre. Most még lubickolok a pillanatban, na meg Harry karjaiban, aki úgy szorít magához, mintha az élete múlna rajta.